nlc.hu
Család
„Ha ott áll veled szemben valaki tőrrel a kezében, nehéz megölelni, de próbálkozom” – élet egy borderline férjjel

„Ha ott áll veled szemben valaki tőrrel a kezében, nehéz megölelni, de próbálkozom” – élet egy borderline férjjel

Amikor valaki komoly mentális problémával küzd, az nemcsak az ő életére van hatással, hanem a körülötte lévőkére is. Cikksorozatunk harmadik részében egy borderline zavarral diagnosztizált férfiról mesél a felesége.

Vivien és Alex első látásra egymásba szerettek 17 évvel ezelőtt. A férfinak már akkor is akadtak mentális problémái, de újdonsült párjának esze ágában sem volt őt elhagyni emiatt, és azóta is töretlenül kitart mellette. Történetük már csak azért is kilóg a sorból, mert a nagykönyv szerint a férfiaknál nagyjából harmadannyi esetben fordul elő a borderline kórkép, mint a nőknél, de a 45 éves Alex abban is különbözik az „átlag borderline-ostól”, hogy nála sajnos pont az elmúlt időszakban kezdtek felerősödni a tünetek, pedig a szakemberek úgy tartják, 40 fölött azok sokszor maguktól csillapodnak. Alexnél a legerőteljesebb negatív érzés a féltékenység, ami az elhagyatottságtól való félelméből fakad, és ez akár hetente többször is komoly veszekedéshez vezet. Mindennek ellenére Vivien végtelen türelemmel és szeretettel mesél a férjéről és hétéves kislányukról. Hisz abban, hogy ha mindent megtesznek, egyszer véget érnek a nehézségeik.

Alex hamar felismerte, hogy segítségre szorul

Amikor Vivien és Alex megismerkedtek, a férfi már túl volt egy házasságon, amiből egy kislánya született. Az első pillanattól fogva vállalta az új barátnője előtt, hogy vannak problémái, és öngyilkossági kísérletét sem titkolta. Járt pszichológushoz, de a borderline-t abban az időben még nemigen ismerték. Vivien és Alex 2006-ban házasodtak össze, 2012-ben pedig megszületett a kislányuk, Zsófi. „Azt mondják, hogy a szerelmi időszak a pároknál átlag 3 év, de nálunk nagyon kitolódott ez az időszak, gyakorlatilag az első 9 évünk egy rózsaszín felhőben telt. Mindenki irigykedett ránk, sőt, a mai napig mi vagyunk mások szemében az álompár. Akiket a bizalmunkba avattunk, tudják, hogy vannak nehézségeink, de azt gondolom, hogy nagyon jó döntést hoztunk, amikor egybekeltünk, és nagyon szeretném, hogy túljussunk ezen a betegségen.”

Amikor megkérem Vivient, meséljen arról, milyennek látja a férjét, a szemei felragyognak. „Alex nagyon-nagyon tud szeretni. Odaadó, romantikus, segítőkész, nagyon jó apának és férjnek tartom őt. Egyenrangú félként kezel engem. Nagyon okos, értelmes. Informatikus, és úgy gondolom, hogy a szakmájában kiemelkedő tehetség. Hasonló az értékrendünk, hasonlóan gondolkodunk a világ nagy dolgairól, és ez mindig könnyebbé teszi a közösen hozott nagy döntéseinket. A ragaszkodását is szeretem, kivéve akkor, amikor féltékenykedik.” A nő úgy látja, sok borderline-osnál az a probléma, hogy fel sem ismerik: segítségre szorulnak. Alex viszont tulajdonképpen saját magán diagnosztizálta ezt a kórképet, és ő maga fordult segítségért.

„Sokszor mondja, hogy jobb lenne, ha elmenne”

2015-ben Alex édesanyja meghalt, két év múlva pedig az édesapja is, és Vivien szerint ezután kezdett súlyosbodni az állapota. Úgy tűnt, már saját magát sem bírja elviselni. Első körben TB-támogatott kezelésre ment egy pszichiáterhez, aki gyógyszereket írt fel neki, egymás után négy-öt félét, de mindnek nagyon erős mellékhatásai voltak a libidócsökkenéstől kezdve az indulatosságig, ezért végül felhagyott a próbálkozással. Ekkor akadt rá a borderline-ról szóló leírásokra az interneten, és teljesen megdöbbentette, mennyire illettek rá a tünetek.

Fotó: Jorm Sangsorn illusztrációi/iStock

Bejelentkezett a SOTE Pszichológiai tanszékre, ahol különböző teszteket töltött ki, beszélt pszichológussal is, és így kiderült, hogy valóban borderline személyiségzavartól szenved. Azóta – két éve – jár egy terapeutához, aki kifejezetten erre a kórképre specializálódott.

