Igaz a mondás, hogy mindegy, milyen nemű lesz a baba, a lényeg, hogy egészséges legyen, a Clark család tagjai részéről azonban érthető, hogy kislány érkezésében reménykedtek, amikor megtudták, hogy Carolyn ismét babát vár.
Az apuka, Andrew Clark családjában 1885-ben született utoljára lánygyermek, onnantól kezdve csakis fiúk láttak napvilágot. A baba nemfelfedő buliját szeptemberben tartották, a szülők is akkor látták megdöbbenve, hogy a nagy gonddal elkészített sütik belseje bizony rózsaszín!
Carolyn azt mesélte, hogy amikor megismerte a férjét, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy csaknem 140 éve várnak egy kislányra a családban. A most született kisbaba, aki az Audrey nevet kapta, azért is csodálatos a szülei és a rokonai számára, mert Carolyn 2021 januárjában elveszített egy magzatot.
„A történtek után el is felejtettünk azért drukkolni, hogy lányunk szülessen, csak az számított, hogy minden rendben legyen a terhességgel és a babával is. Azt, hogy milyen nemű lesz, mi sem tudtuk, csak a bulin szembesültünk vele, és alig hittünk a szemünknek!” – mesélték a meglepett szülők, akik szinte teljesen biztosak voltak benne, hogy kék krémet rejt majd a baba tiszteletére készült sütemény.
A család még mindig nehezen hiszi el, hogy mindez megtörtént velük, a fellegekben járnak a boldogságtól!
Forrás: Via, Fotó: YouTube pillanatkép