nlc.hu
Baba
Paris Hilton először mutatta meg a kislányát

Paris Hilton először mutatta meg a kislányát

Mióta az eszét tudja, Paris Hilton arra vágyott, hogy legyen egy London nevű kislánya.
Paris Hilton a Fashion Trust U.S. 2024 díjátadón a kaliforniai Beverly Hillsben 2024. április 9-én

Paris Hilton tavaly novemberben jelentette be, hogy megszületett a második gyermeke, egy kislány, aki a London nevet kapta.

Most, a baba érkezése után öt hónappal a 43 éves örökösnő először mutatta meg fotón a kislányát. Az Instagramon megosztott szabadtéri képen a gyerek az édesanyja ölében ül, rózsaszín ruhát és a fején masnit visel. 

„Bemutatom London Marilyn Hilton-Reumot – írta Hilton a fényképhez. – Amióta az eszemet tudom, arról álmodtam, hogy lesz egy lányom, akit Londonnak hívnak.” Lapozás után pedig a férje és kisfiuk is látható egy idilli, négyes családi fotón. 

Paris Hiltonnak és Carter Reumnak két gyereke van, Phoenix tavaly januárban született egy béranya segítségével, és vélhetően Londont is béranya hozta világra.

(Kiemelt kép: Gilbert Flores/Variety via Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top