A várandósság, a szülés és a gyermekágy időszakának méltó lezárása, az anya elismerése, megünneplése fontos esemény. A szülést követően a test és a lélek lassan újrarendeződik, a gyermeket szülő nő pedig elindul azon a belső úton, amelyen újra rátalál önmagára, immár új szerepében, anyaként. Régen ezt a folyamatot egyéni és közösségi rítusok, nőtársi odafigyelés támogatták, amelyek segítették ezt az érzékeny átmenetet.
Ma ezek a hagyományok többnyire eltűntek, mégis egyre több nő érzi, hogy hiányzik valami a szülés utáni időszakból: egy tér, ahol a történet lezárulhat, ahol a nehézségek elengedhetők, és ahol az anyaságba való megérkezés valóban ünneppé válhat. A szülészáró szertartás pontosan ezt a szeretetteljes keretet adja vissza.
Mihályfi Márta több mint huszonöt éve kutatja és gyakorolja a világ különböző kultúráinak hagyományait, szertartásait és gyógyító módszereit. Magyar, tibeti, perui és mexikói tanítói, mesterei tapasztalati úton tanították. Mexikóban élt éveken keresztül, ahol indián bábákkal és gyógyító asszonyokkal együttműködve, mélyen megismerte a női életszakaszokhoz és a szüléshez kapcsolódó rituálékat.
Hazatérve a mexikói tapasztalatokat a magyar népi hagyományokkal, saját kutatásaival és a modern világ igényeivel ötvözte. Szertartásvezetőként, dúlaként és kutatóként abban segít a nőknek, hogy újra kapcsolatba kerüljenek testükkel, belső erejükkel és az anyaság méltóságával. Vele beszélgettünk arról, miért van ma különösen nagy szükség a szülészáró szertartásokra, hogyan zajlanak ezek a rítusok, és milyen mély gyógyulást hozhatnak az anyák, a gyermekek és a családok életébe.
Mihályfi Márta (jobbra) 13 éve támogatja a magyar családokat szülészáró szertartásokkal. Egymagában vagy dúlatársával, Kovács Katával Budapestre és vidékre is nagy örömmel megy.
Mi indított el azon az úton, hogy a hagyományos kultúrák szertartásainak gyógyító módszereit kezd el kutatni?
Márta: Néprajz-kulturális antropológia szakon végeztem Pécsett az egyetemen. Az ott szerzett elméleti tudást szerettem volna tapasztalattal is összekapcsolni, ezért indultam el nagyobb önismereti és kutatói utakra az egyetemi évek és főként a diplomaszerzés után. A Magyar Ösztöndíj Bizottság kutatói ösztöndíjának köszönhetően jutottam el Mexikóba, ahol már egy hagyományosabb közegben tapasztalhattam meg a szertartásokat és a szülés körüli hagyományokat. Egyszerre antropológus-kutatóként és szüléskísérő dúlaként is jelen lehettem szüléseken, gyógyításokon, szertartásokon.
Ezt előzte meg olyan meghatározó élmény, ami irányt adott a pályádnak?
Márta: Egyre gyakrabban kértek fel dúlának szüléseket kísérni Magyarországon. Azt vettem észre, hogy szüléskíséréskor, ösztönösen cselekedve előjönnek belőlem azok a tudások, szertartások, amiket a néprajzi tanulmányaim során tanultam. Ezután kezdtem el mélyebben foglalkozni a témával, és innen vezetett az út a dúlaképzésekre (Dona Dúlaképzés, Dézsi Réka szervezésében), aztán antropológusként Mexikóba.
A Mexikóban szerzett tapasztalatok mit adtak hozzá a szülésről alkotott felfogásodhoz?
Márta: Mexikóban hagyományos és professzionális bábákkal is dolgoztam. A hagyományos bábák azok az asszonyok, akik tapasztalati úton tanulták meg a szüléskísérést, nem képzéseken, nem iskolákban. Megtanítottak arra, hogy
az élethez, az életadáshoz alapvető természetes, ösztönös erő bennünk van, ha odafordulunk, megmutatkozik, csak újra hallgatnunk kell rá.
Támogatták a szülő nőket abban, hogy megfelelő információ megszerzése mellett az intuícióikat erősítsék, és érezzék, hol és hogyan vannak biztonságban. A cél nem az volt ott sem, hogy mindenki otthon szüljön, hanem hogy biztonságban érezzék magukat és újra bízzanak a testükben, a belső erejükben és a saját kompetenciájukban.
