A mozaikcsalád ma már szinte gyakoribb jelenség, mint a hagyományos család, ilyenkor előző kapcsolatból, házasságból hozott gyerekeket is kell nevelni, ez pedig könnyen szülhet konfliktusokat. Az új szerelem nem mindig bírja ki a mozaikcsaládos megpróbáltatásokat, de van olyan is példa is a történetek között, ahol az új társat sokkal inkább szülőnek érzi a gyerek, mint a vér szerinti felmenőjét. Három család enged most bepillantást az igazi mozaikcsaládos életbe.
A régi gyerek és az új baba
András megözvegyült, amikor a kislánya alig hároméves volt. Két évvel később ismerkedett meg Zoéval, akinek még nem volt gyereke, de teljes elfogadással állt András lányához, és befogadta az életébe őket. Egy évvel később megszületett a közös gyermekük, összeházasodtak, az egész tündérmesébe illő történetnek tűnik. András mesélt arról, milyen problémákat hozott elő a mozaikcsalád: „Kívülről nézve sikertörténet a mi életünk, belülről viszont tele van konfliktussal. Amikor megismerkedtem Zoéval, a kislányom hamar megszerette, és örült neki, hogy lett egy pótanyukája. A problémák akkor kezdődtek, amikor megszületett az öccse, onnantól kezdve teljes mértékben elutasítja Zoét, és ha őszinte akarok lenni, Zoé viselkedése is megváltozott szerintem a lányommal szemben. Amíg csak a lányom volt velünk, addig sosem szólt rá, rengeteget mesélt neki, bolondozott vele, örömmel készítette el a kedvenc ételeit, egyértelműen a kedvében akart járni. Amióta viszont megszületett a babánk, Zoé elutasítja a lányomat, nem akar vele időt tölteni, és ha kér tőle valamit a lányom, akkor lerázza, és nem engedi az öccse közelébe. Lehet, hogy ez csak átmeneti időszak, de látom, hogyan romlik fokozatosan köztük a kapcsolat, és nem tudom, mit tehetnék ellene. Köztünk is konfliktust szül a dolog, mert nem hagyom, hogy csúnyán beszéljen, vagy kiabáljon a lányommal, amivel magamra vonom Zoé haragját.”
Zoé elmondása szerint nem ennyire vészes a helyzet, csak András védelmezi túlságosan a kislányát. Az anya azzal magyarázta a saját változását, hogy fáradt és kimerült a baba körüli teendők miatt, ezért hamarabb elveszíti a türelmét, de attól még, hogy kevesebb időt tud tölteni András lányával, nem szereti kevésbé, mint azelőtt. Mindkét szülő érzései jogosak és természetes, hogy Zoé a saját, vér szerinti babája felé akar teljes figyelemmel fordulni, míg András nem akarja kizárni Zoét a szoros kötelékből a családban. Egyikük helyzete sem könnyű, hiszen Zoé nem tudja helyettesíteni teljesen az elhunyt édesanyát, András pedig nem bír kettészakadni a felesége és lánya között.
Fotó: Getty Images
Amikor a pótapa jobb apa, mint az igazi
Anikóéknál is kacifántos helyzet állt elő, amikor megismerte új férjét. Még a fia babakorában szakított a gyermek apjával, és kétéves koráig egyedül nevelte a fiát. Ekkor találkozott Tamással, aki szintén elvált, és volt már egy gyereke, így lépett a kapcsolatba. Az első időkben nagyon küzdött még az új, pótapai szereppel, nehezen tudta elfogadni a kisfiú ragaszkodását, de aztán sikerült felengednie az új felállásban. „Tamáson látszott, hogy nagyon szeretné, ha apaként tekintene rá a fiam, de közben nem bírta elfogadni sokáig, hogy nem az ő vér szerinti gyereke.
Valószínűleg azért is ment nehezen az elején, mert a saját gyereke hiányzott neki, mert ő az anyjával élt, és csak kéthetente tudtak találkozni.
Kellett egy év, mire a fiammal megtalálták a közös hangot, szerintem nagy szerencse volt ebben az is, hogy még kicsi volt a gyerekem, és alig emlékezett az apjára, mert nem látta, amióta elköltözött a fiam nyolc hónapos korában. Tamás abszolút olyan számára most már neki, mint az igazi apja, úgy tűnik, kölcsönösen örökbe fogadták lélekben egymást.”
