nlc.hu
Család
Szlávik János: A járványt mindenképpen meg kell fogni

Szlávik János: A járványt mindenképpen meg kell fogni

A dél-pesti centrumkórház infektológus főorvosa szerint már bőven a közösségi terjedési szakaszban vagyunk.

Ősz elején még vissza lehetett követni a kórházba kerülő koronavírusos betegek többségénél, hogy ki, hol fertőződhetett meg, mostanra viszont ez gyakorlatilag követhetetlenné vált – mondta Szlávik János, a dél-pesti centrumkórház infektológus főorvosa az M1 kedd reggeli adásában.

A szakember hozzátette, egyre több páciens számol be arról, hogy betartotta a megelőzés valamennyi szabályát, rendszeresen hordott maszkot, mégis beteg lett.

„Ez azt mutatja, hogy már bőven a közösségi terjedési szakaszban vagyunk. Tehát a járványt mindenképpen meg kell fogni! Meg kell akadályozni, hogy sokkal több ember megbetegedjen” – mondta Szlávik.

Azzal kapcsolatban, hogy a lélegeztetőgépre került betegek csaknem fele meghal, az orvos elmondta: a súlyos eseteknél a betegség lefolyásában a hetedik-nyolcadik napon történik kritikus állapotromlás, ami miatt gépi lélegeztetés válik szükségessé, és időseknél ezt az állapotot sokáig fenntartani nagyon nehéz.

És ahogy nő a fertőzöttek száma, úgy egyre több fiatal is megbetegszik, de hogy milyen genetikai magyarázata lehet annak, hogy van, akinek súlyosabbra fordul az állapota, egyelőre nem tudni.

Koronavírussal kapcsolatos aktualitások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top