Fotó: Mihályfi Márta
Ott, Mexikóban, maguk a nők is másként viszonyulnak a szüléshez, mint nálunk?
Márta: Mexikó hatalmas ország, nehéz általánosítani, de amikor én ott voltam, azt láttam, hogy az intézményes szülés elterjedésével éppen e fentebb említett bizalom kezd meginogni, mind magukban, a bábákban és a gyógyító rendszerben is. Fontos, hogy a nők ne veszítsék el a bizalmukat saját képességeikben, és ne engedjék, hogy saját szülésük felett mások vagy intézmények rendelkezzenek. A saját testünk és folyamataink feletti önrendelkezés elveszítése, a kompetenciáink megkérdőjelezése, az egyéni elszigetelődés, esetlegesen a közösségi média elvárásai mind-mind az ön- és ősbizalmunk csökkenését eredményezheti.
A szülészáró szertartásokkal is Mexikóban találkoztál először. Ott milyen hagyományok övezik ezeket a rítusokat?
Márta: A szülést követően a csontok zárása („Closing the Bones”) számos hagyományos kultúrában ismert és a mai napig is gyakorolt gyógyító szertartás. A várandósság és a szülés idején mind fizikailag, mind lelkileg megnyílik a nő. A kisbaba növekedésével eltávolodnak a csontok, tágulnak az anya szövetei, nyílik a csípő és a nő fizikailag is egyre szélesebbé kerekedik. A szülésben a táguló, kinyíló és elengedő minőség van jelen, hogy az anya teste olyannyira képes legyen megnyílni, hogy a medencecsontokon keresztül megszülethessen a gyermeke. A szülés alatt és után, az anya „nyitva van”. A fizikai nyitottság mellett lelkileg is kinyílik. Ebben az érzékeny, nyitott állapotban sok pihenésre, támogatásra, megértésre és visszarendeződésre van szüksége. Ezért is tartjuk annyira fontosnak a gyermekágyban, a szülés követő hetekben a meghitt, visszatalálást támogató közeget, mert a fizikai és lelki „bezáródás” folyamata a megtartó, tápláló környezetben általában magától megtörténik. Viszont előfordulhat, hogy ez a visszazáródási folyamat nem történik meg, és nők hosszú évekig maradhatnak ún. nyitott állapotban. Régen ezért is kísérték a szertartásokkal az életfordulókat. Megerősítettek, lezártak egy kaput és újat nyitottak, ezáltal segítettek tudatosítani a változást.
A záró szertartás célja ennek a nyitott állapotnak a visszazárása, a visszaérkezés, a fizikai és a lelki határok újjáépítése, a stabilitás, a biztonság megtalálása. A folyamat íve mindig ugyanaz: megtisztulás – elengedés – megerősödés – újracsatlakozás.
Fotó: magánarchívum
Milyen jelek utalhatnak arra, hogy valaki „nyitva maradt”?
Márta: A nyitott állapotra utaló jelek lehetnek a fizikai és érzelmi instabilitás, bizonytalanság, a folyamatos megkérdőjelezése az új anyai létezésnek, szokatlanul erős érzékenység, sebezhetőség, kiszolgáltatottság megélése. A jelenlét hiánya, amikor úgy érzik az anyák (sokszor az apák is), hogy valahonnan távolról szemlélik az életüket, alig vannak jelen. A jelenhez való kapcsolódás sérülése akkor is megmutatkozik, amikor az anya csak az újszülöttre tud figyelni, de sem saját magával, sem családja többi tagjával nem tud kapcsolódni. Gyakori, hogy a házastársak elhidegülnek egymástól, mert az anya úgymond „benne marad” a gyermekágyas állapotban, és nem tud megérkezni a többi szerepkörébe.
Hogyan zajlanak Mexikóban a szülészáró szertartások?
Márta: A szülészáró szertartás egy, a szülés és a gyermekágyas időszak utáni gyógyító szertartás, amelyet legfőképpen az anya megünneplésére és a szülés élményének méltó feldolgozására ajánlunk. A várandósságot, a szülést és a gyermekágyat lezáró szertartással tulajdonképpen egy közel egy éves folyamatot zárunk le. A gyermekágy általában 40 napig, azaz körülbelül hat hétig tart. Érdekesség, hogy a „karantén” szó is innen ered: a „cuaranta” spanyolul negyvenet jelent, és a karantén szó eredetileg a gyermekágyra, és annak bezártságára utalt. Ebben az időszakban az anya és a család otthon, meghitt közegben van, és a szertartás ennek a periódusnak a végén történik.