Tamás példája ritka, hogy ennyire egy húron tud pendülni a gyerekkel és apja helyett igazi apja lett a felesége fiának, hiszen ahogy Fischer Eszter pszichológus Modern mostohák című könyvében is olvashatjuk, az sokkal gyakrabban előfordul, hogy az apák nehezen birkóznak meg a párjuk előző kapcsolatából jött gyerekkel, mert a saját gyerekeik felé bűntudatot éreznek, amiért nincsenek velük, és úgy gondolják, hogy egy idegen gyerek miatt elhanyagolják őket. Persze erről szó sincs, és nem tudatos folyamatok ezek, csak ha választ keresnénk arra, miért nehéz az apáknak a mozaikcsaládos helyzetet feldolgozni, akkor ezekben a lélektani folyamatokban fogjuk megtalálni a válaszokat.
A mesebeli gonosz mostoha
Anikó úgy érzi, hogy a második házassága a férje gyerekei miatt fog tönkremenni, szerinte össztűz alatt áll minden alkalommal, amikor apás hétvége miatt náluk vannak a gyerekek: „A férjem gyerekei két éve harcolnak velem, amin nem segít az sem, hogy az anyjuk és a nagyanyjuk tüzeli őket ellenem. Nincs közös gyerekünk, csak a férjem gyerekei jönnek hozzánk kéthetente hétvégére, de az a két nap nekem maga a pokol. Már könyörögtem a férjemnek, hogy hadd ne legyek itt, inkább elmegyek anyámékhoz vagy barátnőmhöz ezeken a hétvégéken, de szerinte a gyerekeinek hozzá kell szokni, hogy neki új felesége van, akivel egy családot alkotnak. Megértem őt is, de nagyon nehéz a gyerekekkel. Rendszeresem előfordul, hogy keresem a kegyeiket, például direkt a kedvenc ételeiket főzöm, mire oda sem ülnek az asztalhoz, vagy épp közlik velem, hogy anya azt mondta, meg akarom mérgezni őket, és ne egyenek a főztömből. A férjem mellettem áll, egy rossz szavam sincs rá, de a gyerekekkel egyszerűen nem tudok dűlőre jutni.”
Nem gonosz a gyerek, csak össze van zavarodva (Fotó: Getty Images)
Anikó tehát a gyerekek szemében a mesebeli gonosz mostoha szerepébe került, ami megterhelő érzelmileg, még akkor is, ha csak kéthetente pár napig kell elviselnie a gyerekek bántó viselkedését. Fontos azonban minden hasonló helyzetben tudatosítani magunkban, hogy nem gonoszságból ilyenek a gyerekek, hanem általában az áll a háttérben, hogy össze vannak zavarodva, és azt gondolják, hogy elárulják az anyjukat/apjukat, ha az új társ felé szeretetet, elfogadást mutatnak. Idővel elmúlik, ahogy a gyerek egyre jobban tájékozódik az érzelmei között és kezdi átlátni a körülötte lévő felnőttek közti kapcsolatokat, úgy enyhül meg a pótszülő felé – csak győzzük türelemmel kivárni. A Modern mostohák könyv mostohaszerepről szóló sorait érdemes megszívlelni mindenkinek, aki mozaikcsaládban próbál lavírozni a konfliktusok között:
„A »mostohaszülő« szerepe bizonytalan. A köznyelv nem is igen használja a mostoha kifejezést erre a kapcsolatra, elsősorban azért nem, mert a szó érzelmileg megterhelt, a mesék gonosz mostoháját idézi. De a mostoha szó, még ha eltekintünk is a mesei asszociációktól, azért sem fejezi ki jól az új házastárs funkcióját, mert a másik szülő él, a helyét tehát nem kell betölteni, a szülő szerepe »foglalt«. A nyelv mintha azt tükrözné, hogy társadalmunk, bármilyen gyakorivá vált is ez a fajta viszony, még nem tud mit kezdeni vele, hiszen nem talált rá sem nevet, sem egyértelmű funkciót. (…)
A mostohatörténetek gyakran kezdődnek úgy, hogy »én igazán mindent megpróbáltam, de…«. Talán érdemesebb nem mindent megpróbálni.
Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb a bosszúság, ha az áldozat értelmetlennek bizonyul. Ez még viszonylagos apróságokban is így van. Ha a mostoha feltétlenül meg akarja nyerni a gyereket, és ezért minden látogatáskor a legmunkaigényesebb ebédet főzi, akkor nagyon kellemetlenül fogja érinteni, ha a gyerek egy »nem vagyok éhes, útközben ettem egy hot dogot« felkiáltással le sem ül az asztalhoz. Jobb, ha csak annyit nyújtunk, amennyit a viszonzás minden reménye nélkül tudunk adni. Ha átlagos családi ebédet főzünk, akkor nem számít, ha a gyerek nem is eszik belőle. Ő amúgy is jobban szereti, ha békén hagyják, mint ha méltányolnia kell a különleges erőfeszítést.”
