“A vége felé, amikor reggel felébredtem, olyan ólmos fáradtság volt rajtam, hogy azt gondoltam, nem kelek ki az ágyból egész nap. De elkezdődött ugyanaz a lassú taposómalom. Az órák olyan lassan teltek, hogy egy nap is az örökkévalóságnak tűnt. Minden áldott nap főznöm kellett, miközben kiabáltam a gyerekeimmel, hogy hagyjátok már légyszíves abba egymás cseszegetését” – mesélte az nlc.-nek Éva, aki hat héten keresztül egyedül volt otthon három gyermekével. Kijelenthetjük, hogy Éva, akárcsak rengeteg szülőtársa, kiégett az utóbbi három hónapban.
A koronavírus-járvány miatt március 16-tól a gyerekek nem jártak iskolába, ezen túl az óvodák, a bölcsődék és a felsőoktatási intézmények is zárva voltak. Karanténban voltunk június elejéig, és kimondhatjuk: strapás volt. Miközben még a félévi bizonyítvány érdemjegyei sokaknak számítottak, az évvégi már kevésbé hozza lázba a szülőket. A vakációra, a nyári szünetre a megkérdezett szülők egyfajta mentőövként várnak, pedig a nyáron sem áll vissza semmi az eredeti formájába. Anyák sora égett ki, ráadásul magában az anyaságban.
Na de mi az a kiégés?
A kiégési szindróma tünetegyüttes fogalmát, Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus írta le 1974-ben. A burnout szindróma hosszútávú, fokozott érzelmi megterhelés, amely a kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülést jelenti. Freudenberger kezdetben egészségügyi és szociális intézmények dolgozóinál, orvosoknál, nővéreknél, pszichológusoknál figyelte meg a jelenséget, majd később a többi segítő munkát igénylő pályáknál is azonosította. Pedagógusoknál, jogászoknál, rendőröknél és más segítő szakmában dolgozóknál is tapasztalták. Noha a kiégés minden szakma gyakorlásánál előfordulhat, mégis a humán szolgáltatások területén dolgozók vannak a leginkább kitéve neki. De most szülőként és nőként is feltehetjük a kérdést:
Eddig csak anyák voltunk, most pedagógusok, pszichológusok, edzők és szociális munkások is lettünk. Csoda, ha mi is kiégtünk?!
Sírtam, amikor a férjem végre hazajöhetett (fotó: getty images)
A fentebb már idézett Éva története lehetne akár az anyai-burnout esszenciája. Éva ugye hat hétig teljesen egyedül volt otthon a három gyerekével, ráadásul nehezített terepen: a nyolcadikos lánya mellett ugyanis egy hatodikos fiú ikerpárt is nevel. A férje Németországban dolgozik, így amikor ő hazaérkezett, még mielőtt hazament volna a családjához, kötelező kéthetes karanténba vonult. „Tíz hete voltam egyedül a gyerekekkel, amikor végre belépett az ajtón. A tízből hat hetet tényleg elzárva töltöttünk, mert nagyon rendesen betartottuk a karanténszabályokat. Egyre nehezebb volt minden nap. Még az is megfordult a fejemben, hogy leviszem a szemetet és soha többet nem megyek haza, elmegyek inkább hajléktalannak. Sírtam, amikor a férjem végre hazajöhetett.”
A kiégésnek vannak alapvető tünetei, ezekből ha három igaz ránk, akkor nagy valószínűség szerint burnout-szindrómában szenvedünk. Szülőként különösen veszélyeztettek azok, akik igyekeznek a legjobb szülővé válni, és soha nem mernek hibázni. A tünetek a következők lehetnek:
- A fizikális, vagy szellemi kimerültség jelei, amit sem aktív pihenéssel, például sporttal, sem passzív pihenéssel, például rengeteg alvással nem lehet kezelni. (Mintha tíz éve nem mentünk volna szabadságra.)
- Bizonyítási kényszer a feladatok kapcsán, ami önfeláldozásba csap át. (Minden feladata kész lesz a gyereknek, gyöngyírással, határidőre, megfelelő mappába lefűzve, akkor is, ha éjjel kell kipakolni a mosógépet, és elalszom a tévé előtt.)
- A saját testi és lelki szükségleteink figyelmen kívül hagyása. (Jó lenne egy este kettesben a partnerünkkel, de akkor ki fog a gyerekkel tanulni? Nem mehetek el futni, hiszen rám otthon van szükség.)
- Közömbösség érzése, az empátia megszűnése, fásultság. (Nem érdekelnek a hírek, a világ dolgai, pont elég, ami itthon van. Olyan távolinak tűnik minden, mintha nem is ezen a bolygón történne.)
- A stressz-szel való egyre nehezebb megbírózás. (Érezhetően kevesebb türelem a gyerekhez.)
