Ezek a régi gyerekjátékok nemcsak a gyerekek lelkének ártottak, de gyakran egészségüket is veszélyeztették. Sőt nemcsak az övéket…
A mai gyermekjátékok hihetetlenül fejlettek. A plüssjátékok aranyosak, jó hozzájuk bújni, a legtöbb technikai játék rendkívül jó minőségű, és a játékbabák kedves csecsemőkre vagy normális felnőttekre hasonlítanak. A múltban azonban a gyerekek nem voltak ilyen szerencsések. Gyakoriak voltak a mai szemmel igencsak megkérdőjelezhető játékok, amelyekről ma már úgy tartjuk, biztosan ártottak – nemcsak a pszichének, de akár a testi egészségnek is.
Miniguillotine
A francia forradalom idején a 0,6 méter magas guillotine népszerű gyermekjáték volt. A gyerekek babák, élő madarak és egerek fejét vágták le velük. Érdekes módon néhány felnőtt is használta ezeket a játékokat vendégei szórakoztatására. A kis „ellenséges” babákat megtöltötték „vérrel” (parfümmel), és lefejezték. Amikor Johann Wolfgang von Goethe német író édesanyját megkérték, hogy vegyen egy ilyen erőszakos játékot unokájának, dühösen így válaszolt:
Vegyek egy ilyen hírhedt gyilkossági eszköz!? Semmi áron nem tenném meg. Ha én lennék a hatalmon, akkor a készítőket pellengérre állítottam volna. Magukat a gépeket pedig nyilvánosan elégettem volna. Hagyják a gyerekeket játszani egy ilyen szörnyű dologgal? Gyilkolást és vérontást adnak a kezükbe szórakozásként? Nem. Ebből semmi jó nem származhat.
Az 1970-es években az amerikai boltok újra bevezették az erőszakos játékot. Ám miután a szülők tiltakoztak, a félelmetes játék guillotine-t végleg kivonták a forgalomból.
Fotó: Keystone-FranceGamma-Rapho via Getty Images
Gilbert U-238 Atomenergia labor
A Gilbert U-238 Atomic Energy Lab egy bonyolult nukleáris laboratóriumi készlet volt, amelyet gyermekek számára készítettek 1951-ben. A játék 50 dollárba került (mai értéke körülbelül 350 dollár, azaz 137 ezer forint!). Ennyi pénzért fertőzhetted meg a gyerekedet, hiszen a játék „nagyon alacsony szintű” radioaktív forrásokat tartalmazott:
- egy Geiger-Müller sugárzásmérőt,
- egy Wilson ködkamrát (ionizáló sugárzások, töltött részecskék nyomát képes megmutatni),
- egy spintariszkópot (sugárzásmérő doboz),
- négy urántartalmú ércmintát,
- egy elektroszkópot a radioaktivitás mérésére.
Alfred Carlton Gilbert, a készlet feltalálója azt állította, hogy a radioaktív anyagok ellenére a készlet teljesen biztonságos volt. Ma azonban tudjuk, hogy az U-238 izotópnak való kitettség rákkal, leukémiával, limfómával, Öbölháború-szindrómával (multiplex vegyszerérzékenységi tünetegyüttessel) és más súlyos betegségekkel hozható összefüggésbe. Szerencsére a rémisztő radioaktív tankészlet csak egy évig volt forgalomban – 1951-től 1952-ig –, mielőtt kivonták volna ezt a veszélyes játékot.
Rémisztő mászó baba
A 19. században természetesen még nem ismerhették a horrorfilm műfaját, pedig ez a gyerekjáték kenterbe verte volna az összes Annabelle epizódot. Az 1871-ben szabadalmaztatott „kúszó baba” egy rendkívül hátborzongató viktoriánus baba volt, aminek egy kúszó kisbabát kellett volna ábrázolnia. Feje és végtagja festett gipszből voltak, teste pedig olyan volt, mint egy régi óraszerkezet.
Bár ez volt az első mászni tudó gyerekjáték baba, nem tetszett a kislányoknak, mert rendkívül ijesztőnek tűnt, elég nagy súlyú volt, és nem volt elég interaktív.
Ennél is zavaróbb lehetett az emberek számára, hogy a kúszást – amelyről ma már tudjuk, hogy elengedhetetlen fejlődési mérföldkő egy gyerek életében – az 1800-as évek közepe előtt az állatok és őrült emberek tevékenységének tekintették, és a gyerekeket már egészen kiskoruktól kezdve különféle állóeszközökkel ösztönözték arra, hogy álljanak és járjanak. Valamikor az 1800-as évek közepén a kúszás elfogadottá vált, és népszerűvé váltak az óramű elemekkel ellátott, kúszó-mászó babák is.
Fotó: DeAgostini/Getty Images
Véres hentesbolt
A viktoriánus időkben a hátborzongató megjelenésű, babaméretű hentesboltok divatosak voltak a hagyományos babaházak alternatívájaként. Bár elég ijesztően néztek ki, hihetetlenül népszerűek voltak a kevésbé finnyás gyerekek körében. Ezek a „megragadó” játékok pontosan reprezentálták a valódi hentesüzleteket: fából készült hentesek és asszisztenseik, kolbászsorok, valódi vaskampókon lógó egész miniatűr combok, és fűrészporral és vérrel borított padlók alkották az élethű játékot. Egy gyerekjáték hentesbolt ma meglehetősen sokkolónak tűnhet számunkra. De a viktoriánus időkben ez hasonlított a mai szupermarketet imitáló játékkészlethez, amit a pénzről, valamint az élelmiszerekről való tanulás céljából készítettek.
