betegség
Pumped Gabo beteg lett, és ettől kistérségi Coelhóvá változott
Mit kockáztatsz orális és anális szexnél?
Lánya szerint ebbe betegedett bele Bajor Imre
Négy évig nem vette komolyan az orvosa, most kiderült: négy hónapja van hátra
Alaposan megküzdött a betegségeivel Vitányi Judit, ennek köszönheti gyógyulását a TV2 műsorvezetője
Megható gesztust tett az Omega a súlyos beteg Benkő Lászlóért
XVI. Benedek súlyosan megbetegedett, amikor haldokló fivérét meglátogatta
A koronavírus csak a kezdet, ilyen betegségek jönnek a következő években
Karda Bea: „a 69 jelenti számomra az újjászületésem korszakát”
Géza még csak 17 éves, de már 294 kiló – ő Magyarország legtúlsúlyosabb embere
Karanténoktatás a Semmelweis Egyetemen: színészek játszották el a betegeket
Sárga, foltos, csíkos? Mit árul el az egészségedről a körmöd állapota?
Még úszásnál is zoknit hordott, úgy szégyellte a kalapácsujjait
„Aki örül, hogy nem műtjük, valamit félreértett”
Háromszor mutatott már fityiszt a halálnak ez a féléves kislány
Mit tehetünk, ha most törik el a lábujjunk, vagy görcsöl be az epénk?
Szemléletes 3D videón a pusztítás, amit a koronavírus végez a tüdőben
„35 évesen már gyereket terveztem, helyette mellrákom lett”
Megjelent a madárinfluenza is Magyarországon
Nagy bajban van Sas József
Üzenet az oviból: „Inkább tartsák otthon a gyerekeket a koronavírus miatt!”
Elég lenne agykontrollozni, és nem lennél rákos
Tapasztalat és vélemény: már akkor sem találunk orvost, ha fizetnénk érte