Pöltl Ákos kommunikációs szakember, vállalati stratéga, vagyis csak félig: mindig érdekelte az önvédelem, mióta pedig elvégezte a testőrképzést, úgy döntött, a két világot egyesíti és mindenkinek megtanítja megvédeni magát, akinek szüksége van rá. (Márpedig mindenkinek szüksége van rá.) Mint mondja, sosem érdekelte, „hogy egy pénzeszsák celebet kísérgessen jó pénzért”, inkább az átlagembereket tanítja, hogyan álljanak ki magukért. Élőben és online, ismerősökkel és idegenekkel szemben, akár egy támadás közepette is. Mivel több hír érkezett mostanában késes és egyéb utcai atrocitásokról, kimerítő interjúnkban ez utóbbiról faggatjuk.
Mit írnak a híradóban a neved alá?
Önvédelmi szakértő. Esetleg biztonsági szakértő.
Az emberek többsége egy kidobóembert képzel maga elé, ha ezt hallja, de te nem vagy az a kigyúrt macsó.
Ha megnézed a világ vezető biztonsági szakértőit, vagy mondjuk testőreit, látod, hogy egyik sem kidobóalkat. Sőt: ha meglátnád a leghatékonyabb hadseregek különleges erőit civilben, meg nem mondanád, mivel foglalkoznak, észre sem vennéd őket. Az a kép alakult ki, persze, hogy kell az elrettentő izomtömeg, de az izomtömeg önmagában nagyon kevés, ha megtámadnak, és felkészületlen vagy.
A védekezés: agymunka.
Ha jól csinálod, az esetek öt százalékában jutsz el oda, hogy a megtanult technikai tudást egyáltalán alkalmazni kell.
Akkor ne is gyúrjunk? Mert ugye azt mondják, hogy a kétajtós szekrényekbe nem mernek belekötni.
Persze ez működik, hiszen egy kétajtós szekrény meglehetősen félelemkeltő. Így van ez még az állatvilágban is: minél hangosabb vagy, minél keményebben vered a melled, annál kevesebb atrocitás ér.
Kit könnyebb tanítani, akit támadtak már meg, vagy aki nem tudja, milyen érzés?
Annak, akit korábban megtámadtak és fel tudott állni mentálisan, abból a szempontból könnyebb, hogy elkötelezettebben tanul. Őt nem kell rábeszélni. Tízből kilenc embernek, akit még nem támadtak meg, az a mentalitása, hogy nem is fogják: hogy vele ez nem történhet meg, csak mással.
Akit traumatizált egy-egy ilyen eset és nem tud felállni, az utcára alig mer kimenni, annak mit tudnál mondani?
A traumától függ. Ha poszttraumás tünetek jelentkeznek bizony pszichológushoz kell menni, nagyon hatékony terápiákat alkalmaznak. Van, aki feldolgozza egyedül, csak idő kell neki, és van, akit alig hat meg az egész, teszi tovább a dolgát. Ember- és helyzetfüggő. Ha megfenyegetnek, elveszik a pénztárcád és elfutnak vele, az más, mintha összevernek és kórházba kerülsz. Nincs egységes recept. Általában azért óvatosabbá válik az, aki átesik egy ilyesmin, és aki feldolgozza, még motiválttá is. Keresi a módot, hogy ne történhessen meg többé.
Létezik áldozattípus?
Inkább azt mondanám, hogy vannak olyan állapotban és helyzetben lévő emberek, akik nagyobb valószínűséggel válnak áldozattá. Vagy az adott élethelyzet, vagy a személyiségük miatt. Azt szoktuk mondani:
A támadó heti hét nap, napi huszonnégy órában az áldozatát keresi, ezzel foglalkozik.
