Traniece Brown-Warrens igazgatóként vezeti az oregoni Portlandben található Markham Általános Iskolát, de havonta egyszer a texasi Wacóba utazik, hogy hétvégi továbbképzésen vegyen részt a Baylor Egyetemen, hogy egyszer majd szuperintendáns lehessen, és több iskolát vagy egy egész tankerületet irányíthasson.
A 36 éves nő februárban egy 7 hónapos gyerek nevelőanyja lett. A Baby Bearnek becézett csecsemő hétköznap a bölcsődében van, ám a március 18-19-én megtartott hétvégi továbbképzés idejére Brown-Warrens nem tudott gyermekfelügyeletet szervezni. Írt a professzorainak, akik azt válaszolták, hogy nyugodtan vigye magával a babáját.
„Nagyon kíváncsi volt, és nem sírt” – mondta a nevelőanya, de a gyerekkel a kezében nem volt könnyű figyelnie és jegyeztelnie az előadáson. Ezért Bobby Ott, a Baylor Egyetem oktatója kedves dolgot tett, átvette a babát, így a tanítványa teljes mértékben tudott figyelni az Iskolai üzleti menedzsment és pénzügyek című kurzuson.
A professzor elmondta, hogy a többi diák kézről kézre adta egymásnak a gyereket, hogy vigyázzanak rá, és ő sem akart kimaradni. Így végül mintegy 30 percig tartotta a karján a csecsemőt, akinél fiatalabb résztvevője még soha nem volt az óráinak.
„Baby Bear elszánt tekintete mutatja, hogy mennyire élvezte Dr. Ott óráját az adókról és a számlakódokról. Köszönöm, hogy fogta őt, és tudtam jegyzetelni” – írta a Twitteren Brown-Warrens.
Korábban beszámoltunk egy másik jó fej professzorról, aki a testére felcsatolt babahordozóban vigyázott egyik tanítványa kisgyerekére.
(Kiemelt kép: YouTube/KWTX News10)