Megkértünk pár első osztályos gyereket, meséljék el, mit gondolnak az iskoláról. Mi jó, és mi az, ami nem tetszik, mi lepte meg őket, vagy miben csalódtak. Úgy tűnik, elsősnek lenni szeptemberben még igazán jó dolog!
Kezet mosni ki fog?
Dani szerint majdnem olyan jó az iskola, mint amilyennek elképzelte, de azért vannak gondok. Először is a fiúvécében büdös van, és csak egy csapnál lehet kezet mosni, ellentétben az óvodával, ahol legalább húsz mosdó közül lehetett választani.
„Szerintem az iskolában már senki nem mossa meg a kezét vécézés után, nem úgy, mint az oviban, ahol ránk szólt az óvónéni. Kipróbáltam én is, senki nem vette észre, és szerintem ez jó.”
Ami nagyon tetszik még Daninak az az, hogy nem kell ebéd után úgy csinálnia, mintha aludna, sőt egyáltalán nincs alvásidő. Az óvodában maga volt a pokol az a másfél óra, amíg a többiek aludtak, ő pedig csendben unatkozott, vagy ha nem sikerült csendben maradnia, akkor kiküldték az öltözőbe. Az iskolában nincs öltöző sem, nem is lehetne őt kiküldeni sehova.
Unalmas az egész
Szofi nem számított arra, hogy nem a tanteremben ebédelnek majd, hanem elmennek egy külön ebédlőbe, aminek főzelékszaga van. Az ebédlő nem tetszik neki, mert mindenkinek sorba kell állnia a tálcájával, és attól fél, hogy egyszer elejti, vagy kiönti róla az ételt.
„Az ebéd sokkal finomabb, mint az oviban volt, és az is jó, hogy ha nem akarom megenni, akkor nem szólnak rám. Volt olyan nap, hogy egyáltalán nem ettem az ebédből, ezért éhes voltam az uzsonnáig, de nem árultam el otthon. Egyébként jobbra számítottam, még semmit se tanultunk, tök unalmas az egész, viszont jól kell viselkedni, amitől még unalmasabb lesz minden.”
Képünk illusztráció – fotó: istock
A szépséges tanító néni
Artúr sokkal elégedettebb, eddig még egy egészen apró hibát se sikerült felfedeznie az iskolán, pedig nagyon igyekszik megtalálni azokat.
„Először is nagyon szép a tanító néni. Az óvó néni nem volt szép, de Andi néninek hosszú barna haja van, és mindig virágos szoknyában jár. Néha megsimogat minket, amikor ügyesek vagyunk, azt nagyon szeretem. Lehet, hogy egy kicsit szerelmes is vagyok belé, de ez nem biztos.”
A kisfiút legjobban mégis a tornaterem nyűgözte le, ahova télen hetente háromszor is mennek majd tornázni. A teremben nemcsak labdázni lehet, de focizni is, mert az ablakokon vasháló van, így nem lehet őket berúgni. Van benne bordásfal, kötél és gumiszőnyeg is, ahol lehet bukfencezni.
Kezdődnek a konfliktusok otthon
Alma szerint viszont túl sok mindenre kell figyelni, ami egyszerűen lehetetlen, vagy egyenesen gyerekkínzás. Az iskolatáskában meg kell lennie még délután is az uzsonnás doboznak, a kulacsnak, a tolltartónak, benne a ceruzákkal és a kardigánnak. Valami viszont mindig bent marad a suliban, amiért az anyukája mérges. Az oviban soha nem volt ilyen.
„Pénteken elvesztettem az uzsonnás dobozomat. Nem vettem észre, mert azt hittem, a táskámban van, de amikor anyu jött értem, már nem volt ott. Nagyon haragudott, mert ez egy drága doboz, és még csak alig jártunk iskolába.
Nem hitt nekem, hogy a táskámba tettem, amiért én is haragudtam. A doboz végül meglett, a Luca táskájában volt, aki a padtársam. Mondtam anyunak, hogy inkább ne csomagoljon többet uzsonnát, az is jó, ha éhen halok.”
Minek iskolába járni?
Dávid attól fél, hogy ilyen unalmas lesz az iskola végig, vagy van itt valami turpisság, aminek később nem fognak örülni. Már elég régen járnak iskolába ahhoz, hogy olvasni tanuljanak, esetleg valamit számolni matematikából, de eddig semmi ilyesmi nem történt. A könyveket is csak egy párszor vették elő, de akkor is csak olyan unalmas „bébikönnyű” feladatok voltak benne, mint amiket az óvodában is csináltak. Semmi tanulás!
Igazából nem is érti, miért kell iskolába járni, mert szerinte pontosan ezt csinálták az óvodában is, csak ott sokkal jobb volt az udvar.