- Önmagunktól való eltávolodás. (Olyan, mintha ez az egész nem is velünk történne.)
- Depresszió. (Úgy érezzük, hogy teljesen reménytelen az élet, semminek semmi értelme.)
- Az önértékelés és a munkateljesítmény csökkenése. (Saját kompetenciáink megkérdőjelezése, határidők és a napirend egyre nehezebb betartása.)
- Negatív, rosszindulatú, cinikus, kommunikációs stílus felvétele, mások szándékos megbántása, megalázása. Máskor pedig közönyös, fásult vagy túlérzékeny viselkedés.
Idézzük fel most Dóra szavait. Ő akkor ijedt meg, amikor tudatosult benne, hogy annyira háttérbe szorította önmagát, hogy amolyan kiszolgáló robotként él otthon. „Senki nem várta el tőlem, hogy így viselkedjek, én kezdtem el kizsákmányolni önmagam. Szerintem kicsit beleőrültem ebbe az egészbe. Egyik este tízkor sírva fakadtam a vasalódeszka mellett állva, hogy én ezt nem bírom tovább. Mindezt úgy, hogy semmi nem történt volna, ha nem vasalom ki a ruhákat, hiszen nem mentünk sehova. De mégis vasaltam.”
Dóra úgy érzi, hogy soha nem dolgozott még ennyit, mint most. Otthonról nyomta végig a nyolcórás műszakját, viszont minden nap villásreggelivel ébresztette a családját, majd ebédet főzött, és a vacsorát se adta lejjebb. Közben leszokott a futásról, ami régebben az egyik legkedvesebb kikapcsolódása volt, és igyekezett valami munkát, elfoglaltságot találni magának egészen addig, amíg le nem feküdt. Úgy érezte, hogy otthon csak a napot lopja. “És ha mindez még nem lett volna elég: bevallom őszintén, hogy rászálltam a férjemre is. Igazi sárkány lettem, tulajdonképpen mindenért megsértődtem. Amikor csak tehettem, beszóltam neki, direkt gonoszkodtam vele. Még szerencse, hogy olvastam róla, hogy mások is kezdenek kifordulni önmagukból, ezért utánanéztem, hogy mi lehet az oka. A burnout szindróma szinte összes tünetét tapasztaltam magamon, úgyhogy tudatosan elkezdtem tenni ellene. Bizonyítványosztás után azonnal lemegyünk két hétre a telekre, és a szüleim egy hét után elviszik a gyerekeket is, hogy egy kicsit kettesben lehessünk a férjemmel. Imádom a gyerekeimet, de muszáj kipihennem őket. Elképzelni se tudom, hogy mit csinál az, akinek négy gyereke van.”
Senki nem várta el tőlem, hogy így viselkedjek, én kezdtem el kizsákmányolni önmagam (fotó: getty images)
Rettenetesen fárasztó anyának lenni
Kinga hamar rájött, hogy kezd kiégni anyaként, ugyanis pár éve megélte már a totális burnoutot. Akkor egy fél évig tartó fizetés nélküli szabadság és a teljes karrierváltás segített rajta, most viszont tanácstalan volt, hogy mihez is kezdjen, a gyerekeit ugyanis nem cserélheti le, és persze nem is akarja.
„A legnagyobb probléma, hogy anyaként nem merünk őszintén beszélni arról, hogy milyen kemény meló az, amit csinálunk. Nyomasztjuk magunkat az Instagram-mamikkal, akiknek a gyerekeik mind sokkal okosabbak, jobban öltözöttebbek és boldogabbak, mint a mieink. Nem illik panaszkodni, ha úgymond megvan mindened, hiszen Afrikában éheznek, neked meg csodálatos életed van. Még a saját anyám is azt mondta, hogy nem érti, mi a bajunk, régen nem volt szokás az embernek a saját gyerekei miatt nyafogni. Hát, én bevallom, hogy nagyon sok tud néha lenni a két gyerek, és rettenetesen fárasztó anyának lenni.”
Kinga módszere az volt, hogy egy héten keresztül összeírta, hogy mivel töltötte az idejét, majd összeadta, hogy kire mennyi időt szánt a családból. Amikor az jött ki, hogy önmagára csak 40 perc jut naponta, az is csak azért, mert direkt hosszan zuhanyozik, akkor felemelte az időt heti átlagban 10 órára. Így lettek olyan napok, amikor továbbra is csak a zuhanyzás fér bele, de közben eljut sportolni is, vagy csak zenét tesz a fülébe, és sétál egy nagyot. „El kell menni otthonról. Ha azt gondoljuk, hogy az is pihenésnek számít, amikor a kanapén megnézünk egy részt a sorozatunkból, miközben megkenjük a zsemlét vacsorára a családnak, akkor tévedünk. Az énidőhöz muszáj ragaszkodni!”
