Család

Olaszországban volt már egy férje, itthon hozzáment egy másik férfihoz a csongrádi nő

A nő az új férjének sem szólt, hogy már házas.

Egy magyar állampolgárságú nő 2007 augusztusában kötött házasságot Olaszországban egy olasz férfival. 2018 májusában azonban a csongrádi polgármesteri hivatalban bejelentette házasságkötési szándékát egy másik férfival. A nő ekkor úgy nyilatkozott: hajadon családi állapotú. Augusztus 11-én Csongrádon házasságot is kötöttek, annak ellenére, hogy az asszony korábbi házassága érvényben volt, azt csak 2019. május 22-én jogerőre emelkedett határozatával bontotta fel az illetékes olasz bíróság. A nő korábbi házasságának érvényes fennállásáról senkit nem tájékoztatott, így új férjét sem.

A kettős házasság bűntette miatt a csongrádi jegyző feljelentése alapján indult eljárásban a járási ügyészség a büntetőeljárást megszüntette, és a nőt megrovásban részesítette. Ezt arra figyelemmel tette, hogy a cselekmény az elbíráláskor már nem vagy olyan csekély fokban volt veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása is szükségtelen. Tekintettel voltak a gyanúsított büntetlen előéletére, beismerő nyilatkozatára, a cselekmény elkövetését megbánó magatartására is.

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése