A gyerekek alapvetően rendkívül empatikus teremtmények, a szüleikre kihegyezett radar működik bennük, ezért hamar átveszik bizonyos helyzetekben a szülők szerepét, csak hogy könnyítsenek a terheken. Ám ez kicsit sincs jó hatással a lelkükre.
Brent Sweitzer pszichoterapeuta, két gyerek apja, a saját példáján keresztül magyarázta el, milyen az, amikor egy gyerek szülőszerepbe kényszerül. Kisgyerek korában állandóan a szülei veszekedését hallgatta, az anyja pedig hozzá fordult vigaszért, amikor apával épp rosszban voltak: „Amikor az anyám megosztotta velem a fájdalmát apám miatt, úgy éreztem magam, mintha bezuhannék egy gödörbe. Felnőttként aztán messzire elkerültem a közeli, romantikus kapcsolatokat, annyira féltem tőle, hogy az igazi érzelmeimet megosszam másokkal és önmagam legyek.”
Sweitzer később rájött, hogy azért hárította az intimitást, mert az anyja miatt beleégett, hogy mások szükségleteit saját maga elé helyezze. Az anya biztonságérzetet akart a fiától kapni, azt szerette volna, ha megoldja a párkapcsolati problémáit, ezzel pedig olyan felelősséget tett a nyakába, amit az életkora miatt nem bírt el lelki sérülés nélkül.
„Ha arra tanítod a gyereket, hogy mindig elérhető támasz legyen számodra érzelmileg, amikor épp összeroppansz, akkor ott lesz és megpróbál segíteni. Ilyenkor a nyakába varrod a gondoskodó szerepet. Nem tudatosan csinálják ezt a szülők, csak azt gondolják, hogy sokkal könnyebb a gyerekekkel beszélni, hiszen nyitottak mindenre, és bármikor van náluk egy ölelés anya vagy apa számára.”
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
A szakember kétféle szülőszerepet különböztet meg, amibe kényszeríthetjük a gyereket, ha nem vagyunk elég tudatosak: az egyik az, amikor a nagytestvérnek kell gondoskodnia a kicsiről és háztartást vezet a szülei helyett, a másik pedig az, amikor a gyereknek kell kielégítenie a szülők érzelmi szükségleteit. Ez utóbbi a károsabb, hiszen ebben az esetben olyan szerepbe kényszerül a gyerek, amire lelkileg még nem érett meg: terapeutának, legjobb barátnak és szülőnek használják a szülei.
Sweitzer elmondása szerint a nőknél gyakrabban előfordul, hogy megfordítják a szerepeket a gyerekeikkel, leginkább azért, mert sokkal hajlamosabbak kimutatni az érzéseiket, mint a férfiak. Másrészt pedig a férfiakat gyerekkoruktól kezdve arra nevelik általában, hogy ne függjenek senkitől és lehetőleg ne kérjenek segítséget, ha problémába ütköznek, ezért ritkábban fordulnak támaszért a gyerekeikhez. A szülőszerepbe kényszerített gyerek pedig felnőve depresszióval, szorongással nézhet szembe, vagy akár ez a szerepcsere vezethet ahhoz is, hogy nem képes egészséges párkapcsolatban élni.
A terapeuta erőteljes üzenete az, hogy ne a gyerekekhez forduljunk, ha pátyolgatásra van szükségünk, inkább a barátokkal vagy egy pszichológussal beszéljünk a felnőtt problémáinkról, hogy ne okozzunk a gyerekeink lelkében maradandó károsodást.