Természetes, jól felépített tapasztalattal bír, húsz-harminc emberből tíz másodperc alatt kiválasztja a leggyengébbet. Lehet, hogy az illető azért a leggyengébb, mert nincs önbizalma, amit sugároz is kifelé, lehet, hogy egyest kapott a suliban és szorong, hogy hogyan mondja el otthon, lehet, hogy kirúgták a munkahelyéről. A támadó mindenesetre könnyedén kiválasztja. Az első védelmi vonal ez a jelenlét: ha ezen elbuksz, még mindig van kettő. A második a fellépésed, a határozottságod: hogyan kezeled, ha a támadó odamegy hozzád, beengeded-e a személyes teredbe, használod-e a hangod, taktikai kommunikációt. Tesztel, provokál, nézi, hogyan reagálsz, hogy várható-e ellenállás. Ekkor jön a harmadik: a fizikai ellenállás. Ha ezen is átjut, akkor kész: áldozat vagy.
Pöltl Ákos (fotó: Neményi Márton)
Én, aki biztosan elbuknék mindhármon, hogyan tudok elébe menni mégis a támadásnak?
Az állandó éberség nagyon fontos, ha olyan környezetben vagy, ahol veszélybe kerülhetsz. Akinek van kutyája, tudja, mi az állandó éberség állapot. A kutya, amikor alszik, akkor is egy pillanat alatt felpattan, ha veszélyt érez. Ideális esetben az ember is állandó készenlétben állna, emelkedetebb pulzusszámmal, élesebb érzékszervekkel. Ebből semmi nincs meg, ha például zenét hallgatsz és közben a telefonodat nyomkodod. Nézd, jön-e mögötted valaki, túl közel jön-e, figyeld a környezetedet, értelmezd a jeleket. Nem kell tréning ahhoz, hogy észrevedd, ha valami nem passzol. Ahogy Amerikában mondják: ha valami úgy jár, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa. Persze ez nem azt jelenti, hogy tréningre nincs szükség, dehogy nincs, különösen azoknak, akik úgy gondolják, „én tipikus áldozat vagyok, úgyis kiválasztanak”. Az önvédelmi képzésnek nem az a lényege, hogy holnapután egy ártalmatlan beszólás után bárkinek kinyomd a szemét és eltörd a térdét. Ha megtanulod hárítani a leggyakoribb támadási típusokat, kezelni a váratlan jellegű támadásokat, azzal lesz egy belülről jövő, úgynevezett asszertív önbizalmad. Ez nem ugyanaz, mint amikor 10-en még ott állnak mögötted és ezért tudod: képes vagy megvédeni magad. Az asszertív önbizalom belülről jön, a saját képességeidbe vetett bizalmad miatt alakul ki. Magabiztosságot sugárzol, mert tudod, ha ugy adódik, jó eséllyel meg tudod védeni magad. Angolul azt szokták mondani, „five feet taller”: magabiztos vagy, kihúzod magad, 5 centivel magasabban jársz. Ezeket a metakommunikációs jeleket biztosan értelmezi a támadó.
Volt, aki túltolta, miután megtanítottad neki a technikát, és várta, hogy verekedhessen?
Az ilyen emberek átmennek a küzdősportokba, méghozzá olyanba, amelyben versenyezhetnek, járhatnak bunyózni. Ez igy is van rendjén, a versenysportnak is megvan a varázsa, más céllal űzik az emberek. Működő közelharchoz, készségszintű technikai tudás elsajátításához iszonyatos kitartás kell, „sose add fel”-mentalitás, szellemi felkészülés. A különleges erők jelöltjei esnek át egy egyhetes kiválasztáson, ahol gyakorlatilag óránként megtörik őket, étel- és alvásmegvonással tesztelik mennyire erősek mentálisan, mennyire kitartóak. Itt, Magyarországon is láttam olyat, hogy az olimpiai bajnok a feléig sem jutott egy ilyen képzésnek, míg egy nem különösebben jó fizikumú átlagember végigcsinálta, mert mentálisan erős volt. A fizikumot sokkal könnyebb felhozni, mint a mentális erőt.
Könnyebb azoknak, akiknek küzdősportoló múltjuk?
