Ha édesanya vagy, netalán még testvéred is van, akkor biztos számodra sem kell különösebben bemutatni, hogy sok esetben mennyire eltérő személyiségjegyekkel születnek az első-, illetve a másodszülött gyermekek. Ebben persze az is közrejátszhat, hogy gyerekeinket akaratlanul is különbözőképpen fogjuk nevelni, hiszen természetes, hogy míg első gyerekünket mindentől féltjük és óva intjük, addig a másodikkal sokkal előzékenyebbek vagyunk. A pszichológusok úgy vélik, hogy a testvérek személyiségbeli különbségeinek titka, illetve a favoritizmus, vagyis a “kedvenc gyermek” kiválasztása is elsősorban a születési sorrendben keresendő.
„Az egyik fő tényező az, hogy a szülők eltérően kezelik gyermekeiket attól függően, hogy ő a legidősebb, a középső, a legfiatalabb vagy az egyetlen gyermek” – mondta Kevin Leman pszichológus, aki már 1967 óta tanulmányozza a gyermekek születési sorrendjéhez kapcsolódó személyiségváltozásokat.
Hogyan hat a születési sorrend a gyermekünk jellemére?
Az első gyermek, azaz a legidősebb testvér mondhatjuk, hogy az ösztönök mentén fog felnőni. Amolyan próba-szerencse gyerek ő, éppen ezért a szülők akaratlanul is, már-már túlságosan is ragaszkodnak a szigorú szabályaikhoz, és sokkal nagyobb figyelemmel kísérik végig gyermekük fejlődését. Ennek következtében a gyermek már egész korán perfekcionizmusra törekedhet – hiszen szeretne megfelelni szülei elvárásainak. Ők az A-típusú személyiségek, akik hajlamosak a maximalizmusra, hiszen szüleik sokáig osztatlan figyelemmel, illetve szabályokkal látták el őket.
„Tipikusan rugalmatlanok. Nem szeretik a változást, és haboznak kilépni a komfortzónájukból” – mesélte Michelle P. Maidenberg gyermek és családterapeuta a Parents-nek. Hozzátette, hogy a szülők gyakran túl nagy felelősséget ruháznak a legidősebb gyermekre, így gyorsan átvehetik felnőtt életük során is az irányítást. A nagy teher túlzott stresszhez, továbbá a tökéletességre való törekvéshez vezethet.
A középső gyermek szindróma sem épp újkeletű jelenség. A második baba születésével a szülők is kicsit fellélegezhetnek, legalábbis abból a szempontból, hogy a már meglévő tapasztalataik mentén lazíthatnak a korábbi szigorú szabályokon. Csakhogy ennek a másodiknak született gyermekre is van hatása: lényegesen kevesebb figyelem hárul majd rá, mint első szülött testvérére hárult.
Fotó: Getty Images
Úgy érezhetik, hogy az idősebb tesójuk árnyékában vannak, továbbá, hogy nem kapják meg ugyanazt a figyelmet, mint a nagyobb, vagy esetleg kisebb testvérük.
A középső gyermeket vélhetően nem dicsérik annyiszor, mint idősebb testvérüket, vagy nem kényeztetik el annyira, mint a fiatalabbat, emiatt viszont kirekesztettnek, vagy elhanyagoltnak érezhetik magukat és sokkal nehezebben is találják meg a helyüket a nagyvilágban. Kompenzálva a figyelem hiányát, sokszor lázadóbbak, vagy épp ellenkezőleg: mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Meri Wallace, családterapeuta szerint, gyakran a végletekig is elmennek azért, hogy felkeltsék az emberek figyelmét. Ugyanakkor jellemző rájuk, hogy általában sokkal kedvesebbek a többi gyermekhez képest, hiszen egy fiatalabb testvér érkezésekor meg kell tanulniuk alkalmazkodni és kompromisszumot kötni. Ennek is köszönhető, hogy gyakran széles társadalmi körrel, illetve szoros barátsággal rendelkeznek.
„Középső gyerek vagyok. Anyám mindig is jobban szerette a lányokat, mint a fiúkat, és ezért mindig úgy kezelt, mintha rosszban lennénk. Ez odáig fajult, hogy amikor rajtakapta a testvéreimet miközben valami rosszat csináltak, engem büntetett meg helyettük. Ez egyszer abban csúcsosodott ki, hogy tízéves koromban lényegében kirúgott a házból. Felhívta az egyik volt férjét és azt mondta neki, hogy ha nem jön el és nem vesz magához, akkor otthonba ad. Úgyhogy ez a férfi, aki nem mellesleg másik államban lakott, eljött értem és befogadott pár hónapra. Nem sokkal később házról házra ugráltam, míg végül az egyik nagynénémnél kötöttem ki egy félig állandó lakhelyen” – fűzte hozzá egy Reddit felhasználó.
A szülők akaratlanul is, de a legkisebb testvérrel a leglazábbak, így az utolsóként születettek gyakran érezhetik úgy, hogy amit csinálnak nem számít “eredetinek”, vagy fontosnak. A testvérei már minden fontosabb mérföldkövet megéltek, megtanultak írni, olvasni, biciklizni, esetleg már iskolába is járnak, éppen ezért úgy gondolhatják, hogy szüleik kevésbé tudnak “spontán” örömmel reagálni az eredményeikre. Ennek ellenére sokkal nyitottabb, illetve kalandvágyóbb személyiséggel rendelkeznek.
