„Elmondom, mik azok a jelek, amikre azonnal figyelmeztess, ha észleled rajtam bármelyiket is – mondta Timi barátnőm, amikor megtudta, hogy kislánya lesz . – Ne engedd, hogy rózsaszín dolgokat vegyek! Szólj rám, ha semmi másról nem tudok beszélni, csak nevelési problémákról, plüssökről és vitaminokról! Ha a harmadik programot mondom le zsinórban a gyerek miatt, akkor pedig jogodban áll váratlanul meglátogatni, és kirángatni a lakásból.” Ezeken a félig komoly, félig vicces szabályokon sokszor végigmentünk. Mindketten meg voltunk kicsit ijedve az új helyzettől, megnyugtató volt hát azt gondolni, hogy ha előre megtervezzük, hogyan csináljuk, akkor mindent kézben tudunk majd tartani.
Fogadalmaktól a valóságig
Aztán megszületett Lili. Eleinte minden rendben volt, de ahogy teltek a hónapok, Timit egyre nehezebb volt elérni. Sokkal kevesebbet tudott kimozdulni, így egy darabig én mentem hozzá, ha látni akartam, de ezt sem volt könnyű összeegyeztetni. Egy darabig éjjel chateltünk sokat, de később, ahogy Lili átaludta az éjszakákat, ezek a beszélgetések is megritkultak. Nagyjából egy év volt, mire beismertem: elveszítettük egymást Timivel. Nem volt látványos törés, és a mai napig barátomként gondolok rá, de annyira másfelé kanyarodott az életünk, hogy egyszerűen nem fért már bele az a fajta kapcsolat, ami korábban magától értetődően alakult ki.
Egészen biztos, hogy mindenkinek vannak hasonló történetei. Ennek ellenére a gyerek születését okolni azért, hogy egy barátság megszakad, nem feltétlenül helytálló. Lehet, hogy az életesemények, melyek a barátokkal történnek (és ez nem feltétlenül csak a családalapításra igaz, lehet szó bármilyen más, meghatározóan fontos epizódról is) csak felgyorsítják a folyamatot, ami egyébként is végbement volna?
Fotó: Priscilla Du Preez / Unsplash
Kapcsolati krízis minden szinten
Seth Meyers klinikai szakpszichológus, párterapeuta a Psychology Todayen megjelent cikkében megerősíti: egy gyerek érkezése legalább annyira felforgat egy barátságot, mint egy párkapcsolatot. Egy ilyen nagy változás okozta krízis ugyanakkor – állítja –, meg is erősítheti hosszú távon a köteléket két ember között, mivel ha sikerül együtt kialakítaniuk az új helyzethez illő új szabályokat, ez közös sikerélményt adhat. Ráadásul ha valamelyik félnek hirtelen kevesebb szabadideje lesz, akkor az együtt töltött órák értékesebbé is válnak, több lehet bennük a valódi érzelmi tartalom, mint a sok órányi felszínes fecsegésben, amikor nincs mit mondani egymásnak.
Természetesen egyáltalán nem lehetetlen fenntartani egy baráti kapcsolatot akkor sem, ha az egyik félnek gyereke születik. Az biztos, hogy a gyermektelen barátnak rugalmasnak, megértőnek kell lennie, és el kell fogadnia, hogy a fókusz most egy másfajta kapcsolaton van, ami még új és alakul. A legjobb, ha felkínálja a másiknak a döntési lehetőséget, szeretné-e a találkozókba bevonni a gyereket is, és elfogadja, bárhogy is határoz az újdonsült szülő. De még ilyenkor sem biztos, hogy annyira egyszerű a helyzet.
Ha a gyermektelen fél nyitott is a gyerekkel közös programra, és nem csak udvariasságból ajánlja fel, a kisgyerekes szülő érzései akkor is vegyesek.
Tudja, hogy ha magával viszi a kicsit, akkor a figyelme megoszlik, nem tud teljesen a barátjára koncentrálni, aki pedig ezt igényelné. Lelkifurdalása is lehet, amiért hozzá kell alkalmazkodni, ezért végig azt figyeli, hogy mennyire zavarja a gyereke a másikat, emiatt viszont nem tudja elengedni magát. Ha úgy érzékeli, hogy a gyerek viselkedése ellenérzést vált ki a másik félből, vagy tartózkodóbbá teszi, azt gondolhatja, hogy választania kell, kinek a pártjára áll, és bekapcsolhat az „anyatigris-üzemmód”. Emiatt aztán ismét lelkifurdalása lesz… és így tovább. Ezt a dinamikát az élete minden területén tapasztalhatja: a szüleivel és a partnerével való kapcsolatában is. Előfordulhat, hogy emiatt a sok stresszfaktor közül legalább egyet szeretne kiiktatni, és a kapcsolati rendszerből még mindig a barátságot a legkönnyebb elengedni.
