nlc.hu
Család
33 ezret kaphatnak augusztusban a családok

33 ezret kaphatnak augusztusban a családok

Már kérheted munkáltatódtól a gyermekenként járó 33 ezer forint összegű iskolakezdési támogatást, melyből tanszereket, ruhákat, tankönyveket vásárolhattok.

Már most igényelheted munkahelyeden az iskolakezdési támogatást, amelynek összege gyermekenként kb. 33 ezer forint. Az iskolakezdési támogatás egy kedvezményes adózású béren kívüli juttatás, a cafeteria terhére, melyet kevesebb adó és járulék terhel, mint a munkabért, így nemcsak a munkavállaló számára kedvező, de a munkáltatók is szívesen élnek vele.

Az iskolakezdési támogatás összege 2016-ban gyermekenként 33 300 forint, amit mindkét szülő felvehet munkahelyén ugyanazon gyermek után az adólevonásokat követően. A támogatást utalvány formájában adhatja a munkáltató, melyet tanszerre, ruhákra, tankönyvekre költhettek.

A támogatást december 31-ig igényelhetitek, de csak azon gyerekek után, akikre családi pótlékot is kaptok.

Kérheted a 33 ezer forintos támogatást, ha

  • a vér szerinti vagy az örökbe fogadó szülője vagy a gyermeknek;
  • a gyermek szülőjének házastársa vagy, és együtt éltek;
  • saját háztartásodban élő gyermeket örökbe szeretnél fogadni, és az erre irányuló eljárás már zajlik;
  • az iskoláskorú gyermek nevelőszülője vagy;
  • hivatásos nevelőszülőként veszel részt a gyermek gondozásában;
  • a gyermek gyámja vagy;
  • az 1997. évi XXXI. gyámügyi törvény 72. §-ának (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal a gondozásodra bízták.

(Pénzcentrum)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top