Mexikóban a szüléskísérő bábák vagy dúlák végzik ezt, tehát leginkább azok a személyek, akik a szülésnél is jelen voltak, ismerik a szülés történetét, a megélt örömöket és az esetleges nehézségeket. Ilyenkor a gyermekágy végén ezzel a szertartással búcsúznak el az anyától és a családtól, és kísérik át az új életszakaszba, ahol már a közösségben is új szerepet kap, és kiléphet a közösségi terekbe, a „nagy világba”.
Fotó: Göbricz Adria
És ti hogyan végzitek itt, Magyarországon a szülészáró szertartásokat?
Márta: Mivel minden élettörténet és minden szülés is más, így természetszerűleg a szülés utáni szertartások – néhány állandó elemet megtartva – különbözőek lehetnek. A szertartás állandó elemei: feltáró, feloldó beszélgetés, tisztító eljárások, virágos és gyógynövényes ülő vagy gőzfürdő, méh- és testmasszázs, energiagyógyítás, a csontok és medence zárása, kendőkkel, úgynevezett rebozókkal való zárás.
Maga a szertartás a család otthonában, általában 3-5 órán keresztül tartó együttlét. Leginkább női körben zajlik, sokszor egy másik dúla vagy barátnő is jelen van, és beszélgetéssel, tisztító eljárásokkal kezdődik. A mexikói bábák azt mondják: a szülés egy „meleg állapot”. Amikor megszületik a gyermek, akkor kicsit kihűlhet a test, ezért különösen figyelnek a test melegen tartására. Meleg gyógynövényes fürdőt vagy gőzfürdőt készítünk, és ebben pihentetjük az anyát. Teljesen betakarjuk, mint egy meleg kuckóban, és egy nagyon bensőséges, ellazító élményben részesítjük, ahol a test és a lélek is megpihen, regenerálódik. A meleg, a gőz, a csönd segíti, hogy befelé figyeljen, és feloldódjon. Ezután egy ellazító és kényeztető egész testes masszázs következik támogató illatokkal, különös figyelemmel a méh és csípő területére, majd kendőkkel a test 7 pontját betekerjük, szorosan bepólyáljuk, „lezárjuk”, amiben úgymond középre, vagy ahogy a mexikóiak mondják „egy vonalba” kerül az anya teste.
A test és a csontok bezárásával az energiát is visszahozzuk középre és ez a bekötözés, szorítás a stabilitást és határhúzást is segíti. A szertartás végén ebből a bebábozódott állapotból lép majd ki az anya az új életszakaszba.
Fotó: Kovács Kata
Ha én kísértem a szülést, és ismerem annak történetét és a gyermekágyas időszakot, akkor a szülészáró szertartás a közös együttműködésünk elbúcsúztatása is. Ha nem ismerem a születés történetét, akkor több alkalmas beszélgetés, gyógyító együttlét előzi meg a szertartást. Sok anya intenzív, esetlegesen nehezen megélt élményt szeretne lezárni, és először azt átbeszéljük, feldolgozzuk, hogy a nehézségeket megértve, elgyászolva tudja integrálni a szülés élményét, örömeit és fájdalmait.
A császármetszés, főként ha váratlanul történik, sok esetben jelent nehézséget, traumát a szülés során. A szertartást azoknak is ajánlod, akik császármetszéssel szültek?
Márta: Igen, sőt, nekik kifejezetten. A szertartásban az intim női támogató együttlét, a testi és lelki finom odafigyelés, közelség, melegség, a császármetszéskor elmaradt vagy megszakadt vajúdás élményét is gyógyíthatja.
Császármetszés esetén külön figyelmet fordítunk a heg elfogadására, olajozzuk, szeretettel érintjük, megszólítjuk, elismerjük. Sokan a szertartás hatására, a hegre nem egy sebként, hanem egy kapuként tekintenek, amin keresztül élet született.
Emellett a császármetszés után sok asszony számol be arról, hogy instabil, fél az új lépésektől, nem tud kapcsolódni a testével deréktól lefelé. A gyógyításban ezekre a megélésekre és feloldásukra is nagy hangsúlyt fektetünk.
Mit él át az anya egy ilyen szertartás során?
