Gondolkodjunk egy kicsit egy kis elsős fejével, aki csak nemrég hagyta ott az óvodát, ahol jól érezte magát, sok barátja volt és rengeteget játszott. Hirtelen megérkezik egy számára ismeretlen helyre, ahol (elvileg) kényelmetlen, feszes és elegánsnak mondott ruhákba kell öltöznie a tanévkezdés kedvéért. Ahogy belép az épületbe, az első dolga nem az, hogy jobban megismerje az osztálytársait, hanem ki kell állnia az iskola udvarára a tűző napra, hogy ott aztán egy darabig szavalásokat, énekléseket hallgasson – ez még a jobbik része, pedig sokszor ebben sincs köszönet – , vagy épp táncelőadásokat nézzen, hogy aztán jöjjön az elkerülhetetlen: a tanévnyitó beszéd. A fontoskodó, idézetekkel és hasonlatokkal teli szöveg nemcsak hosszú és unalmas, hanem rögtön azt is jelzi, hogy vége az eddigi szórakoztató, játékos életének, most valami teljesen más következik, és ha ez a más tényleg ilyen dögunalmas beszédekből áll, akkor ne csodálkozzunk, ha a kis elsős az első napja után úgy érzi, hogy inkább nem kér belőle.
„A mai nap egy nagy esemény a számotokra”
Egy ember az élete során tucatnyi tanévnyitón, illetve nagy iskolai ünnepi beszéden esik át, így legyen akárhány éves, ezek mélyen beleivódnak a sejtjeibe, és évtizedekkel az utolsó ilyen esemény után is a rémálmaiban kísértenek. Teljesen megúszni őket azonban felnőttként sem mindig lehet, ugyanis ha lesznek gyerekeink, és ők elérik azt a kort, előfordulhat, hogy mi is újra ott állunk az iskolaudvaron feszengve, hogy néhány éves/évtizedes kihagyás után újra meghallgassuk az igazgató bácsi/néni, a tankerületvezető vagy épp a polgármester bácsi/néni beszédét. Márpedig ezen beszédeknek a szépségét pont az időtlenségük adja.
Bár a világ változik, dübörög a globalizáció, és lassan, de biztosan minden informatika alapú lesz, abban azért bízhatunk, hogy ha valami, akkor az iskolai tanévnyitó beszédek mindig ugyanolyanok maradnak. Ha ma megnézünk egy tanévnyitó beszédet a rendszerváltás előttről, akkor az igazgató elvtársat igazgató úrra cserélve nyugodtan felhasználhatjuk a beszédek javát ma is, nem tűnne fel sokaknak a különbség. Biztos pont ez egy folyton változó világban, talán ezért is ragaszkodnak hozzá annyira.
„Betűország kitárja felétek nagy kapuját”
Az ilyen beszédek semmitmondását jelzi, hogy évekkel később sosem az elhangzott mondatokra emlékezünk, hanem azokra a kellemetlen külsőségekre, amik körbevették őket. Világosan előttem van például a szerencsétlenkedés a mikrofon méretre állításával minden egyes beszélő között, ahogy a fülsüketítő mikrofonsípolások és hangosításhibák emlékétől is azonnal feláll a hátamon a szőr. Élénken él bennem az is, amikor egyszer az igazgatónk beszéde alatt a kihangosítás bemondta az unalmast, és úgy két percen át semmit sem hallottunk a beszédéből, de ő csak mondta tovább. A végén egyöntetűen megszavaztuk, hogy az a két perc volt a tanévnyitó legélvezetesebb része.
Diákok műsora a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján (Képünk illusztráció – Fotó: MTI/Krizsán Csaba)
Szintén előttem van, ahogy a többi gyerekkel a tűző napon állunk, és idővel sorra dőlnek ki az osztálytársaim az ájulástól, de a beszédek csak mennek tovább odafenn, azoknál semmi nem lehet fontosabb. Ahogy előttem van az is, hogy egy esős tanévnyitón mindenkit betereltek az iskola szűk aulájába, hogy ott tartsák meg az ünnepséget, és helyhiány miatt szardínia módjára szorongtunk, és küzdöttünk az elegendő levegő hiányával. Jól emlékszem a sok unott mocorgásra, arra, hogy időnként beszóltunk valamit vagy épp elnevettük magunkat valami bődületes hülyeségen, amire az osztályfőnöknőnk olyan szemekkel nézett hátra ránk, hogy azt gondoltuk, mindjárt letépi a fejünket. Máig emlékszem a virágcsokrokra, és a zavart, nem túl lelkes tapsokra is a beszédek és produkciók végén. Ahogy arra is, hogyha tudtuk, hogy valamilyen neves városi, tankerületi vagy éppen országos potentát is az iskolába látogat aznap, akkor még hosszabb, még unalmasabb beszédekre számíthattunk.
„Növeljük tovább együtt iskolánk jó hírét!”
Egy tanévnyitó beszédben a megszólítás nem túl fontos rész, mégis jelez valamit. Ha a beszélő legelőször a diákokhoz fordul, és hozzájuk szól, azzal azt jelzi, hogy ők számára a legfontosabbak. Ha a vendégül érkező városi/tankerületi/megyei/országos potentátokat köszönti először, akkor pedig tudhatjuk, hogy elsősorban nekik akar megfelelni. Az évnyitó ünnepség beszédei nagyrészt panelekből állnak, amiket egymás mögé pakolva bárki írhat magának saját évnyitó beszédet, ha ezzel ütné el a szabad perceit/óráit. A cikkbéli idézetek mind valódi iskolai tanévnyitó beszédekből származnak.