„Még egy kicsit sem tanultam meg sem olvasni, sem írni. Tegnap mondtam is nagymamámnak, aki értem jött, hogy szerintem rossz iskolába írattak. Ő is tanító néni volt régen, szóval el tudja képzelni, mi történik velem. Azt mondta, hogy az, amit csinálunk, már mind a tanulás része, és ne aggódjak, meg fogok tanulni olvasni. Hát nem tudom, szerintem meg nem tanulunk semmit!”
Túl sok szabály
Lili szerint vannak olyan szabályok az iskolában, melyek az óvodában nem voltak, és elég nehéz őket betartani. Ilyen például az, hogy amikor hazamegy, a széket fel kell tenni a padra, hogy a takarító néni fel tudjon takarítani. Ő viszont alig bírja olyan magasra emelni a széket!
Aztán ott van a fogmosás és a váltócipőszabály. Mindkettő ugyanúgy kötelező, mint az oviban volt, de az oviban mindenkinek saját öltözőszekrénye volt, amiben a ruháit tarthatta, itt pedig egy nagy szekrénybe van bedobálva az összes cipő, amit a fiúk mindig összekevernek, és alig lehet megtalálni a cipők párját. A tanító néni mindennap szól is nekik, de továbbra sem figyelnek erre oda.
„A tesóm is abba az iskolába jár, ahova én, és ő mondta, hogy nem kell majd ebéd után fogat mosnunk, mint egy ovisnak. De nekünk kell, pedig én utálok fogat mosni. Szerencsére nem segít a tanító néni, mint az oviban az óvó néni, így csak elől mosom meg, úgy csinálok, mintha nagyon rendes lennék, de hátul nem használom a fogkefét. Nem vették még észre!”
Képünk illusztráció – Fotó: Sarah L. Voisin/The Washington Post via Getty Images
„Tök idegesítő!”
Zorka szerint feleslegesen kell mindig csendben maradni az iskolában. Ő például egy csomó mindent szeretne megbeszélni a padtársaival, de mindig rájuk szólnak. Pedig muszáj akkor elmondani amikor a gondolat eszébe jut, különben elfelejti. És ami a legviccesebb, hogy a padtársainak is mindig pont akkor jutnak a dolgok az eszébe, amikor neki. Jelentkezni kellene, de mindig mindenki jelentkezik, soha nem jutna szóhoz, mire mindenki elmondja a véleményét.
A legrosszabb, hogy olyanok is vannak az osztályban, akik akkor is mindig jelentkeznek, ha nem is tudják a választ. Ezeket kéne kivárni, de ők hárman inkább megbeszélik magukban, az nem olyan lassú, mint kivárni az egész osztályt.
Zorka szerint mindig ő kerül sorra utoljára, és addig mások is bemondják a jó megoldást, ami neki jutott eszébe először.
„A Viki, aki előttem ül, mindig hátrafordul, hogy maradjunk már csendben, mert fekete pontot fogunk kapni. Nincs is fekete pont az iskolában! Különben a Viki direkt csinálja, hogy a tanító néni észrevegye, és ránk szóljon. Tök idegesítő!”
Ne kiabálj már!
Balázsnak minden nagyon tetszik az iskolában, egyedül a hatalmas zajjal van problémája. Szerinte a suliban minden kétszer olyan hangos, mint máshol. Még a tanító néni is sokat kiabál, ami nem is csoda, mert olyan hangos az osztály, hogy semmit nem lehet hallani.
Ha valamit mondani akar a barátjának – aki a Boti, és már óvodában is a legjobb barátja volt –, akkor kiabálniuk kell. Az oviban az óvó néni megtanította őket suttogni. Volt is olyan játék, hogy minél halkabban kellett egymással beszélni, de az iskolában ilyet egyszerűen nem lehetne játszani.
A leghangosabb a csengő, aminek egészen borzalmas hangja van, olyan, mintha Balázs fejében szólna. De az ebédlő is nagyon hangos, ott is mindig kiabálni kell, hogy hallják egymást evés közben.
„Az ebédlő olyan, mintha tele lenne méhecskékkel, akik csörömpölnek is, miközben zümmögnek. Mindig nagy a zaj, főleg, ha bejönnek a nagyok is, akik direkt ordibálnak egymással, meg úgy húzzák a széket, hogy csikorog a lába a kövön, aztán amikor a helyére teszik a tálcát, akkor is bekiabálnak a konyhás néninek, hogy köszönöm, Juti néni, ez megint nagyon finom volt, és ezen hangosan röhögnek. Amikor délután anyu jön értem, kikapcsoljuk a kocsiban a zenét, és csak csendben megyünk haza. Olyan, mintha a sok zaj kiszállna a fejemből.”
