nlc.hu
Iskolakezdés

Így spórolj az iskolakezdésen

Iskolakezdés elsősöknek: nem kell mindent azonnal megvásárolni, a türelem pénzt terem!

Az elsősök szülei már most teljes lázban égnek és rávetették magukat a tanszerlistákra, de türelemre intünk mindenkit, akinek kedves a pénztárcája.

Szeptemberben a harmadik, legkisebb gyerekem is elkezdi az iskolát, úgyhogy már harmadjára kell az elsős iskolakezdést és beszerzést átélnem. Az elsőnél még én is abba a hibába estem, hogy azonnal, egy szuszra megvettem mindent júniusban, amikor az első szülői értekezleten kiosztották a tanszerlistát, aztán augusztusban rájöttem, hogy nem kellett volna annyira sietni azzal a vásárlással.

Türelem, ha kedves a pénztárcád

Természetes, hogy a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek, nemcsak lelkileg, testileg, hanem a tanszerek területén is. De egy csepp türelemmel és józan ésszel rengeteget spórolhatunk, ezt az összeget pedig például a gyerek őszi ruhatárára és huszadik cipőjére is költhetjük akár, mert úgyis ki fog nőni mindent szeptemberig (ezért a tesicuccot mindenképp augusztus végén ajánlott megvenni). Két lehetőség is van a spórolásra, a költségek ésszerűbb elosztására:

1. Augusztus az akciók hónapja

Az igazán dörzsölt anyukák augusztus utolsó hetében indulnak vadászatra, mert pontosan tudják, hogy ezekben a végső pillanatokban akár feleannyi is lehet a végösszeg a sok tanszerre. Egy kedves anyuka ismerősöm fogalmazott így erről: „Nyár közepén, amikor már az ismerősök is mind mondják, hogy kész vannak mindennel, megvan minden, néha engem is elfog a para, de aztán, amikor egyeztetjük a blokkjainkat és  feleannyit fizetek a tanszerekért, akkor mindig jó érzés, hogy kivártam az augusztus végét.”

Ez a kis türelem ugyanis súlyos ezreket is jelenthet, komoly spórolást lehet elérni ezzel a trükkel, csak annyi a kockázat benne, hogy esetleg készlethiányba futhatunk egyes termékeknél.

De ha el tudjuk engedni, hogy pont az a Jégvarázsos kulacs és tornazsák nem lesz épp az áruházban, akkor mindenképp érdemes az utolsó hétig várni. Ráadásul jó magyar szokás szerint valószínűleg augusztusban kapjuk majd meg a szeptemberi családi pótlékot is, ami szintén segítség lehet a bevásárlásban. Már csak azért sem kell nagyon sietni a beszerzésekkel és drágábban megvenni mindent, mert a gyereknek az első héten az iskolában igazából csak az iskolatáskára, tolltartóra és pár füzetre lesz szüksége. Egyáltalán nem omlik össze a világ, ha az iskolakezdés utáni héten tudjuk csak bevinni a porpasztell krétát, amit nagyjából lehetetlen beszerezni és rendelni kell valamilyen egzotikus oldalról, vagy a műszaki rajzlapot, amit sosem tartanak egy áruházban sem elég mennyiségben. 

2. Oszd el három hónapra a költséget

Azoknak a gyakorlott anyukáknak a trükkje ez, akik biztosra szeretnek menni, nem kockáztatják az akciókkal járó készlethiányt, de nem akarják a családi büdzsét egy hónapra taccsra vágni az iskolakezdés számlája miatt.

Ez van, olyan világban élünk, ahol nem biztos, hogy annyit keresnek a szülők, hogy egy iskolakezdős kiadást könnyedén venne a havi költségvetés, ám ha elosztjuk, akkor máris egyszerűbben kezelhető összeggé válik.

Általában júniusban már minden szülő a kezében tartja a tanszerlistát, ebből érdemes egy iskolakezdési költségvetést készíteni, hogy a beszerzendő eszközök nagyjából ugyanolyan mélységig terheljék a költségeinket júniusban, júliusban és augusztusban. Én ezt a megoldást szoktam most már választani, mert túl stresszesnek találtam az akciókra várni – de azért persze nem hagyom ki az utolsó héten az akciókat sem, ilyenkor előre feltankolok a tanév közben úgyis előforduló vészhelyzetekre: az elveszett ceruzák, radírok, vonalzók, hegyezők, betelt füzetek, apró, majdnem felesleges tanszerek pótlására.

Így spórolj majd az iskolakezdésen!

Az iskolakezdés nagy anyagi teher a családok számára (Fotó: Getty Images)

A mostani iskolakezdésre például júniusra ütemeztem az iskolatáska, tornazsák, tolltartó vásárlását, mert ez így együtt egy masszív huszonezres összeg, így egy nagy kiadást letudtam a legelején. Júliusban jöhetnek a füzetek, ceruzák, matematikához eszközök, és az augusztusi pénzből veszem meg a rajz, illetve technika cuccokat. Számomra ez a legmegnyugtatóbb megoldás, és majd később, amikor már nagyjából tisztában vagyunk a tanszerlistával, hogy mit várnak a következő évben a tanítók,  egész évre eloszthatjuk a költségeket, ami még nagyobb könnyebbség lesz.

A gyerek lelkére is figyelj!

Egy tanítónő tanácsa: „Vigyék a szülők magukkal vásárolni a gyereket! Engedjék meg neki, hogy apróságokban döntsön a saját tanszereiről, például, hogy két füzet közül melyiket szeretné, vagy két jó minőségű ceruza között válasszon. Ezzel segíthetik lelkileg készülni az iskolára, így a gyerek jobban a magáénak érzi majd az iskolakezdést.”

Amin nem spórolunk

Az egyik legfontosabb tanács, amit kaphat minden iskolakezdős szülő: vannak olyan eszközök, amiken nem szabad spórolni, mert csak a gyerek látja kárát, ha a legolcsóbbat vesszük meg. Ezek közé tartoznak például a ceruzák és a vízfesték – egy tanító ismerősöm szerint ez a kettő a leggyakrabban előforduló probléma, és csak oda vezet, ha nem jó minőséget veszünk, hogy a gyerek zokog tőle az órán és elveszti a motivációját, mert nem fog rendesen a papírra a ceruza és a festék. Nem érdemes emiatt kudarcélménnyel indítani az iskolában, nem kell persze megvenni a legdrágábbat sem, hanem válasszunk a középkategóriából az ilyen eszközök esetében.

Ugyanez igaz az iskolatáskára is, hiszen a gyerek gerincének elég komoly terhelést – egy átlagos alsós iskolatáskája 4-7 kilós szokott lenni – kell kiállnia, amikor a könyvekkel, füzetekkel megpakolt táskát a vállára veszi, úgyhogy itt sem igazán a spórolás kell legyen az elsődleges szempont. A túl nehéz és nem megfelelően hordott táska meghúzhatja az ínszalagokat és az izmokat, sérülést és fájdalmat okozva a nyakban és a derékban, súlyos esetben pedig akár a gerincet is deformálhatja. Mindezt szem előtt tartva, íme a legfőbb tanácsok az iskolatáska kiválasztásához:

1. Széles, állítható vállpántok

Párnázott, ergonomikus kialakítású vállpántokat kell keresni az iskolatáskákon, hogy ne vágják a gyerek vállát, amikor tele van pakolva a táska. Az állíthatóság szerencsére már alap az iskolatáskáknál, arra kell figyelni, hogy a vállvonal fölé és a csípőlapát alá ne kerüljön a táska. Talán felesleges mondani, de azért szólunk: két vállpánt legyen az alsós gyerek iskolatáskáján a súly egyenletes elosztása érdekében – de az iskolákban általában nem is fogadnak el alsósoknál egy vállpántos iskolatáskát.

2. Párnázott hátoldal

A hátoldala sem mindegy az iskolatáskának, az a jó, ha párnázott, mert egyrészt ezzel a súlyelosztást is támogatja, másrészt pedig nem áll bele a gyerek hátába a táskában felborult könyv, tolltartó, kutyafüle.

3. Könnyű és jól berendezhető legyen

Érdemes azt is szem előtt tartani az iskolatáska kiválasztásakor, hogy maga a táska üresen hány kilót nyom. Mert ha eleve két-három kilós a táska, erre pedig még rájönnek a könyvek, füzetek, uzsonnadoboz és kulacs, akkor aztán cipelhet akár 10 kilót is szerencsétlen gyerek a hátán iskolába oda meg vissza. Vannak már egykilós, jó kialakítású iskolatáskák, érdemes ezekre vadászni és nem sajnálni a pénzt érte. Arra is figyelni kell, hogy több rekeszre osztható legyen az a táska, hogy jobban el tudjuk osztani a holmikat és ne egy pontban tömörüljön az összes súly a gyerek hátán.

A fontos tanácsok legfontosabbika pedig az, hogy ne stresszelj rá az iskolakezdésre, ne ijesztgesd a gyereket azzal, hogy milyen rémségek várnak rá az iskolában, és nem kell olyan véresen komolyan venni a tanszerlistát sem. Ha pedig tanácstalannak érzed magad, kérd tapasztalt anyukák segítségét, biztos lapul az ő tarsolyukban is kincset érő trükk, ami megkönnyítheti az elsős iskolakezdést.

Iskola vs. gyerekek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top