Igen is, meg nem is. Nincsenek külön önvédelmi és közelharctechnikák, ugyanazokat az egyenes és keresztütéseket alkalmazzuk, mint például a bokszolók, csak az alkalmazás technikája más. A boksz sport, a sportnak szabályai vannak. Az önvédelem vagy közelharc pedig túlélés, ahol mindent elkövetsz azért hogy élve kikerülj egy veszélyes helyzetből. Egy küzdősportolónál, aki elkezd önvédelmi rendszerekkel foglalkozni, nehéz átkattintani a fejben, hogy nincsenek szabályok, nincs bíró, nincs lekopogásm ha nagyon fáj. Csak a nem adom fel és a túl fogom élni mentalitás van. Ami a küzdősportokban szabályellenes, az az önvédelemben kötelező: lágyrészeket támadunk, az ágyékot, nyakat, szemeket, fájdalompontokat. Ezeket a támadásokat akkor leszel képes kivitelezni, ha készségszintre tréningezed őket. Ehhez pedig az kell, ha a lágyékot támadod, akkor tényleges azt is támadd. Ehhez pedig elengedhetetlen és különösen fontos a védőfelszerelések használata a képzéseken.
Fiúk vagy lányok jönnek?
Mindketten. Kicsit több fiú jön, még mindig megy ez a G.I. Joe-mentalitás, katonai közelharcot akarnak tanulni.
Jellemző viszont, hogy a lányok kitartóbbak: elkötelezettebbek, komolyabban veszik. Tudatosan tanulnak, tényleg meg akarják védeni magukat.
Időt, energiát, izzadságot nem sajnálnak. A srácok is ezért jönnek, persze, csak aztán gyorsan megunják, rájönnek, hogy fájdalmas, monoton, hamarabb feladják. Azt várják, hogy egyszer-kétszer megmutassam nekik a technikát, hogy úgy érezzék már tudnak mindent.
Látták a Bourne-filmeket.
Különleges alakulatba képzelik magukat. Pedig az közelharc: izzadság, vér, verejték és legfőbbképpen kitartás. Meg persze unalom, mert egy technika 2-3 ezer ismétlés után kerül készségszintre. És utána is gyakorolni kell, szinten tartani. De ha megtanulod, gyakorlod, és a végén sikerül, minden összeáll – az hatalmas érzés.
Magyarországon egyre jobbak a bűnözési statisztikák, az utcai támadások száma például a pár évvel ezelőtti töredéke. Hol, mikor és kiktől kell félnünk?
Mit nevezünk támadásnak? Ha megkéselnek, összevernek? Ha fenyegetnek? Ha megaláznak a diszkóban? Változó, hogy mit jelent, és az is, hogy mennyiből lesz rendőrségi ügy, majd statisztika. Ettől függetlenül persze Magyarország egy biztonságos ország. Nem mindegy, hol, milyen környezetben élsz, Budapesten, a Király utcában a lányoknak azért vigyázni kell, ha bulizni mennek, de minimális odafigyeléssel biztonságos életet élhetsz, ami az utcai támadásokat illeti. Azonban egyre elterjedtebb a késhasználat. Magyarországra is gyűrűzik szépen be a nyugat-európai tendencia, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Németországból. Nem csak a kések aggasztók, hanem a vipera és az összes szúró-vágó eszköz, amit könnyű elrejteni, nem kell különösebb képzés, hogy a támadó használni tudja. Sokkal könnyebb egy-egy ilyen eszközzel akár több embert is elintézni és gyorsan halálos sérülést tudnak okozni.
Fotó: akospoltl.com
Ezért több a késeléses támadás a hírekben?
Nem gondolom hogy ez kirívó mennyiség lenne egyenlőre, viszont egy késes támadás gyakrabban végződik súlyos sérüléssel, halállal. Ezért gyorsabban címlapra is kerül. És akkor sok esetben csak fenyegetésre, megfélemlítésre használják a támadók a kést. Ezek nagy rész nem kerül be a statisztikákba. A késes támadáshoz nem kell edzettség, vagy különleges tréning. Kézbe veszed és szúrsz.
Hogy védekezzünk a kés ellen?
