nlc.hu
Család
Leparkolt a 12 éves kislány, miután rákos anyukája rosszul lett a volánnál

Leparkolt a 12 éves kislány, miután rákos anyukája rosszul lett a volánnál

A bátor alaszkai kislány cselekedetéért rangos, csak az igazi hősöknek járó díjat kapott a helyi rendőrségtől. Miután beteg édesanyja rosszul lett menet közben, kihívta a 911-et, majd ügyesen leparkolt az autóval.

A 12 éves Melaniah Andrade eleinte arra lett figyelmes, hogy édesanyja, akivel vásárolni indultak, kezd egyre zavarba ejtőbben viselkedni. Nicole Johnson a szokásos boltkörúti dolgok helyett random árucikkeket pakolt a kosárba, mire a kislány próbálta kérdőre vonni édesanyját, ám nem kapott tőle érdemi választ.

Majd miután anya és lánya visszatértek a parkolóba, a tini kezdett egyre jobban megijedni, miután anyukája csak meredt a semmibe és hiába szólongatta, egy szót sem szólt hozzá – mesélte el a Yahoo-nak az eset után Melaniah.

Mint később kiderült, Johnson, aki egyedül neveli lányát, betegség áldozata, mely rövid figyelemkiesésekkel jár. A 42 éves anya elárulta, egyáltalán nem emlékszik arra, hogy akkor mi történt az autóban, teljesen kikapcsolt, nem tudja, hol volt. A rohamot a nő a mellráknak tulajdonítja, amit 9 éve diagnosztizáltak nála, ez képezhetett áttétet, komplikációt az agyában.

A kislány akkor hívta ki a 911-et, amikor elhagyták a parkolót, de az anyukája folyamatosan, drasztikusan váltogatta az autó sebességét, majd elkezdte őt anyának szólítani. A kislány ezután ügyesen elmondta a rendőröknek, hogy épp merre járnak, majd a pánikhelyzet ellenére higgadtan követte az utasításaikat. Mindenekelőtt például bekapcsolta az autó vészvillogóját, majd elrántotta a kormányt, hogy ne csapódjanak egy fának. Melaniah végül levette az anyukája lábát a pedálról, leállította a motort és kihúzta a slusszkulcsot.

A hamarosan a helyszínre érkező mentősök kórházba szállították az anyukát, akit 3 éjszakán át bent is tartottak. Miután Nicole megtudta, hogy lánya milyen hősiesen viselkedett, teljesen meghatódott, nagyon büszke rá, de azóta is komoly bűntudatot érez. A következő héten Alaszka állam rendőrei kitüntették a kislányt hősies helytállásáért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top