nlc.hu
Baba
Rejtett terhesség: buli közben indult meg a szülés

Nem tudta, hogy várandós, bulizás közben indult meg a szülés

A 20 éves nő egy születésnapi partiról ment a kórházba, ahol váratlanul érte a hír, hogy szülni fog.
Két nő koccint bulizás közben

Egy mexikói nőnek fogalma sem volt arról, hogy várandós, egészen addig, amíg bulizás közben be nem indult a szülés.

Az eladóként dolgozó, 20 éves Vivian Wise Ruizvelasco elmondta, hogy élte a megszokott életét, ivott, sportolt és bulizott a barátaival és a párjával. A terhessége alatt készült fotókon és videókon látszik, hogy nem volt észrevehető pocakja, és voltak pecsételő vérzései, amelyeket gyakran összekevernek a menstruációval.

Vivian az egyik barátja születésnapi buliján vett részt, amikor erős hasi- és csípőfájdalmat érzett, ezért kórházba ment. Teljesen ledöbbent, amikor az orvos közölte vele, hogy szülni fog.

Akkor tudtam meg, hogy terhes vagyok, amikor már szültem. Azonnal sokkot kaptam, több okból is, például hogy vajon jól van-e a baba, és hogy mit fogok vele csinálni, hiszen még soha életemben nem szültem

– emlékezett vissza a történtekre a fiatal anyuka.

A kisfiú, Matías császármetszéssel jött világra, és szülei eleinte vegyes érzelmekkel fogadták. Megijedtek, hogyan fogják kifizetni a kórházi költségeket, és hogy mit kezdenek majd egy babával. A gyerek azóta már tíz hónapos, Vivan és párja pedig nagyon boldogok, hogy így alakultak a dolgok.

(Daily Mail)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Michael Discenza)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top