A kés ellen nem védekezünk. A kést túléljük. Azt kell elsőként megtapasztalni a tanulóknak, mit jelent a késes támadás. Összeállítok párokat a képzésen, az egyik a támadó, gumikéssel, a másik a védekező. A támadónak az a feladata, hogy ahányszor csak tudja, annyiszor megszúrja, a védekezőnek, hogy elvegye a kést, anélkül, hogy megszúrnák. A legjobbaknak is úgy sikerül, hogy előtte kétszer-háromszor megszúrták őket. Óriási tévhit, amit a hollywoodi filmek alapján gondolunk erről:
öten támadnak valakire, az elhajlásokkal, blokkokkal kivédi, visszatámad minden sérülés nélkül, és a végén még egy poénos beszólásra is futja.
Akit késsel támadnak meg, az tréning hiányában csak reménykedhet, hogy kevés szurást kap és azok sem lesznek halálosak. Önmagában az, hogy kést látsz egy éles helyzetben, olyan szintű pszichés terhelés, hogy legtöbben leblokkolnak, vagy ami ugyanolyan rossz pánikba esnek.
Csak tehetünk valamit.
Igen, készségszintű tudással vértezzük fel magunkkal: vagyis kés elleni hatékony védekezési technikákat tanulunk és a mérhetetlen unalomig ismételjük őket. Addig amig második reflexünkké nem válnak. Például ha egy támadás során észleled hogy a a támadónál kés van, ebben a helyzetben az a legfontosabb hogy a z agyadat is átállítsd erre a magasabb szintű veszélyre. Ezt úgy tudod megtenni leggyorsabban, hogy hangosan azt kiáltod magadnak „kés, kés!”. Magadnak üvöltesz, nem másnak, azért hogy az agyad a pusztakezes bunyóból átálljon kés elleni védekezésre. Ha késsel támad rád valaki, szinte biztos, hogy meg fogsz sérülni. Nagyon ott kell lenni pszichésen. Ezért is nagyon-nagyon káros a sok kamu ígérettel kecsegtető önvédelmi oktatás. Az önvédelem szó mára mérhetetlenül elcsépelté vált. „Az önvédelmi kurzus trendi, ha küzdősport helyett önvédelmet oktatók, több lesz a bevételem. Kiválasztok öt technikát, megtanítom mint önvédelmi technika, és minden szuper” – így állnak hozzá. Az emberek meg elmennek egy-egy ilyen két-háromórás szemináriumra és úgy mennek haza, hogy azt hiszik, képesek a kés ellen védekezni. Nem tudást kapnak, hanem a biztonság illúzióját. Aztán persze, hogy megszúrják őket. Nem a technika a lényeg, azt én itt és most, öt perc alatt meg tudnám tanítani neked. Az a lényeg, hogy tudd alkalmazni magas stresszhelyzetben, hogy az agyad képes legyen kezelni, ami történik, mentálisan felkészült legyél.
Akkor mégis kicsavarhatom a kezéből?
Ha a szurást nézzük, az a menet, hogy a kezét kell első körben kontroll alá vennem és azonnal el kell szeparálnom a másik kezétől, hogy ne tudja átvenni és a szabad kezével támadni.
Ezt követően fájdalmat kell okozni: ezzel kontroll alatt tartod, megtöröd a frekvenciáját, támadóból védekezővé válik.
Igy tudod megúszni, feltéve, hogy háromezerszer elismételted előtte ezt a mozdulatsort, hogy automatizmussá váljon. Például késes páros gyakorlatoknál az elvett kést sohasem adjuk vissza a támadót játszó tréningpartnerünknek, mert a kés visszaadása is rögzül készségsziten: vagyis ha megtámadnak az utcán jó eséllyel elveszed a kést, majd automatikusan visszaadod. Ahogy edzésen begyakoroltad.
Ez komoly? Hallottál már olyat, hogy megtámadtak valakit, aki elvette a kést, majd visszaadta a támadónak?
