nlc.hu
Baba

Az ausztrál ikerpár, akiknek közös vőlegénye van

Ennek az ausztrál egypetéjű ikerpárnak közös vőlegénye van, és egyszerre szeretnének teherbe esni

A különleges ikerpár Ausztráliában él, és épp családot terveznek. Méghozzá együtt.
ikerpár, vőlegény, terhesség

A két nő ugyanis gyermekkoruk óta mindent együtt csinálnak, és nem kivétel ez alól a szerelmi életük sem. A 35 éves Anna és Lucy DeCinque jelenleg ugyanazzal a férfival járnak jegyben, és azt tervezik, hogy egyszerre fognak teherbe esni.

Az amerikai TLC új, Extreme Sisters című valóságshow-sorozatának egyébként ők az egyik főszereplői, így a nézők betekintést nyerhetnek a trió mindennapjaiba. Lucy a Confidentialnek azt nyilatkozta: „Készen álltunk arra, hogy bemutassuk a szerelmi történetünket”

A Ladbible pedig azt írja, hogy az ikrek kilenc éve élnek együtt a 40 éves Ben Byrne-nel, aki, ha minden jól megy, hamarosan kétszeres apa lesz.

„Soha nem vagyunk külön – nem hiszem, hogy működnénk egymás nélkül.”

– mondta Anna a New York Post-nak, és azt is elmesélte, szeparációs szorongást tapasztalnak magukon, amikor távol vannak egymástól. Ez annyira nem elképzelhetetlen, hiszen a nap minden percét együtt töltik, sőt, az egypetéjű ikrek annyira kötődnek egymáshoz, hogy még az ételüket is megmérik, hogy az adagjaik pontosan ugyanakkorák legyenek.
Úgy néz ki, hogy még a biológiai órájuk is egy rugóra jár, az egyik YouTube-videóban legalábbis azt magyarázzák, hogy a menstruációs ciklusuk is egymáshoz igazodott, hiszen amikor megmérték a hőmérsékletüket, a lázmérő mindkettőjüknél 38 fokot mutatott, ami azt jelenti, hogy még a peteérésük is összehangolódott.

Az ikrek a teherbeesés nehézségeiről is megnyíltak, és elárulták, hogy a folyamat sokkal nehezebb a vártnál, de a fogantatásuk szinkronizálásában nem hajlandók kompromisszumot kötni.

Az Egyesült Államokban már elindult a műsor és Anna és Lucy mellett négy másik testvérpár életét is bemutatja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top