mesterséges megtermékenyítés
Győzike megrázó családi tragédiáról vallott
Milliárdokkal segíti az állam a meddő párokat
„Rettegtem, hogy a férjem elhagy, mert kinek kell egy olyan nő, aki nem tud gyereket szülni”
7 év próbálkozás után lett gyerekük, mert kidobták a parfümöt
Grúzáig ment béranyákért a magyar pár – 45 év felett közös gyereket akartak
Ikreket vár a fiatal nő, aki 23 évesen átesett a menopauzán
Három évvel a halála után lett apa a New York-i rendőr
Egészséges gyermeket szült egy 59 éves nő
Saját öccsét hozta világra egy 30 éves nő
Kétségbeesetten küzd, hogy gyermeket szülhessen halott barátjának
Magyar kutatónők felfedezése segíthet a babára vágyó pároknak
Az anyaság nehezebb, mint hittem – mondja a 72 éves kismama
Szívbemarkoló fotóval ünnepli ikreit a kismama, aki évek óta próbált teherbe esni
64 évesen szülte ikreit a világ legidősebb édesanyja
Kijevben jött világra a második háromszülős baba
Előrejelezhető a mesterséges megtermékenyítés sikeressége
Összecserélték a spermákat a mesterséges megtermékenyítésnél
Jöhetnek a háromszülős babák Nagy-Britanniában
62 évesen szülte harmadik gyermekét a spanyol nő
Megszülett az első gyerek, akinek három szülője van
Kicsit kevesebb kiló, jóval több esély
4 év próbálkozás és három vetélés után esett teherbe – szívbe markoló fotóval ünnepel az anyuka
Két év különbséggel születtek az ikrek