A pár nagy előrelépésként könyvelte el, hogy Alex azóta sok mindent tisztábban lát. Tudja, hogy mik azok a dolgok, amelyek a borderline következtében alakultak ki az életében vagy a kettőjük kapcsolatában. „Az, hogy adott helyzetben meg tudja akadályozni, hogy az érzések elhatalmasodjanak rajta, még nem annyira megy neki, de azt gondolom, jó úton halad” – mondja pozitívan Vivien.

Azt is elmeséli, hogy Alexnek sem az édesapjával, se az édesanyjával nem volt soha megfelelő a kötődése. Az édesapja fizikálisan és lelkileg is bántotta, az édesanyjától pedig soha nem kapta meg azt a fajta szeretetet, amire gyerekként szüksége lett volna. A szülők elváltak, ami az édesanyát nagyon megviselte, sosem tudott rajta túllépni, és megpróbálta a gyerekeit érzelmileg eltávolítani az édesapjuktól.

Alex négy-öt évig nem beszélt az apjával, halálos betegségéről is akkor értesült, amikor már végstádiumban volt.

Mi voltunk mellette élete utolsó perceiben, végignéztük a haláltusáját. Ezután következett a legnehezebb időszakunk. Akkor Alex szerintem óránként gondolt a halálra. A mai napig sokszor mondja, hogy jobb lenne, ha elmenne, magunkra hagyna minket, hiszen nélküle mennyivel nyugodtabb lehetne az életünk. De akkor komolyan láttam rajta, és féltem is tőle, hogy képes lenne véget vetni az életének” – meséli Vivien.

„Zsófira nagyon vágytunk, de amikor megszületett, az első fél évben mindketten nehezen tudtunk megbirkózni azzal, hogy most már nem csak kettőnkről szól az élet. Nagyon hiányoztunk egymásnak, nem tudunk annyi időt egymásra fordítani, amennyit korábban. Aztán valahogy a gyerek szeretete miatt átlendültünk ezen, de megszokni szerintem a mai napig nem tudtuk” – vallja be Vivien, hozzátéve, hogy egy borderline témájú előadáson hallották, a kórkép nem tipikusan férfiakat érintő probléma, és egy gyerek számára az a legrosszabb, ha az anyuka küzd vele. Természetesen azért az apai minta is hatással van rá, ezért a pár tudatosan próbál odafigyelni arra, hogy a helyzet a lehető legkevésbé legyen hatással a kislányra.

Zsófi egyébként nem tud az apja mentális problémájáról. „Szerintem nem tudnánk neki úgy elmondani, hogy tényleg értse, miről szól ez az egész, csak felesleges aggodalmat keltene benne. Másrészt mivel amúgy sem sok ember tudja a környezetünkben, azt sem szeretnénk, ha olyanok fülébe jutna, akik aztán tovább kombinálnának meg sajnálkoznának. Ha Zsófi nagyobb lesz, és azt látjuk, hogy elég érett ahhoz, hogy megértse a dolgot, akkor persze el fogjuk neki mondani, legalábbis nekem nem szándékom előle eltitkolni” – mondja Vivien.

„Úgy érzem, korlátok közé vagyok szorítva”

Ahogy minden mentális kórkép, a borderline tünetei is egyénenként változhatnak. Alexnek gondjai vannak az emberi kapcsolatokkal, emiatt többször kellett már munkahelyet váltania. Sokszor keveredett bajba amiatt, hogy „ami a szívén, az a száján”, és ezt persze nem minden felettes veszi jó néven. Ma már ezeket a problémákat is jobban kezeli, mint régebben.

Alex és Vivien néhány közös barátjuknak már meséltek a helyzetről. „Eddig bennük is volt egyfajta kettősség, mert mindamellett, hogy Alex nagyon szerethető ember, nehéz természet. Néha sértő, bántó, de így már talán jobban el tudják fogadni ezt az oldalát” – magyarázza Vivien. „Az is egy tünet, hogy a szorongást, ami alapból benne van, a gondolataival annyira el tudja mélyíteni, ami már számára és egy idő után másnak is elviselhetetlen” – meséli még. Alex dühkitörésekkel is küzd, bár ezek csillapodtak az utóbbi időben. Régebben előfordult, hogy tárgyakat rongált, ma már erre sincs példa.

