Guy Bryant, aki jelenleg New York szociális ellátórendszerének munkatársa, élete jelentős részében hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott, ám elmondása szerint mindig is úgy érezte, hogy nem tud eleget tenni értük. Majd egy napon minden megváltozott.
„Az egyik ügyem során dolgoztam egy kisfiúval, aki egyszer csak megkérdezte, hogy lennék-e az apukája. Erre válaszoltam: miért ne? Majd kiderült, a kisfiúnak van egy hasonló sorsú barátja, aki ugyanígy érez iránta. Három hónappal később azt vettem észre, hogy először hat, majd kilenc gyerek van az otthonomban” – nyilatkozta a nagylelkű férfi a sajtónak, aki hozzátette: a gyerekek nagy része olyan családokból jön, ahol a szülők drogoznak, ezért nem törődnek a gyerekeikkel.
Bryant alapvetően próbál olyan idősebb gyerekeket magához venni, akiknek szülői útmutatásra lenne szüksége, de ezt máshol nem kapják meg. A férfi elmondta, hivatása legmotiválóbb része látni, ahogy pártfogoltjai felelősségteljes, produktív felnőttekké érnek.
Az egyik fiú, Greg, aki szintén hozzá került, elmondta: „Az összes nevelőotthon közül, ahol eddig megfordultam, erre a helyre mondtam azt, hogy bárcsak mindig is itt lettem volna.”
Rosario, egy másik állami gondozott, hozzátette: ő is apjaként tekint Bryantre, a többiekre pedig mint egy nagy családra. „Mindent megtesz, amit egy apától várna el az ember. Értékekre tanít engem, hogy mi a helyes út, mikor mit kell tenni. Csupa olyasmit tanít nekem, amit egy felnőtt ember megtanít a gyerekének.”