nlc.hu
Család

Már tudjuk, meddig lehetünk majd az utcán karácsonykor

Kiderült, meddig tart a szentestére ígért lazítás és az angliai repülőtilalom

Hétfő éjjel jelent meg a karácsonyi védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet.

A Magyar Közlöny 284. számában megjelent rendelet szerint „2020. december 24-én este 8 óra és 2020. december 25-én reggel 5 óra között” megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás – írja az Infostart.hu.

A lap értesülései szerint a kormányrendelet szerdától érvényes, december 26-án pedig hatályát veszti. 

Szintén ebben a közlönyben jelent meg az a rendelet is, amely az Egyesült Királyságból érkező személyszállító repülők leszállási tilalmáról rendelkezik. A korlátozás február 8-ig marad érvényben, ez alól csak akkor lehet kivételt tenni, ha veszélyben lévő repülőgépről van szó. A lap rámutat, hogy a korlátozás ellenére a légi áruforgalom folyamatos Magyarország és Nagy-Britannia között. 

Kiderült, meddig tart a szentestére bevezetett enyhítés

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A kormány két hete, január 11-ig hosszabbította meg a koronavírus járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket, ez alól csupán szenteste napjára nyújt enyhítést. Szlávik János infektológus eközben arról beszélt az RTL Klub híradójának, hogy jó lenne, ha idén a családok otthon ünnepelnének és nem keresnék fel egymást, főleg nem zárt térben. 

További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése