tanár
Szóbeli felvételi, amikor a bizottságot kicsit sem érdekli a gyerek
Meghalt egy brit tanár Budapesten a nyaralása alatt
Táblára rajzolt monitoron oktatja diákjait számítógép-használatra a ghánai tanár
Elképesztő gesztust tett a BGE tanára
Álnéven zaklatta diákjait, pucér képeket kért tőlük egy fővárosi tanár
Ezekre a tanárokra a humoruk miatt fognak emlékezni a diákjaik
Általános iskolásokat fog tanítani a sziámi ikerpár
Ő lett a világ legjobb tanára
Tanára fogadta örökbe a suli legzűrösebb gyerekét
A lányom tanárai nem veszik emberszámba a diákjaikat
Nyílt levél a tanárnak, aki szerint a gyerekek csak „kis mocskok”
Diákok osztályozzák a tanár teljesítményét egy Vas megyei iskolában
„Mindennap érzem azt, hogy van értelme annak, amit csinálok” – férfi tanítókkal beszélgettünk
A tesitanár védte meg a diákot, akit viperával támadtak meg Hatvanban
Nem kapott ötöst a középiskolai tanár saját diákjaitól
Amíg ilyen szülők vannak, addig lesznek ilyen gyerekek is
Iszik, csajozik, és százezer a zsebpénze – pedig még csak 13 éves
Náci kötődései miatt rúgták ki a tanárt
Otthon használta az iskolai műszaki cikkeket az egri tanár, de büntetés helyett jutalmat kapott
Kellemetlen év végi jutalmat kaptak az egri tanárok
12 évet is kaphat a diákjait szexre kényszerítő budapesti tanár
Elüldöznék a faluból a tanárnőt, aki jelentette, hogy kollégája veri a gyerekeket
Kiskutyát kapott osztályától a tanár, akinek elveszett az öreg kutyája