nlc.hu
Baba
Gyerekek immunrendszerének támogatása

5 tipp, hogy erősödjön a gyerek immunrendszere

Az immunrendszer az egészségünk alapja, kisgyermekkorban sokat tehetünk a helyes működéséért egészen egyszerű eszközökkel is.

Nem kell rögtön ezernyi vitamint bekapkodni, sokkal egyszerűbb módja is van annak, hogy a gyerekek immunrendszerét támogatni tudjuk. Az immunrendszer tulajdonképpen nem más, mint a szervezet védőpajzsa, melynek segítségével képesek vagyunk legyőzni a betegségeket. Az immunrendszerünk feladata leginkább az, hogy az idegen anyagokat felismerje a szervezetben és megsemmisítse, eltávolítsa ezeket, hogy ne okozzanak kárt. Ha nem elég erős az immunrendszer, akkor ezt a feladatát is csak hiányosan, csökkent üzemmódban lesz képes ellátni, ezért rendkívül fontos, hogy már kisgyermekkorban támogassuk a működését.

Tudtad?

A gyerekek immunrendszere 10 éves koruk körül eléri a felnőttkori érettségét. Megkülönböztetünk velünk született és mesterségesen szerzett immunitást, az előbbi azt jelenti, milyen védekezőképességgel jöttünk világra ( fehérvérsejtek, a gyomornedv baktériumölő hatása), az utóbbit pedig általában védőoltásokkal szerezzük meg.

Immunrendszer támogatása okosan

Az immunrendszer támogatásához egészen természetes eszközökre és egy kevés józan észre lesz szükségünk, amellett, hogy beszerzünk pár vitamint is.

1. Minél többet mozogjon friss levegőn a gyerek!

A friss levegő és mozgás az a két olyan immuntámogató módszer, ami a leghatékonyabban véd a betegségektől. A szabadban végzett testmozgás növeli a vér oxigénszintjét, ami kedvezően hat az egészségre, ráadásul gyereknek és szülőnek is jó lesz a kedve tőle, úgyhogy induljon az egész család sétálni, biciklizni, focizni, mindegy, milyen mozgásra esik a választás, ha a szabadban történik, akkor csak segítheti az immunrendszert.

Erősítsd a gyerek immunrendszerét

Friss levegő és mozgás nevetéssel kombinálva erős immunrendszert eredményez (Kép: Unsplash)

2. Folyamatos D-vitamin

Érdemes adni a D-vitamint a gyerekeknek, főleg az őszi-téli időszakban, de nem kell felfüggeszteni ezt a jó gyakorlatot tavasszal sem, hiszen még nem éri annyi napfény a gyerekeket (főleg nem ruhán keresztül), hogy az elegendő lenne ebből a szempontból. Ha emellett kiegyensúlyozottan étkezik a gyermek, akkor a megfelelő minőségű élelmiszerek általában fedezik a vitaminszükségletét.

A vitaminokat is lehet túladagolni!

Főként a zsírban oldódó A- vagy E-vitamint. Felnőtteknél különböző vizsgálatokkal bizonyították, hogy ezeknek a túladagolása akár daganatképződést is elősegíthet.

3. Az egészséges étkezés mindennek az alapja

Nem a sok vitamint kell megvásárolni, hanem inkább arra érdemes koncentrálni, hogy a gyermek étkezését hogyan állítjuk össze. Az immunrendszer támogatásához az A-, C-, D-vitaminra lesz leginkább szükség, melyhez a legkönnyebben elérhető források az A- és C-vitamin esetében a friss gyümölcsök és zöldségek, D-vitamin esetében pedig például a tojás, máj, zsíros halak.

Rengeteg vitamint tartalmaz például az eper, szeder (általában a piros bogyós gyümölcsök), sárgabarack, banán, paradicsom, brokkoli vagy épp a spenót. Bár tudjuk, hogy általában nem pont a zöldségek a kicsi gyerekek kedvencei, de azért próbáljuk meg az étrendjükben tartani a vitaminokban gazdag ételeket. Illetve vannak olyan életkorspecifikus tejalapú italok is, melyek remek kiegészítői lehetnek a mindennapi étrendnek, és komplexen tartalmazzák az immunrendszer normál működéshez szükséges legfontosabb vitaminokat.

4. A lélekre is figyelni kell!

Az immunrendszer erősítéséhez nemcsak a vitaminok és a mozgás, hanem a lélek kiegyensúlyozottsága is hozzájárul. A stressz és szorongás elképesztő rombolásra képes, és sajnos nem csak a felnőtteket érinti. Játékos jógát, relaxációt találhatunk a gyerekeknek, de ha együtt játszunk, rajzolunk velük, és sok mesét olvasunk fel nekik, azzal is rengeteg tehetünk a lelki egyensúlyért és ezáltal az immunrendszerért.

5. Milyen a bélflóra állapota?

Ha az immunrendszer erősítéséről beszélünk, akkor nem hagyhatjuk ki azt sem, hogy a betegségek elleni védekezés a bélflórában kezdődik. A bélflóra feladata ugyanis a szervezetben egyrészt az, hogy védelmet nyújtson a különféle kórokozókkal szemben, másrészt pedig folyamatosan készenlétben tartja az immunrendszert. Ezért rendkívül fontos, hogy egyensúlyban tartsuk a bélflórát, amelynek kényes egyensúlya könnyen felborulhat például egy antibiotikumos kezelés hatására.

Az egészséges életmód

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top