nlc.hu
Család
Fél a koronavírustól a vesebeteg apa, de nem veheti ki gyerekeit az óvodából

Fél a koronavírustól a vesebeteg apa, de nem veheti ki gyerekeit az óvodából

Kérelmét kétszer is elutasította az óvodavezető.
óvoda

Nyári Attila 32 éve vesebeteg, gyógyszert szed és orvosi kezelésre szorul. Párjával őstermelők, ezért az évnek ebben az időszakában otthon vannak. Két ötéves fiúkat is szeretnék otthon tartani, nehogy a férfi elkapja a koronavírust. 

Többször szellőztessen és fertőtlenítsen – ezt javasolták a vesebeteg apának, aki a koronavírus terjedése miatt szerette volna kivenni fiait az óvodából egy időre, de kétszer is elutasították. Egyebek között azzal indokolták, hogy bevásárláskor is ugyanúgy fennáll a fertőzés veszélye – számolt be az RTL Híradó. Az elutasító levelekben sok más mellett az is szerepel, hogy “az otthon maradás nem szolgálná a gyerekek érdekét”.

Egyre több szülő kér hasonló ügyben segítséget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől, és szerintük van is megoldás. A PDSZ-nél állítják, van rá mód, hogy az intézményvezető a jelenlegi helyzetben igazolja a mulasztást.

Kiemelt kép: illusztráció, MTI/Sóki Tamás 

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top