Fotó: Jorm Sangsorn illusztrációi/iStock

A legnagyobb problémát a pár életében a féltékenység okozza. Van, hogy hetente akár háromszor is összevesznek emiatt, máskor hetekig békesség van, de a szituáció előbb-utóbb mindig újból előáll. „Alexben szerintem folyamatosan ott van az érzés, hogy ő nem szerethető, és máig nem érti, miért vagyok vele. Folyamatosan fél attól, hogy egyszer csak találok egy szebbet, jobbat, kedvesebbet, kevésbé problémásat, és akkor elhagyom. Előfordult ellenőrizgetés, voltak vádaskodások, amiket én alaptalannak éreztem, illetve vannak a mai napig is, és ezek belőlem is indulatot váltanak ki, tehát sokszor én sem tudok ezekre jól reagálni. Ha a barátnőmmel elmegyek mondjuk színházba, már azt is rosszul éli meg: magát a tényt, hogy én mással is jól tudom magam érezni, és igényem van mások társaságára” – festi le a helyzetet Vivien.

Nekem az okozza a legnagyobb nehézséget ebben a kapcsolatban, hogy kicsit úgy érzem, korlátok közé vagyok szorítva, és ha nem akarok felesleges konfliktusokat, akkor lehetőleg ne álljak szóba senkivel. De hát csak azért nem tudok bezárkózni a négy fal közé, hogy Alexnek nyugodtabb legyen az élete. Próbálok egyensúlyt teremteni, de nagyon nehéz.

A nő elmeséli, régebben előfordult, hogy bizonyos dolgokat eltitkolt a férje elől. Ezek jobbára ártalmatlan események voltak, amelyek Vivien szerint beleférnek a normális emberi kapcsolatokba, de Alexet már bántották volna, így elhallgatta őket. Persze ezek előbb-utóbb kiderültek, amikor Alex ellenőrizgette a feleségét vagy éppen turkált a telefonjában, és a helyzet még rosszabb lett: a férfiban megerősödött az érzés, hogy nem bízhat Vivienben. A mai napig a párja fejéhez vágja, „sok mindent azzal idézett elő, hogy nem mondott el dolgokat”.

Aki nem borderline-os, az soha nem fogja ezt átérezni

Vivien is jár terapeutához, egyrészt hipochondriás tünetei miatt, másrészt pedig azért, hogy a szakember útmutatást adjon neki abban, hogyan tudja Alexet a legjobban támogatni, vagy hogy miképpen lehet úrrá a saját indulatain, amelyeket a veszekedések során él át. Régebben, ha alaptalan vádak érték, akkor megpróbálta meggyőzni a férjét, hogy nem kell aggódnia, de mostanra rájött, hogy ez a taktika nem vezet eredményre. Úgy fogalmaz, olyan, mint amikor valaki tudatmódosító szer hatása alatt áll: mindegy, hogy mit mond neki az ember, a másik egyszerűen képtelen felfogni. Rájött, ha nekiáll kézzel-lábbal magyarázkodni, abból csak véget nem érő veszekedés lesz. Persze ez nem ilyen egyszerű, mert Alex sokszor provokálja, cinikus megjegyzéseket tesz és vádaskodik.

Mindig azt mondja, hogy ilyenkor próbáljam meg becsukni a fülem, nem meghallani ezeket, és amikor látom, hogy ő mennyire szenved az érzésektől, akkor menjek oda, öleljem meg, és mondjam, hogy szeretem. Én mindig azt mondom neki erre, hogy ha ott áll veled szemben valaki tőrrel a kezében, amit feléd tart, akkor nehéz odamenni megölelni. De próbálkozom.

Alex csatlakozott egy borderline-témájú Facebook-csoporthoz, ami sokat segít neki. Vivien szerint a férfi egészen meglepődött azon, másoknak is lehetnek pontosan ugyanezek a problémái – valamiért azt gondolta, hogy egyedül van a világon ezzel a kórképpel. A saját tapasztalatait, sikerélményeit is megosztja a csoporttagokkal. „Ennek nagyon örülök, mert én azért mégis csak egy kívülálló vagyok ebben a történetben, hiába élek vele már 17 éve, azt gondolom, hogy aki nem borderline-os, az ezt nem érzi át, és soha nem is fogja.” Amikor megkérdezem Vivient, hogyan képzeli el magukat 10 év múlva, ellágyul a hangja. „Akkor Zsófi már 17 lesz, lassan kirepül, és megint több időt tudunk egymásnak szentelni. Nem lesznek féltékenységi jelenetek, mindkettőnknek meglesz a maga kis privát szférája, de továbbra is egymás karjaiban alszunk el.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top