Márta: Megérkezést, összegzést, csendet, támogató szeretetet és elismerést kap. Meg tudja fogalmazni magának, honnan hova jutott, mi történt vele, és mit visz tovább. Nem marad egyedül az élményeivel, mert támogató női közeg veszi körül, ahol biztonságban érezheti magát. Ez a közösség, ez az ünnepi tér bátorítást, elismerést és tiszteletet nyújt. Elismerjük őt, és ő is elismeri magát, a női test teremtő erejét, a komoly fizikai igénybevételt, amit a várandósság és szülés jelent.
Fotó: Göbricz Adria
Hagyományosan a gyermekágy végén, a szülés utáni hatodik héten végzitek ezeket a szertartásokat. Előfordul, hogy valaki nem a szülés után 6 héttel, hanem évekkel később érzi úgy, hogy szeretné ezt megélni? Akkor is el lehet végezni?
Márta: Igen. Sok nő nem is hallott erről a szertartásról szülését követően, ezért később, akár évekkel utána is kérheti a záró szertartást. Ha úgy érzi, valami nem zárult le benne, ha sérülékeny, bizonytalan az anyaságában, vagy a gyermekéhez, párjához való kapcsolódásban, ez a szertartás segíthet. Kísértem már olyan anyákat is, akiknek tízéves gyereke volt.
Említetted, hogy a szertartás jellemzően női körben zajlik. Ugyanakkor az apák is fontos résztvevői a szülésnek. Ők, illetve idősebb gyermekek is részt vehetnek a szertartáson?
Márta: Természetesen. A szülés minden résztvevője jelen lehet, mivel a gyermek és az anya, vagy az anya és az apa kapcsolódásának harmonizálásában, a közös egymásra hangolódásban támogatjuk a családot. Mindig azt figyeljük, hogy a szülés és a családdá válás folyamatában történt e olyan megélés, aminek kiegyensúlyozásában a szertartás tudna segíteni.
Ha az esetlegesen a szülésnél a vágyott apai jelenlét, a közös vajúdás élmény, az aranyóra elmaradt, sokszor igénylik, hogy a szertartásban együtt fürödjenek, együtt élhessék meg a mély, intim közös kapcsolódást, gyógyító kísérést.
Egyszer-kétszer előfordult, hogy maga az apa keresett fel minket, mert neki is nehézséget okozott a szülésélmény feldolgozása. Egyébként ez teljesen érthető, hiszen a szülés, különösen, ha traumatikus, az apát is mélyen érinti. A gyermekágy időszaka mindkét szülőnek lehetőséget ad arra, hogy lelkileg is megérkezzen a szülői szerepbe.
A magyar néphagyományban is léteztek hasonló szokások?
Márta: Igen. A gyermekágy fontosságára mindig nagy figyelmet szenteltek a magyar hagyományban. A gyógynövényes gőzölés, a meleg fürdő, a csípő és a has kendővel való bebugyolálása és melegen tartása külön-külön megtalálható volt nálunk is. Régen figyeltek arra, hogy az anya ne hűljön ki, melegben legyen, és csak akkor lépjen ki a közösségbe, ha már megerősödött. A templomban való első közös megjelenés például azt jelképezte, hogy a közösség ekkor fogadta be az anyát, apát és a gyermeket új szerepükben.
Fotó: Göbricz Adria
Miért van szerinted ma különösen nagy szükség ezekre a szertartásokra?
Márta: A mai világban sokszor hiányzik az átmenetek, az új életszakaszok tudatos megélése. Az anyaság sokszor olyan erőt próbáló feladat, melynek minden meglepetésére, és a szülés utáni időszakra nem vagyunk felkészülve. Ezért is lenne fontos, hogy már gyerekkortól és fiatalkorban is beszéljünk erről, és legyen mindenki körül egy felelős támogató női kör. Régen a közösségek, a családi segítség, a szertartások segítettek lezárni és elindítani életszakaszokat, egyértelművé tenni az új szerepeket. És a szertartások ünnepek is egyben.
Mit adhat ez a folyamat az anyának és a családnak hosszú távon?
Márta: Egy mély, gyógyító tapasztalást. Egy testileg, lelkileg intenzív időszak után lehetőséget ad a megállásra és megpihenésre, a megélés megértésére. Segít a lezárásban, az újraintegrálódásban: visszavezeti az anyát önmagához, a határaihoz, támogatja az újrakapcsolódódást a párjához, hogy mindannyian megújult erőkkel tudjanak kiteljesedni a családdá válás útján.
