nlc.hu
Baba

A világ leghosszabb terhessége

1 évig és 10 napig tartott a világ leghosszabb emberi tehessége

Az amerikai kismama egészséges kislányt szült, csak épp bő 3 hónappal később, mint időszerű lett volna.

1945. február 21-én egy 25 éves kismama, Beulah Hunter 3.14 kg-os kisbabának adott életet Los Angelesben. A Penny Diana névre keresztelt kislány teljesen egészségesen jött világra, édesanyja várandóssága azonban a legkevésbé sem volt szokványos: az átlagosnak számító, nagyjából 280 nap helyett ugyanis mintegy 100 nappal tovább, egészen pontosan 375 napig tartott. Ez pedig a világ eddig ismert leghosszabb emberi várandóssága volt. 

Beulah terhessége az első hónapokban teljesen normálisan zajlott, azonban a hatodik hónap környékén az orvosok észrevettek néhány furcsaságot. A laboratóriumi vizsgálat 1944. március 24-én mutatta ki a várandósságot, az asszony utolsó menstruációja február 10-én jelentkezett. A magzati szívverést először szeptemberben észlelték, holott ennek normál időpontja júliusban lett volna. A nő csak a hatodik hónapban érzékelte, hogy a magzata megmozdult a méhében. 

Maga a szülés egyébként a három hónapos túlhordás dacára is rendben zajlott.

A Hunter család

A Hunter család (Forrás: Twitter)

Amikor a történet megjelent a lapokban, sokan hitetlenkedve fogadták. A legtöbben arra gyanakodtak, hogy a nő elveszíthette az első magzatát, majd rövidesen újra teherbe esett, anélkül, hogy észrevette volna, hogy már egy másik várandósságról van szó. Orvosa, Daniel Beltz, aki a szülést is levezette, tisztázandó a félreértéseket, végül nyilvánosságra hozta Beulah leleteit, melyek bebizonyították, hogy az asszonynak egyetlen terhessége volt, mely valóban 375 napig tartott.

2016-ban egy Wang Shi nevű kínai nő azt állította magáról, hogy 17 hónapig volt várandós: saját bevallása szerint 2015 februárjában esett teherbe, vagyis még az év novemberben kellett volna szülnie, ehhez képest azonban csak 2016 augusztusában hozta világra a gyermekét. Orvosi papírokkal azonban mindezt nem tudta igazolni és a vizsgálatokat is elutasította, melyek bizonyítékként szolgálhattak volna az extrém hosszúságú terhességre, így hivatalosan nem döntötte meg Beulah Hunter rekordját. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top