„Te vagy anyáék kedvence”
Biztos mindenki számára ismerős lehet az a mondat, amely egy-egy vacsora, esetleg testvéri civakodásnál elhangzott. Legidősebb testvérként egy-egy veszekedés során olykor-olykor én is kijátszottam a „Márpedig te vagy anya kedvence” kártyát.
Persze nem szándékosan, de a kutatások azt mutatják, hogy a szülők részéről az előnyben részesítés meglepően gyakori, ez pedig káros is lehet.
Mivel a hátrány érzése meglehetősen szubjektív lehet, sok esetben még az egy családban élő testvérek sem értenek egyet abban, hogy ez érinti-e őket.
Az embereknek az a tapasztalata, hogy a szülő jobban szereti a másik gyereket
– meséli Laurie Kramer, az amerikai Northeastern Egyetem alkalmazott pszichológia professzora a BBC-nek.
Hozzátette, hogy ilyen esetekben nagyon fontos, hogy még a családon belül élők sem mindig látják ugyanúgy a helyzetet: vagyis a testvérek, illetve a szülők megfigyelése merőben különböző is lehet.
Egy azonban biztos, éspedig, hogy komoly következményei lehetnek, ha a gyermek úgy érzi, hogy csak a második legjobbként kezelik.
A kutatások azt sugallják, hogy a gyerekek már egészen kiskorukban is tudatában vannak a megkülönböztetett bánásmódnak. Ide sorolható, amikor a szülők nagyobb figyelemmel és kedvességgel fordulnak az egyik testvér felé. Az ilyen értelemben vett megkülönböztetés a gyermekek alacsony önbecsülésével, valamint gyermekkori szorongással, depresszióval és viselkedésproblémákkal, köztük a kockázatos viselkedéssel jár együtt. A megkülönböztetés nem csak a testvéri kötelékre lehet hatással, hanem a mentális egészségre is, amely akár felnőttkorunkban is végigkísérhet minket.
Fotó: Getty Images
„Csendes voltam, félénk, és nem zavartam senkit. A bátyám viszont egy komplett seggfej volt, és mindig megpróbált verekedni velem. Éppen a házimat csináltam, amikor ő odajött mögém, és megpróbálta az asztalra csapni a fejemet. Indokolatlanul rám támadt, és ok nélkül agyba-főbe vert, én pedig mindent megpróbáltam, hogy elmeneküljek tőle. Minden jót megkapott. Rendbe hozták a szobáját, kapott légkondit, míg az én szobámban egy 2×4-es deszkákat lehetett látni. Előtte azonban egy hálószobán osztoztunk, és amikor eljött az idő, hogy külön lakjunk, ő megtarthatta az összes elektronikai berendezést. Volt rádiója, játékkonzolja, tévéje, míg nekem semmi. A szüleim úgy tettek, mintha az én hibám lenne, pedig ő kezdeményezte a veszekedéseket. A szüleim úgy döntöttek, hogy nem bírják tovább, ezért azt mondták, hogy ne beszéljünk egymással, amit az elmúlt 16 évben meg is tettünk”
– reagált az egyik Reddit felhasználó arra a kérdésre, hogy hogyan hatott rá az, miszerint nem ő volt a családjában a kedvenc gyermek.
A testvérem a család kedvence volt, viszont sajnos meghalt. Én még úgy sem vagyok elég a szüleimnek, hogy élek. A halála most egy angyali piedesztálra helyezte őt, pedig szó szerint semmit nem csinált az életével
-írta egy másik felhasználó.
Kramer véleménye szerint a szülők valószínűleg ennek nincsenek tudatában. A különleges bánásmódban az is közrejátszhat, hogy egyik gyermeküket könnyebb nevelni, így nincs jelen annyi ellentmondás, esetleg feszültség a kapcsolatukban.
„Van három felnőtt, házas gyermekem. A három közül csak az egyik jelentkezik nálam, hogy megkérdezze, jól vagyok-e. Soha nem kér semmit és minden ok nélkül aranyos csomagokat küld nekem. A másik kettő csak akkor jelentkezik, ha pénzt akarnak, mindannak ellenére, hogy jobb munkát végeznek és többet keresnek, mint a gondoskodásra szoruló gyerekem. Szóval igen, van egy kedvencem. Ugyanúgy bántam velük, amikor felnőttek, de ők felnőttként teljesen másképp bánnak velem” – vallotta be egy édesanya.
Egy kutatás két évtizeden át követte nyomon a családok életét, hogy jobban megértsék ezt a jelenséget és közvetlen kérdéseket tettek fel az anyáknak, illetve apáknak egyaránt. A legtöbben ugyan nem választottak maguknak kedvencet, azonban kiderült, hogy azokkal a gyerekeikkel, akikkel nagyobb konfliktust, esetleg csalódást éltek át, teljesen másképp kezelték.
Azt gondolhatnánk, hogy kedvenc gyermeknek lenni kiváltság és kizárólag előnyökkel jár az érintetteknek, ám a kutatások bebizonyították, hogy a kivételezett helyzet érzelmi szorongást is okozhat felnőttkorban. Megerősítették, hogy a favoritizmussal érintett gyerekek sokkal magasabb depressziós tüneteket mutatnak, mint társaik.
