mozgássérült
Megható fotók: így reagált a kerekesszékes vőlegény a menyasszonya láttán
Kiraboltak két hajléktalan koldust Budapesten
Nem tud bejárni egy kerekesszékes fiatal az egyetemre a vasútfelújítás miatt
Megsértette a kerekesszékeseket, zseniálisan visszavágtak
Hiába lenne elérhető terápia, nem támogatják a súlyosan beteg Tímea kezelését
Fél testtel él a 30 éves férfi
Újra megtanult járni az idős nő, aki deréktól lefelé lebénult egy fertőzés miatt
Még a közelgő hétvégénél is imádni valóbb a kerekes macska
Nem segített a mozgássérült utasnak a buszsofőr, mert nem akarta, hogy piszkos legyen a keze
„Az elején az egyik lábát alig tudta a másik elé tenni, ma már nem lehet leszedni a futógépről”
Ennek az idős cicának az akaraterejét sok ember is megirigyelhetné
Lezavarta a buszról a sofőr a látássérült Györgyöt
Lábak nélkül lett díjugrató bajnok a fiatal lány
„Már attól hanyatt esnek, ha elmondom, hogy dolgozom és tömegközlekedem”
Megalázó modorban szállította le a sofőr az amputált lábú nőt a troliról
„Nem vihetjük haza mindenki terhét, mert összeomlanánk” – így segítenek a révészek
Fogyatékkal élő kisfiára várt az apa, elvitték a rendőrök
Zseniális halloweeni jelmezek, sérült gyerekeknek és felnőtteknek
„Jó lenne, ha értenétek, az elmém ép!” – 12 év után törölte el a bíróság a mozgássérült fiú gondnokságát
Mentősök váltották valóra a mozgássérült fiú álmát
Mind a négy végtagját amputálták, de a kalauz nem hitte el, hogy mozgássérült
„Nagyon jó a buli, csak az a lyuk ne lenne a K-Hídnál”
Amikor külföldön vagyok, máshogy érzem magam, mert egyenrangúként tekintenek rám