nlc.hu
Baba
Jön a baba! – Nők, akik 45 felett vállaltak gyermeket

Jön a baba! – Nők, akik 45 felett vállaltak gyermeket

Táplálkozási szokásokat is vizsgálni kell, ha negyvenen túl vállalunk először gyermeket, ám ma már nem ritka, hogy 50 felett szülnek először a nők, köztük hírességek is.

Ahogyan arról, mi is beszámoltunk pénteken, az egykori műsorvezető Winkler Nóra az első gyermekével várandós. A 47 éves tévés a Best magazinnak elmondta, hogy kisfiút hord a szíve alatt. A beszélgetésben kitért arra is, hogy tudja, a nők egy jó része huszonévesen szeretne szülni, és szerencsére sokukkal így is történik, ez is biztos fantasztikus élmény, ám vele máshogyan volt. „Tíz éve élünk együtt Petivel, nemrégiben éreztem meg, hogy most jött el az idő. Eddig nem voltam rá még készen… Amikor kiderült, hogy várandós vagyok, eleinte izgultam. Az orvosomtól vártuk a megerősítéseket, eredményeket, hogy minden rendben van. Meg is kaptam tőle. Szerencsére a hányinger, a rosszullétek elkerültek, így volt ez anyunál és a húgomnál is. Hálás vagyok ezért is, ez genetika” – mesélte a magazinnak a boldog kismama.

Fehér Anna, az egykori Szomszédok színésznője 53 éves volt, amikor életet adott gyermekének. Ma is következetesen tartja magát ahhoz, hogy magánéletéről nem beszél, ám később egy rádióinterjúból kiderült, hogy tíz évig harcolt azért, hogy anyuka lehessen. „Azon kívül, hogy szépen gömbölyödött a hasam, semmilyen tünetem nem volt. Igyekeztünk a várandósság védelmében minél később nyilvánosságra hozni a hírt. Áldott időszak volt, a szó minden, lelki és fizikai értelmében is. László Barnabást minden komplikáció nélkül segítették a világra” – mondta.

Külföldi kolléganője, Geena Davis 46 éves volt, amikor megszületett első gyermeke, Alizeh. Két évvel később pedig egészséges ikreknek adott életet a színésznő. A sikeres énekesnő, Janet Jackson 50 éves volt, amikor életet adott kisfiának, aki az Eissa nevet kapta. 

Gyermekáldás 40 felett

Két évvel ezelőtt, még olyan kérdéseket tettek fel az emberek, hogy biztonságos-e negyven felett szülni, ma pedig már arról szólnak a kutatások, hogy ötven felett is biztonságosan életet lehet adni egy gyermeknek.  De nem lehet elfelejteni, hogy  40 éven felül a nők terhességét különös figyelemmel kell kísérni, az 50 éven felüliekére pedig még jobban oda kell figyelni.

gyermekvállalás, anyaság, terhesség, 45 felett

fotó: Profimedia

A gyermekvállalást főleg 40 éves kor felett jelentősen befolyásolja a szülők súlyfeleslege, amely kedvezőtlen hatással lehet a babaprojektre. A legfontosabb lépések között van, hogy gyermekáldás előtt felmérjük a tápláltsági állapotot, a megfelelő táplálkozási szokásokat, az esetleg elhízás mértékét. Ezek befolyásolják a petesejtek, a hímivarsejtek minőségét, valamint a peteérést is. Az étkezési szokások átalakítása mellett szükség van a rendszeres sportra és a csontozat erősítésére is.

Ezeket már olvastad?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top