Fotó: Raymond Kleboe/Picture Post/Hulton Archive/Getty Images
Fagyasztott Charlotte
Az apró, máztalan, mozgatható végtagok nélküli porcelán babákat először 1850-ben gyártották Németországban, és fürdetés közbeni játszótársként árulták őket. Az apró fehér babákat azonban hamarosan kapcsolatba hozták a korabeli „Young Charlotte” című népszerű verssel, amelyet Seba Smith írt. A vers egy fiatal nőről szólt, aki szilveszterkor fagyott halálra, miközben kedvesével a szánon ült. Az apró német baba Amerikában hamar „fagyasztott Charlotte” néven vált ismertté. Ha egy megfagyott nőt ábrázoló baba nem volt elég ijesztő, eláruljuk, hogy gyakran koporsóval árusították. Nagy-Britanniában a fagyasztott Charlotte-ból gyakran süteményeket és pudingokat sütöttek karácsonykor (hátborzongató) meglepetésként a gyerekeknek.
Fagyasztott Charlotte (Fotó: Wikipedia)
Hugo, az Ezerarcú ember
1975-ben az amerikai Kenner játékgyártó cég bemutatta a Hugo, az ezerarcú ember nevű játékot 5-11 éves gyermekek számára. Hugo nemcsak kopasz és csupasz volt, hanem olyan férfi figura is, akinek nem voltak lábai. Hugo feje puha gumiból volt, karja pamuttal volt tömve. Ha meghúztál egy madzagot, amit ráerősítettek, megmozgathattad a karjait. Hugót, aki úgy nézett ki, mintha kemoterápiás kezelésben vett volna részt szegény, olyan kiegészítőkkel árusították, amelyeket speciális ragasztóval lehetett ráragasztani – így például ragaszthattál rá szemöldököt, bajszot, szakállt, sebhelyeket, tehettél rá parókát, de egészen meg is másíthattad az arcszerkezetét különféle orr- és szájformák hozzáadásával. Hugo népszerűsége azonban nem tartott tovább az 1970-es években. Ennek talán az az oka, hogy a ragasztók nem bírták sokáig (és helyettük nem lehetett hagyományos ragasztót használni). Vagy talán csak az, hogy Hugo annyira ijesztő volt.
Furby
Furby először 1998-ban jelent meg az amerikai játékboltok polcain, és azonnal felháborodást váltott ki. Ennek ellenére három éven belül 40 millió darabot adtak el belőle. A furbyk kicsi, robotizált, szőrös játékok voltak, amelyek óriási fülű baglyokra emlékeztettek. Tudtak beszélni, és néha teljesen maguktól kapcsoltak be. Az általuk kibocsátott zaj nagy része saját anyanyelvük, valamint csikorgás és morgás formájában volt hallható. Viszont beszéltek egy kicsit angolul is. Állítólag minél többet beszéltél körülöttük, annál több szót és kifejezést vettek fel. Azt mondják, hogy Furby az éjszaka folyamán is megszólalt spontán, még azután is, hogy az elemek lemerültek benne. Az internet tele van rémisztő történetekkel, például arról, hogy az eltávolított elemek ellenére az éjszaka közepén olyan kérdésekkel ébresztették a gyerekeket ezek a szőrös kis szörnyek, mint például: „Akarsz játszani?”
Élő madárral működő automata
A 18. században a német játékok meglehetősen hátborzongatóak, sőt kegyetlenek voltak. Vegyük példának az élő madaras automatákat. Mindegyik automata egy komikus figura volt, benne egy üreges hellyel, amelybe egy madarat kellett helyezni.
Miközben a madár küszködött, vergődött, csapkodott az automata belsejében, mindenféle mozdulatot adott a játékfigurának.
Rejtély, hogy a játék félredobása után eltávolították-e a szegény állatot az automatából, ha egyáltalán túlélte a kínzást. Talán csak a rothadó hús szaga figyelmeztette a gyerekeket, hogy új, élő automatára van szükség…
Baby Secret
A Baby Secret egy rettenetes baba volt, amelyet 1966-ban gyártott a Mattel játékgyártó cég. Körülbelül 45 centiméter magas, puha babateste és bakelit feje volt. Piros ruhát viselt, és nyitott szája mozgott, amikor beszélt. A babának suttogó funkciója is működött, amikor meghúzták a zsinórját, hangja pedig rendkívül ijesztő és élethű volt. A Baby Secret baba reklámja éppoly horrorisztikus volt, mint maga a baba. „Szeretnék mondani valamit”; „Szeretek veled aludni” – súgta a gyerekek fülébe. Rendesen kikészülünk tőle.
Little Miss No-Name
A Little Miss No-Name szintén egy baba volt, amelyet a Hasbro játékgyártó cég forgalmazott 1965-ben. A mezítlábas baba rongyos zsákvászon ruhába volt öltözve, hatalmas szemei és feszes, lehorgasztott kis szája volt – az egész feje kb. úgy festett, mint egy szomorú földönkívülinek. Amikor kinyújtották az egyik kezét a Little Miss No-Name olyan volt, mintha koldulna. A babának a kislányok szívét kellett volna elrabolnia, de éppen ellenkező hatása volt. A kislányok sikoltozva akartak elmenekülni a szörnyűséges Little Miss No-Name láttán. A Hasbro egy év után leállította a baba gyártását, bár utolsó kísérletként megpróbálták a Borden holland forró csokoládéjával eladni a babákat. Valamiért azonban a gyerekek nem látták a kapcsolatot egy csésze forró csokoládé és a hátborzongató baba között. Ahogy mi sem.