Nyárbúcsúztatás
A beszéd elején nem árt rögtön letudni egy kötelező nyárbúcsúztató közhelyet, hogy a diákok értsék: vége a jónak, és most jön valami rossz.
„A nyár elmúlt, egy újabb tanév veszi kezdetét. Hosszabbak már az árnyékok, és a természet elevensége csillapodik”.
„Remélem, hogy mindenki kipihente magát a nyári szünetben, és feltöltődve kezdi meg az új évet”.
Filozofikus gondolatok értékekről és hagyományokról
Egy valamirevaló évnyitó beszédben lehetőleg helyet kell kapnia egy olyan gondolatnak, ami az iskolák tartalmasságát állítja szembe a mai világ tartalmatlanságával és érték nélküliségével, felhívva a figyelmet az értékek és a hagyományok tiszteletére.
„A mai ember nem tud örülni. Nem tud olyan hétköznapiaktól eltérő módon mást csinálni az ünnepnapokon, nem tudja méltón megünnepelni az ünnepeit. Ez is feladata az iskolának”.
„Globalizált világot élünk, ahol az értékek polaritása felcserélődött, és a mérték nélküli lett az érték”.
Burkolt fenyegetések
A nyár búcsúztatásánál már csak az jobb, amikor elkezdik ecsetelni, hogy mit kell maguk mögött hagyniuk, és mi vár majd rájuk a következő évben/években. A tanévnyitók beszédmondói tökélyre fejlesztették azt, mit kell mondaniuk a diákoknak ahhoz, hogy hosszú időre elvegyék a kedvüket az iskolától.
„A játék helyét ezentúl felcseréli a könyv, a füzet, a betű és a számok. A játszás helyett pedig ott lesz az olvasás, az írás, a számolás”.
„Bizony nagyon nehéz egy fénnyel teli, önfeledt nyár után a gondolatainkat immár befelé irányítani, a rend, fegyelem, a tanulás birodalmába”.
Első osztályos diákok és tanítónőjük az osztálytermük előtt (Képünk illusztráció – Fotó: MTI/Krizsán Csaba)
Frappáns hasonlatok
A diákok életét és a tanulást művészi hasonlatokba helyezni, majd ezzel a saját vélt szellemességünket a nagyvilág elé tárni szintén fontos, már-már elengedhetetlen része az iskolai beszédeknek.
„A gyerekek és a tudás úgy viszonyulnak egymáshoz, mint egy megművelésre váró föld. Csakhogy azt sokszor nem mondják el, hogy gyomlálni is kell. Nálam pedig kapa van. Az a dolgom, ha bogáncs kerül a kis veteményünkbe, akkor azokat húzgáljam ki. Csakhogy én nem a kapa, inkább a napsugár szeretnék lenni. Szeretném úgy előkészíteni a talajt, hogy minél kevesebb szükség legyen gyomlálásra”.
Elmélázgatás a jövőn
Vajon milyen lesz az iskola évek, évtizedek múlva? Mennyit őriz meg a jelenlegi értékeiből? Olyan gondolatmenet ez, amire egy fél beszédet is könnyen fel lehet építeni. Fel is szoktak.
„Amikor majd a ti gyerekeitek fognak itt állni, vajon olyan lesz-e még az iskola, mint most? Majd ül a gyerek a számítógép előtt, és bámulja a képernyőt?”
Az eredmények felsorolása
Ez akkor válik különösen hangsúlyos ponttá, ha a közeljövőben új igazgatót választanak, vagy ha a vendégek között több politikai potentát is jelenlétével növeli az esemény fényét. Ilyenkor elengedhetetlenné válik az iskolának kedvező statisztikák felsorolása, legyen az a jó érettségi átlag, a felsőoktatásba felvettek magas száma vagy a tanulmányi versenyeken elért eredmények felolvasása. Persze mindenki tudja, hogy a statisztikafelolvasás és önmagad vállon veregetése azért kicsit büdös, de meg kell védeni a mundér becsületét az uraságok előtt. Ide tartozik a köszönetnyilvánítás is, ha történt bármiféle fejlesztés az elmúlt időszakban, legyen szó akár a mosdók kifestéséről, vagy az udvar lebetonozásáról. Az ilyen információk minden diákot lázba szoktak hozni, ennek köszönhető az a sok őszinte mosoly a beszédek közben.
„Kérem, becsüljétek és óvjátok meg ezt a 44 millió forintos beruházást!”
A közösség fontosságát is kötelező kihangsúlyozni, és azt is minden évben el kell mondani, hogy az iskolában micsoda barátságok születnek, amik természetesen egy életen át elkísérnek majd minket. A fentiekből már össze is áll egy valamirevaló, totálisan semmitmondó tanévnyitó beszéd, amit jobb lenne tényleg nem elmondani. Mindent hallottunk már többször is, és az életünk cseppet sem lett gazdagabb tőle. Jelen állás szerint előbb vezetik be az eurót Magyarországon, mintsem, hogy véget érjen a tanévnyitó beszédek hagyománya, de reménykedni azért lehet, ugye?
