A mostani, harmincas-negyvenes szülők között bizonyára sokan akadnak, akik gyerekkori kedvencként gondolnak a Tom és Jerry rajzfilmekre. A sorozatot eredetileg 1940 és 1967 között moziban vetítették az Egyesült Államokban, összesen 165 epizód készült a minden lében kanál egér és a rendszeresen pórul járó macska kalandjaiból. A hetvenes évektől kezdve a televízióban folytatódott a kergetőzés, de egész estés animációs film is készült már a duóról. A Tom & Jerry alkotói egyébként hét Oscar-díjat is hazavihettek, egyet a Zongorakoncert (The Cat Concerto) című epizódért, amelyről épp ma jelent meg kollégánk, Szabó Sz. Csaba írása – lásd kapcsolódó cikkünket.
Most az IO9 számolt be róla, hogy a YouTube videomegosztón elérhetővé vált a jövőre érkező, Tom and Jerry címet viselő mozifilm előzetese. A film különlegessége, hogy a való világban játszódik, azonban Tom és Jerry rajzfilmfiguraként jelenik meg a képsorokon, több további animált szereplővel együtt.
A történet szerint a két bajkeverő a nagyvárosba költözik, ahol Jerry egy elegáns szállodában üt tanyát. Erre azonban felfigyel a hotel vezetősége és mivel épp egy elegáns esküvőre készülnek, megbízzák az egyik fiatal munkatársat – a színészkedéstől nemrég visszavonult, majd visszatért Chloë Grace Moretz alakításában – hogy füstölje ki a rágcsálót az épületből. Ő pedig egy macskát, történetesen épp Tomot hívja segítségül a feladathoz, amiből aztán sejthetően jó nagy kalamajka keveredik.
A film IMDB-oldala szerint a bemutató 2021. március 5-én várható, igaz, a koronavírus miatt ez a dátum sok más filmpremierhez hasonlóan még megváltozhat.
Még több rajzfilmhős az nlc-n:
- 6 rajzfilmfigura, amit valódi személyről mintáztak
- Rajzfilmfigura lett Müller Cecíliából és Győrfi Pálból
- 9 év után visszatérnek az MTV kedvenc hülyegyerekei