Szülőnek szülő a barátja?
A gyereknevelés hozhat olyan barátságokat is az ember életébe, amelyek elsőre harmonikusnak tűnnek, aztán egy idő után kiderül, hogy az egyetlen, ami a felekben közös, az az aktuális helyzetük, egyébként lehet, hogy szóba sem álltak volna egymással. Ennek tipikus példája, amikor két gyerek összebarátkozik, szeretnének több időt együtt tölteni, ezért a szüleik is sokat vannak együtt a kedvükért.
„Ez a fajta szülő–szülő kapcsolat eleinte nagyon ideálisnak tűnik – mutat rá a pszichológus –, mivel a gyerekek jól elvannak együtt, és közben a szülők is élvezhetik egy másik felnőtt társaságát.
De a sorsközösség becsapós lehet, mert nem valódi szimpátián alapul.
Ha ez viszonylag hamar kiderül, akkor az együtt töltött idő vagy feszengésbe csap át, vagy hallgatólagosan megegyeznek a felek, mik a közös témák, és semmi mást nem érintenek. Az is problémát okozhat, ha a gyerekek között adódik valami konfliktus. Ilyenkor mindenki ösztönösen a saját gyereke pártjára áll, és a látszólagos barátok egy pillanat alatt ellenfelekké válhatnak.”
Fotó: Joshua Reddekopp / Unsplash
Más azonban a helyzet, ha a felnőttek azok, akik már régóta barátok, és ebbe a kapcsolatba érkeznek meg később a gyerekek. Ha a szülők továbbra is figyelnek arra, hogy legyenek közös programjaik, sok időt töltenek egymás társaságában, és gyakran viszik magukkal a gyerekeket is a baráti találkozókra, akkor a kicsik automatikusan kapcsolódnak egymáshoz, és lehetséges, hogy egy idő után a szüleiktől függetlenül is igényelni fogják egymás társaságát. Az ilyen többgenerációs, „örökölt” barátságok nagyon jól állják az idő és a változó élethelyzetek próbáját is, mert egy olyan stabil alapra épülnek, amihez mindig vissza lehet nyúlni akkor is, ha a felek éppen kicsit eltávolodnak egymástól.
A kulcs: maradjunk kapcsolatban!
„Minden ember életében nagyon fontos, hogy legyenek baráti kapcsolatai – összegzi a szakember. – És ez, a látszat ellenére, fokozottan igaz azokra, akik gyereket nevelnek, mivel az ő idejük és az energiájuk nagy része arra megy el, hogy valaki más igényeit figyelik folyamatosan. Az, hogy érzelmileg hova helyezik a fókuszt, nem jelenti automatikusan, hogy nincs szükségük biztonságos és megértő felnőtt kötődésekre is. Ez igényel némi rugalmasságot a másik oldalon, de a közösen leküzdött nehézségek, az együtt kidolgozott, személyre szabott megoldások erősíthetik is a baráti kapcsolatokat.
A közeledés–távolodás dinamikája teljesen természetes folyamat, nem érdemes pánikba esni miatta.
Ha két ember között olyan kötelék van, ami valódi szereteten és bizalmon alapul, akkor az meg fog maradni akkor is, ha a formája alakul, változik az élethelyzetek során.”
Szerencsére ma már az online kommunikációs lehetőségek nagyban megkönnyítik a kapcsolattartást akkor is, ha a személyes találkozások megritkulnak. Így a kevesebb találkozás nem feltétlenül kell, hogy egy barátság elvesztését jelentse. A közösen átélt élményeket persze nem helyettesítheti teljesen a chat, az e-mail vagy telefon, de segíthet fenntartani a kapcsolatot, és a felek így könnyen kimutathatják: „itt vagyok, számíthatsz rám, fontos vagy nekem akkor is, ha most éppen nem láthatjuk egymást”.
