otthonápolás
„Ha nem vagy gazdag, nagyon nehéz bárhova bekerülni” – A támogatott lakhatás a fogyatékkal élők joga, mégis csak korlátozottan férnek hozzá
Havi 160 ezerből él Éva a fogyatékos unokaöccsével, semmilyen támogatást sem kap
Egy évet jósoltak anno SMA Zsoltikának, most 16 éves
„Azt mondták, a baba nem fogja túlélni” – Nóri már 23 éves
Ezért utasították el Lagzi Lajcsi otthonápolási kérelmét, börtönben kell maradnia
Otthonápolás: 2700 forinttal emelik a tartósan beteg családtagjukat otthon ápolók alapdíját
„Nem tudtuk volna végignézni, hogy édesapám éhen hal” – A szondatáplálás életeket ment
Pert nyertek az otthongondozó anyák az állam ellen
„Nem akartam otthonba adni az édesanyámat, de egyedül nem ment”
A lelki terheket is megsokszorozza az otthonápolás járványhelyzetben
„Anya nem hal meg előtted, itt lesz, elkísér majd a végéig”
„Megtörténhetne az első mellre kúszás, mellre helyezés is” – így formálták át civilek a szegedi szülészetet
Tévhit, hogy az otthonápolás a legjobb megoldás az idős betegeknek
Az autisták kaphatnak gyod-ot, a downosok nem
Utcára kerülhet súlyosan fogyatékos fiával Andrea
Otthon, egyedül ápolja magatehetetlen feleségét a 80 éves makói bácsi
Több segítséget kapnak a beteg gyereküket otthon ápoló családok
Tizenkét év után ébredt fel a kómából
2019-től végre megemelik az ápolási díjakat
Egyedül gondozza mozgássérült édesapját a 6 éves kislány, mióta anyja elhagyta őket