Anya, én már sohasem alszom!

Ez a tény különösen nyomasztó, ha a gyerekünk már jóval az óvodakezdés előtt leszámolt a délutáni alvással. Vagy ha mégis alszik, akkor tizenegyig is fent kuvikolt, dacára minden fenyegetésnek, kérlelésnek, altatásnak. Sokszor azonban a problémát megoldja maga az óvoda, az óvodai élet, napirend. Nem lehet már nyolcig, kilencig az ágyban durmolni, hétkor kelés, mosakodás, öltözködés, reggeli és indulás. A rengeteg új inger, a gyerekek, a folytonos zsivaj, és a sok figyelmet igénylő foglalkozások igencsak lefárasztják a kicsit, a legtöbb esetben minden különösebb kérlelés nélkül elalszanak a gyerekek az ebéd után. (A legkisebbeknél sokszor még az is gond, hogy nekik túl késő az egy óra körüli fekvés, néhányan képesek a levesbe is belefejelni, annyira fáradtak.) Ébredés után folytatódik a játék, a zsibongás, aztán pedig újra felgyorsulnak az események: jön anya, indulás haza, esetleg bevásárlás, gyors látogatás a nagyinál… és már este is van, reggel pedig újra korán kelés. A gyerek hamar ráérez az új ritmusra és ez áldásosan hat: rendesen alszik a többiekkel az ebéd után.

Alvásidő – alvás nélkül

Aztán eljön az a pont, amikor már remekül hozzászokott az új ritmushoz, a foglalkozások se merítik le, és hiába jön el az alvásidő, ő csak nem akar lefeküdni. Óvodája válogatja, hogy miként tolerálják a nem-alvást.

„A lányom húsz hónapos kora óta nem alszik itthon napközben. Nem hinném, hogy valamit is elrontottam volna: egyik napról a másikra kijelentette, hogy nem alszik többet és kész. Próbálkoztam sok mindennel, hiába. Végül rájöttem, nekem is jobb, ha nincs folyton veszekedés az altatás körül, az egész napos rohangálásban este is kellőképp elfárad és nyolc után már ágyban van. A gondok az óvodával kezdődtek. A vezető teljesen meg volt rökönyödve, mikor mondtam, hogy mi a helyzet. Azért sem értettem a felháborodását, hiszen az ismerős gyerekek többsége is már befejezte a delelést, csodálkoztam volna, ha ebben az óvodában mi lettünk volna az elsők, akik hasonló problémával küzdenek. Kerek-perec kijelentette, hogy itt bizony alvásidő és alvás van, a gyerekeknek ezt meg kell tanulniuk. Nem mertem ellenkezni, reménykedtem abban, hogy majd az óvónők megértőbbek lesznek. Vagy ha itt ilyen szigor van: megtanítják a gyerekem elaludni.

Mit mond a szakember?

Idézet dr. Ranschburg Jenő egyik leveléből, amit egy hasonló problémákkal küzdő anyukának írt.

„Borzasztó, ha egy gyereknek órákig kell feküdnie tétlenül, mert az óvodában “alvásidő” van. Meg kellene próbálnia beszélni az óvónőkkel: ne fektessék le a gyereket délután, inkább engedjék, hogy csendben játsszon, elfoglalja magát valamivel.”

A pszichológusok, a gyerekek érdekét szem előtt tartó gondozók, pedagógusok egyetértenek abban, hogy a megoldás nem a büntetés, szidás, kényszerítés. Létezik erre egy jobb módszer is. A csendes pihenő kezdetén mindenki elhelyezkedik kényelmesen, bekucorodik az ágyba, üldögél, piszmog. Következik a mese, dünnyögés, éneklés, altatás, és miután a kisebbek elaludtak, a nagyobbak pedig kibírták a félórás pihenőt, lábujjhegyen átvonulnak egy másik terembe, ahol egy csendesebb játékkal múlathatják az időt.
Sok óvodában köztes megoldást választanak: alvásidőben sok gyerek fent van, vihorászik, szórakoztatja magát és másokat. A többiek meg vagy tudnak aludni vagy nem. De ez még mindig jobb, mintha folyamatos büntetésben volnának a fent lévők.

De muszáj

Ha minden kérés, kezdeményezés ellenére is kényszerítik a gyereket az alvásra, ha pedig ez nem sikerül, büntetik; gondolkozzunk az óvodaváltáson vagy pedig vigyük el a kicsit ebéd után. Ne szerezzünk a gyerekünknek egy életre szóló rossz élményt egy olyan dolog miatt, amiről nem is tehet. Átmeneti megoldást jelenthet még, ha megpróbáljuk a kicsi gondolatait elterelni. Kitalálunk egy képzeletbeli személyt, egy barátot – mondjuk Kispipi Nagypipit. És Kispipi Nagypipivel minden óvodai alvás alatt történik valami. Valami igazán furcsa, elmesélnivaló. És ha már aludni nem tud a gyerek, legalább gondolkodik: hogy ugyan mit fog az anyukájának mesélni Kispipi Nagypipiről…