mérgező szülő
„Az anyám egyfolytában áldozat volt, nehéz egy mártír mellett felnőni”
Az (ön)bizalom és hiánya, avagy a mérgező szülő nem mindig mérgező
„Rettegtem, hogy bármiben is rossz leszek” – mitől mérgező egy szülő?
5 jel, hogy mérgező anyóssal „áldott meg” a sors
50 leszek, de anyám még mindig uralkodik rajtam
Anyám teljesen feloldódott az anyaságban
Így éld túl a mérgező szüleidet!
Anyám mérgező szülőből lett példás nagymama
„Jobb lett volna, ha meg sem születsz!” – Nyílt levél a nőnek, akinek mérgező anyja van
„Minden kapcsolatot megszakítottam a mérgező anyámmal”
„Muszáj egy kis távolságot tartanom anyámtól, hogy megőrizzem a józan eszemet”
Ha mérgező szüleid voltak, tedd fel magadnak ezt a kérdést
Anyám naponta elmondta, milyen gusztustalan kövér vagyok
Anyaként a karácsonyi időszakot túlélni olyan, mint lábon kihordani egy szívinfarktust
„Olyan, mintha a nappali közepén ülne egy dinoszaurusz, amit rajtad kívül senki sem lát!” – így élnek túl a függők gyerekei
13 jel, hogy mérgező szülővel van dolgod