Igen, nem véletlenül van a hatékony védekezés középpontjában a mentális felkészültség. Ugyanezen okból kifolyólag volt olyan rendőrségi kampány Amerikában, hogy gyakorold a 911 tárcsázását: fogd a telefont és tegyél úgy, mintha a számokat nyomnád, újra és újra, ha a kanapén ülsz, ha filmet nézel, bármikor. Többezerszer, készségszintre. Ha betörnek, megtámadnak, bajba kerülsz, a finom mozdulatok nem fognak működni a stressz miatt, csak a reflexszerű, automatikus, begyakorolt mozdulatsorok. És a segélyhívó tárcsázása pont ilyen lesz.
Ki lehet szúrni előre a támadót?
Nagyon nehéz, támadó- és helyzetfüggő. A legtőbb támadás váratlanul következik be, persze azért számos előjele van, amiket meg kell látni, össze kell rakni, értelmezni és leginkább: elhinni hogy mi történik. De nincs rá általános recept, csak tréning és az azzal megszerzett tapasztalat, illetve a már korábban is említett éberség.
Téged támadtak már meg?
Laktam a Nap utcában, rendszeresen nekem jöttek, hogy adjam oda a cuccaimat, de szép a bőrdzsekim, cseréljünk, ilyenek.
Ezek azért nem támadások.
Ezek támadási helyzetek voltak, az első védelmi vonalamat tesztelték: hogy kiállsz-e vagy nem állsz ki. Mintha elindulna autót lopni és választania kellene, hogy azzal próbálkozik-e, amiben nincs riasztó, nyitva van és benne van a kulcs, vagy azzal, ami be van zárva, beriasztva és rajta van a kormányzár. Persze, hogy az előbbit lopja el. Folyamatosan sugároznod kell a magabiztosságot. Ha megszólít és érzed, hogy tesztel: karba tett kéz, egy lépés felé, emelt hang, határozott fellépés. Például. Persze, nagyon nehéz jobbnak lenni, mint ő, úgy, hogy egész életében ezt csinálta, veled meg először vagy másodszor történik hasonló. Ráadásul ezt a legnehezebb megtanulni.
Nekem az oktatáson két vagy három alkalomba kerül, mire el tudom érni, hogy a tanulók ebben a teljesen biztonságos, barátságos környezetben kiabáljanak. Az emberek egyszerűen nem merik használni a hangjukat.
Pedig muszáj lenne: a támadó visszahőköl, te pedig felkelted a környezet figyelmét. Ezt nem szeretik, izolálni próbálnak. Az elcsukló hang a stressz jele.
Pöltl Ákos (fotó: Neményi Márton)
Persze, hogy nem kiabálunk, arra neveltek minket, hogy húzzuk meg magunkat, kushadjunk.
Igen. Merjünk kicsik lenni, ugye? Amikor itt járt Bill Wolfe – volt kanadai kiképzőtiszt, rengeteget tanultam tőle –, elképedt azon, hogy a lányok nem voltak hajlandók a fiúkkal edzeni, inkább egymás között. Kanadában a lányok mind a legnagyobb fiúkkal akartak edzeni, tudták, hogy abból tanulnak igazán. Annak is megvan a hátránya, hogy relatíve biztonságos országban élünk: nincs félelemérzetünk. A félelemérzet ugyanis nem feltétlenül rossz, felerősíti az érzékeidet, jobban látsz, hallasz, figyelsz a környezetedre. Az is nagy baj, hogy másokra bízzuk, hogy megoldják a helyzetet. „Biztos lesz ott egy rendőr, segítenek a járókelők, közbelép valaki.” Szinte sosem történik meg, az emberek elsétálnak melletted, „nem az én dolgom”, gondolják. Erre pedig csak akkor döbbensz rá, ha megtörtént a baj.
Ha egy mondatot kötelező lenne mindenkinek elolvasnia ebben az interjúban, mi lenne az?
Hogy ne add fel, soha, de soha ne add fel. Tréning, erőnlét, stressztűrés, technikai tudás ide vagy oda: bármikor jöhet olyan helyzet az életedben, ahol egy pillanat alatt vesztesnek érzed magad. Ekkor sem szabad feladni, menned kell tovább. Ahogy Churchill mondta: ha a poklon mész keresztül, csak menj tovább.
