nlc.hu
Baba
Apa nyílt levele a fiának

Egy apa nyílt levele a fiának: „A nevetésed mindennél fontosabb”

Az apa a járvány hatására vetett számot az életével, és bár teljesen egészséges, mégis leírta mindazt, amit halála előtt mindenképp szeretne megtanítani a fiának.

Drága fiam!

Előre leszögezem, hogy ne ijedj meg: teljesen jól vagyok. Nem kaptam el a vírust. Nem vagyok rákos. Rendszeresen edzem és egészségesen étkezem. Ennél élőbb apa nem is lehetnék. Mégis, bármelyik nap utolérhet a végzet, sajnos elkerülhetetlen, hogy egyszer majd távozzak az élők sorából. Mivel fogalmam sincs, ez mikor jön el, ezért már most összeírtam, amit el szeretnék neked mondani, mielőtt meghalok.

1. Jobban szeretlek az életemnél. A legszebb élményeket tőled kaptam, és itt egyáltalán nem azokra gondolok, amik hirtelen az eszedbe jutnának. Nem az első szavad vagy lépéseid, hanem az apróságok maradtak meg gyönyörű emlékként a lelkemben. Ahogy mosolyogtál, amikor sikerült elkapnod a labdát. Vagy ahogy szaladtál felém, amikor hazaértem a munkából. Ezek az igazán értékes pillanatok az apaságban.

2. A nevetésed mindennél fontosabb. Még akkor is, ha nem mutatom ki mindig, de tudnod kell, hogy még annál is fontosabb, hogy megnyerjem a kedvenc videójátékomat.

3. Ha szigorú vagyok veled, akkor tanítani szeretnék valami fontosat. Vagy olyan magatartást kell kijavítanod, ami szerintem az élethez szükséges. Át akarom adni a tudást, tapasztalatot, amit nagy nehezen megszereztem az évtizedek alatt. A fegyelmezés vagy büntetés mindig szeretetből jön és nem azért, hogy a hatalmamat fitogtassam.

Apa nyílt levele a fiához

Fontos az apával töltött minőségi idő (Kép: Getty Images)

4. Ha majd egyszer meghalok, ne legyen lelkifurdalásod az utolsó beszélgetésünk miatt. Nem baj, ha nem úgy váltunk el, hogy elmondtad háromszor, mennyire szeretsz. Az élet nem így működik. Nem érdemes túl sok időt fecsérelni a megbánásra. Tudd, hogy bámi is volt az utolsó szavad hozzám, ugyanúgy, teljes szívemből szeretlek.

5. Ha valamit igazán szeretnél, attól sose tántorítson el az, hogy túl nehéznek tűnik.

6. Amikor majd lesz gyereked, legyél jelen az életében. Senki és semmi sem tudja pótolni az apával töltött minőségi időt.

7. Ne tegyél csak azért meg olyan dolgokat, amiket nem akarsz megtenni, csak mert mások azt gondolják, hogy meg kellene tenned.

8. Amikor nehéz helyzetbe kerülsz, döntés előtt mindig alaposan gondold át a lehető legjobb és legrosszabb következményeket. Ha pedig döntést hoztál, tarts ki mellette következetesen.

9. Ha csak kicsit is hasonlítasz rám, a halálom biztos nagyon megvisel majd. Kérlek, ne merülj el túlságosan a szomorúságban, annak örülnék inkább, ha a boldog emlékeket idéznéd fel. És tudd, hogy teljes életet éltem veletek apaként.

10. Még nem haltam meg, úgyhogy hagyd abba a gépezést és legyünk együtt, hadd meséljem el ezredszerre is a gyerekkori élményeimet és küldjelek le a szeméttel, hogy egész este duzzogj miatta. Ettől kalandos a mi életünk.

Szeretettel: a még élő apád

Nyílt levelek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top