nlc.hu
Család
Később kezdődhet reggel az iskola

Később kezdődhet reggel az iskola

Rövidebb lehet a nyári szünet, viszont az iskolák választhatják a későbbi kezdést reggelente.

November végére elkészül az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciója – értesült a Magyar Idők.

A lap úgy tudja, ez tartalmazza majd egyebek mellett az új kerettantervekre, valamint a tanév átstrukturálására vonatkozó javaslatokat.

Emellett foglalkozhat a 9-kor kezdődő iskolakezdés kérdésével, ezt azonban, ha bevezetik is, az iskolák opcionálisan választhatják majd.

Az ötödik NAT korábban tervezett 2018-as hatályba lépése várhatóan 2019-re tolódik. Ez azt jelenti, hogy a tanévi struktúra átalakítása először a 2019/2020-as tanévben valósulhat meg.

A módosítás egyik célja, hogy a gyerekek terhei csökkenjenek. Rövidebb lehet a nyári szünet, ezzel párhuzamosan hosszabb lenne például az őszi és a tavaszi szünet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top