Élve húztak ki a romok alól hat nappal a pusztító venezuelai földrengések után egy hároméves kisfiút, közölte egy jordániai mentőcsapat.
A gyermekre La Guaira államban találtak rá a tájékoztatás szerint, nem sokkal azt követően, hogy az ENSZ figyelmeztetett: több tízezer emberben van sürgősen szüksége élelemre és menedékre.
Tízezrek sérültek meg és tűntek el a szörnyű földrengésben
Múlt héten 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengés súlytotta a térséget. A halálos áldozatok száma mostanra 1943-ra emelkedett, több mint 10 ezer ember megsérült, további 10 ezernél is több embert pedig eltűntként tartanak nyilván.
A NASA műholdas adatainak kiértékelése szerint valószínűleg csaknem 59 ezer épület rongálódott meg vagy semmisült meg teljesen a földrengésben.

Venezuelai földrengés: tízezreket érint a katasztrófa (Forrás: Getty Images)
Jók a kisfiú életjelei
A jordániai polgári védelem tájékoztatása szerint a gyermeket elsősegélyben részesítették, kórházba szállították, életjelei pedig jók. A fővárosban, Caracasban ápolják őt.
Kimentése már azt a néhány napos időszakot követte, melyben a szakértők szerint a törmelékek alatt rekedt embereknek a legnagyobb esélyük van rá, hogy élve megtalálják őket.
La Guaira, ahol a kisfiú megtalálták, az egyik legsúlyosabban érintett terület, ahol sok helyi lakos maga probálja meg elvégezni a mentési munkálatokat.
Az ENSZ menekültügyi küldötségének tájékoztatása alapján La Guaira-ban széles körű élelmiszerhiány van, az alapvető szolgáltatások teljesen leálltak, a kommunikáció pedig nagyrészt megszakadt a külvilággal.
Egyre drámaibb a helyzet az élelemért
Az emberek közti feszültség egyre nő a területen, mivel a segítséghez való hozzáférést továbbra is korlátozott. Egy 18 éves helyi árus elmondása szerint, aki a földrengések idején motorról lezuhanva sérült meg, „néha az emberek majdnem megölik egymást az élelemért… olyan, mint egy kakasviadal”.
Magyar férfi is van a hatalmas földrengés túlélői között
Magyar férfi is a helyszínen volt a földrengés idején. Munkahelye telephelyén érte őt a földmozgás.
„Ilyet még nem éltem át, és nem is kívánom senkinek sem” – mondta el a 24.hu-nak Szikora Zsolt, aki a Caracastól 30 kilométerre fekvő Los Teques városában élte át a pusztító földrengést. Mint elmondta, halálfélelme volt, egy ponton pedig azt hitte, megnyílik alatta a föld.
Forrás: BBC