Család

“Nem vagyok hibátlan, de magamnak akarom a gyereket! Mit tegyek?” – Dr. Ranschburg utolsó válaszai

Dr. Ranschburg Jenő állandó szakértője volt a Nők Lapja Cafe Család rovatának. Négy héten keresztül közöljük azokat a válaszokat, amelyeket az utolsók között küldött a hozzá tanácsért forduló szülőknek.
Nem vagyok hibátlan, de magamnak akarom a gyereket! Mit tegyek? - Dr. Ranschburg utolsó válaszai Nem szeret a kisfiam. Mit tegyek?

Tisztelt Tanár Úr!

Engedje meg, hogy megköszönjem Önnek a Meghitt erőszak című könyvét – mert olvasva sok pontjában ismertem benne magamra és feleségemre és kettőnk viszonyára. Előrebocsátom, hogy feleségemmel válófélben vagyunk – de most nem egy házasság megszűnése, hanem saját magam miatt keresem meg Önt kérdésemmel.

Nem gondolom, hogy hibátlan apa vagyok. Nagyobb fiam 14 éves, házasságon kívül született és az édesanyjával él. Szerencsénkre egykori barátnőm soha nem fordította fiamat ellenem, és meghagyta nekünk azt a lehetőséget, hogy kialakuljon közöttünk egy szoros apa-fiú viszony. Büszke vagyok a fiamra, és büszke vagyok arra, hogy ez a kamasz, félig felnőtt ember velem beszéli meg például lányokkal kapcsolatos problémáit.

Kisfiam 5 és fél éves. Az ő édesanyjával romlott meg a házasságunk – majd az elmúlt bontóperrel terhelt időszakban fordult úgy a véleményem, hogy azt gondolom, jobb lenne, ha fiam velem maradhatna a válás után. Nem hiszem, hogy olyat tettem volna valaha, ami ezt lehetetlenné tenné – de tudom, hogy apaként rosszabb esélyekkel indulok, mint az édesanyja. Még akkor is, ha feleségem nem az ország egyik leghírhedtebb ügyvédnőjét fogadta volna fel, aki egyébként kitűnő szakember és gátlástalan, mint ember.

Legutóbbi beadványukban azt vetették fel, hogy egy dzsúdóedzésen olyan agresszíven vertem meg a fiamat, hogy az egyik szemtanú „gyámhivatalhoz akart fordulni” az eset láttán. Szeretném elmondani – törekedve a tényszerűségre –, hogy mi történt, és kérném véleményét. Mert nem tudom átlátni, hogy hibáztam. Nem vertem tendenciózusan soha egyik gyerekemet sem. De egy ritkán és érzelemmentes körülmények között alkalmazandó eszköznek tartom a testi fenyítést, amivel nem fájdalmat akarok okozni. Tudom, hogy nézetem nem harmonizál a mai nevelési alapelvekkel.

„Nem vagyok hibátlan, de magamnak akarom a gyereket! Mit tegyek?” – Dr. Ranschburg utolsó válaszai

Az eset a következő volt. Kisfiamért mentem az óvodába, ahol a délutános óvónő szólt, hogy Beni (a kisfiam) szófogadatlan volt, feleselt, és maga kis szókincsének lehetőségét kihasználva szidalmazta őt. Amikor eljöttünk az óvodából, az autóban – a dzsúdóedzésre menet – beszéltem meg fiammal, hogy nem szabad feleselni és nem mondunk csúnyákat másokra – főleg nem a felnőttekre. Amikor a fiam visszamondta, hogy megértette, akkor azt mondtam: „Amikor legközelebb azt veszem észre, hogy így viselkedsz és szidsz valakit, szó nélkül szájon foglak csapni!”

Ezután értünk az edzésre, ahol minden rendben működött az utolsó pontig, amikor az elköszönéshez kellett, hogy a gyerekek sorbaálljanak. Akkor hangos kiabálásra lettem figyelmes, és az ajtóhoz menve azt láttam, hogy fiam ott áll a dojo közepén, miközben a többi gyerek sorakozik a tatami szélén, és a mikádóját fejére húzva kiabál az edzővel, hogy nem áll sorba, és „buta Ádám bácsi”.

Levettem a cipőmet, bementem, lehúztam fiam fejéről a mikádót, szó nélkül a szájára vertem, és annyit mondtam, hogy „most  pedig beállsz a sorba”. És kijöttem. Nem voltam dühös, nem éreztem, hogy utolsó eszközként verném a fiamat. Úgy éreztem, mintha fiammal kötött egyezséget kellett volna teljesítenem. És ma is így érzem.

A jelenlévők közül, akikkel később beszéltem, egyikük sem tört pálcát a fejem fölött. Igaz, én nem beszéltem mindenkivel. De nem is tudok kitörni meggyőződésemből, hogy nem volt helytelen a tettem.
Ennek megítélésében szeretném kérni az Ön véleményét, mert azt hiszem, hogy szakemberként olyan vetületét is látja az esetnek, amit én – önmagamból kitekintve – biztosan nem veszek észre.

Köszönettel

N. Csaba

Kedves Csaba!    

A konkrét esetben, amit megírt, nem értek egyet Önnel. Ha egy szülő adandó alkalommal nem tud uralkodni magán, és feltámadó indulatában eljár a keze – ezt meg tudom érteni (velem is előfordult), ha nem is fogadom el. Azt azonban elfogadhatatlannak tartom, hogy a szülő „hideg fejjel”, pedagógiai megfontolásból üssön. A fizikai bántalmazás nem nevelői eszköz, ráadásul a gyereket nyilvánosan megalázni különösképpen nem javallott. Kétségtelen, hogy Ön csak következetes volt: beváltotta azt, amit megígért. Ígérnie nem kellett volna a fizikai büntetést, és akkor nem keveredik ellentmondásba, ha nem üti meg kisfiát – aki kétségtelenül helytelenül viselkedett. Mindez azonban a gyermekelhelyezés bonyolult problémakörében csupán részletkérdés, és őszintén sajnálom, ha felesége ügyvédje éppen ezt az esetet használja ki Ön ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top