Család

Mellrákkal diagnosztizálták: elvált és belevetette magát a szexrandik világába

Mollyt már egészen előrehaladott állapotú mellrákkal diagnosztizálták, mire a 41 éves nő úgy döntött, hogy ideje elválni és elmerülni az élet sűrűjében, ki tudja, számára mennyi van még belőle hátra.
Szexszel a rák ellen

Molly 41 éves korában szembesült a rettenetes hírrel: 4-es stádiumú mellrákja van. A történetét egy podcast-ben legjobb barátnője, Nikki Boyer mesélte el.

Molly, aki tavaly márciusban, 45 éves korában hunyt el, már a válása és a megbetegedése előtt is küzdött a házasságában fennálló problémákkal. Az intimitás terén férjével fokozatosan hűlt ki a kapcsolatuk. Közvetlenül a mellrák megjelenése előtt ugyan tettek kísérleteket arra, hogy ismét életet leheljenek a szexuális életükbe, ám a betegség és a kezelések miatt már nem tudtak többé visszatérni az elérni kívánt állapothoz.

Molly a sugárkezelések és a kemoterápia, illetve a műtétek után hormonterápiát kapott, ami elmondása szerint az egekbe emelte a libidóját. Ekkor döntött úgy, hogy elhagyja a férjét, mert úgy érezte, a testének érintésre, gyengédségre van szüksége. A következő lépés az volt, hogy felregisztrálta magát egy randioldalra, ahol rengetegen írtak neki.

Barátnője szerint Molly a szextől új életre kelt, ami addig is elfeledtette vele a borzalmas betegséget. „Szexuálisan nyitott volt, és senki felett sem ítélkezett. Visszakapta a testét, amitől sokkal jobban lett” – mondta el a barátnő, aki Mollyt 20 évvel ezelőtt ismerte meg a New York-i színésziskolában, ahová együtt jártak.

(via)

Kiemelt képünk illusztráció.

Még több cikk a mellrákról és annak feldolgozásáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top