nlc.hu
Baba

200 millióból egyszer születnek ilyen gyerekek

Amikor a házaspár megtudta, hogy hármasikreket várnak, szinte sokkot kaptak.

A brit Alex és Amy Lindsay örömmel készültek harmadik közös babájuk érkezésére. A 12. heti vizsgálaton azonban kideült, nem egy, hanem három fővel bővül a család.  A házaspárnak már vagy két idősebb gyermeke, a négyéves Elijah és a kétéves Sion. Valósággal sokkot kaptak, amikor megpillantották az ikreket az ultrahangon, de még a szonográfus is meglepetten meredt a képrnyőre.

„Először megijedtünk, mert azt hittük, hogy valami bajt észlelt az egyik babánál, de kiderült, hogy van egy másik is” – mesélte Amy. – „Azon gondolkodtam, hogy csak két karom van, hogyan fogom tartani és etetni őket?”

A férj elárulta, először valóban kissé megrémültek a hír hallatán, hozzátette azonban, hogy keresztény család lévén Isten ajándékaként élik meg a hármasikrek érkezését.

Hármasikrek

(Fotó: Getty Images)

Amy július 9-én szülte meg három fiát a sunderlandi kórházban. A kisfiúkat Abelnek, Ashernek és Azariah-nak nevezték el. Mivel egypetéjű ikrek, nagyon különlegesek, mivel az egypetéjű hármasikrek születésének esélye 1:60 ezerhez és 1:200 millióhoz között van.

„A legnagyobb kihívás etetéskor, amikor három baba van, hogy mind egyszerre szeretnének etetni, de nagyon megnyugodott babák” – mondta az anya.

A família szerencsés, hiszen egy négy hálószobás családi házban élnek, de így is át kellett rendezniük kissé az otthonukat, hogy mind elférjenek. 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top