nlc.hu
Baba

Szíria: meghalt az édesanya, aki a romok alatt szülte meg kislányát

Földrengés Szíriában: romok alatt szülte meg a kislányát

Több ezer halálos áldozata van Törökországban és Szíriában a hételeji földrengésnek.

Romok alatt szülte meg kislányát egy édesanya Dzsandarisz városában. Egyes források szerint az újszülöttet sikerült megmenteni, egészséges, de a kismama életét vesztette, ahogyan sajnos családjának többi tagja is. A helyszínen egy videó is készült arról, hogyan hozzák ki a babát a romok közül, hogyan próbálják biztonságba helyezni, írja a Daily Mail

Hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli, középső részét és Szíria északnyugati sarkát, amit a déli órákban egy újabb, 7,6-os magnitudójú földmozgás követett. Kedden hajnalban pedig újabb erős földrengést jelentettek Törökország középső részén, az Amerikai Földtani Intézet szerint az 5,5-ös erősségű rengés 10 kilométeres mélységben volt Golbasi város közelében.

Emberek gyülekeznek egy összedőlt épület romjai fölött 2023. február 7-én Dzsandarisz városában

Emberek gyülekeznek egy összedőlt épület romjai fölött 2023. február 7-én Dzsandarisz városában. Hivatalos források szerint legalább 1444 ember halt meg Szíriában a földrengés után, amelynek epicentruma Törökország délnyugati részén volt (Fotó: Mohammed AL-RIFAI / AFP)

Fuat Oktay török alelnök szerint Törökországban a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma 3419-re emelkedett, így a Szíriában meghalt legkevesebb 1602 emberrel együtt a földmozgás már biztosan több mint 5000 életet oltott ki. Oktay is megerősítette, hogy a hideg és a téli időjárás megnehezíti a segítség célba juttatását és a mentést. Közölte, hogy a három legsúlyosabban érintett tartományba, Hatayba, Kahramanmarasba és Adiyamanba csak a mentéshez kapcsolódó járművek léphetnek be, és csak a mentési tevékenységet végző járművek hagyhatják el azokat.

A török katasztrófavédelem tájékoztatása szerint legkevesebb 5775 épület omlott össze a katasztrófában, miközben összesen 11 302 romba dőlt épületről érkezett hozzájuk bejelentés, de a fennmaradó közel 6000 épület állapotát egyelőre nem tudták felmérni. Ismertették, hogy a földrengésekben érintett területek nagysága mintegy 110 ezer négyzetkilométer, amely nagyjából Törökország területének egyhetede.

Gaziantep városában egy lakóházból a mentés 28. órájában hoztak a felszínre egy édesanyát és hároméves gyermekét. Hatay tartományban a 29. órában szintén egy édesanyát és hat hónapos kisbabáját sikerült kimenteni, valamint egy másik helyszínen egy két hónapos kisbabát is ki tudtak húzni a romok alól.

Mindeközben Isztambulban ezrek lepték el a repülőteret, hogy önkéntesként menjenek a térségbe segíteni. A török légitársaság folyamatosan szállítja őket a földrengés sújtotta régióba, írja az MTI.

(via Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top