Család

Ennyivel kapnak többet a nyugdíjasok novemberben

Érkezik a nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíjkiegészítés.

Novemberben érkezik a minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíj-kiegészítés, egy átlag nyugdíjas novemberben összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel. A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én lesz. 

A közlemény szerint Magyarország történetében ez a harmadik év, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően nyugdíjprémiumot fizet a kormány, és már az erről szóló kormányrendelet is megjelent. A kormány úgy gondolja, hogy az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért – tették hozzá.

boldog idős nő

(iStock)

A tájékoztatás szerint idén novemberben minden eddiginél magasabb összegű lesz a nyugdíjprémium, amelyet minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő, mintegy 2,5 millió embernek fizetnek ki. A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz. Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019. novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg – közölte a tárca.

Közölték azt is, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíj-kiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top