nlc.hu
Család
Fotósorozat a karantén mindennapjairól

Az élet úgy hozta, hogy az anyjával és az exnejével karanténozott: vicces sorozatot készített az időszakról

A koronavírus-járvány okozta korlátozások és a karantén olyan embereket is együttélésre kényszerítettek, akik egyébként nem biztos, hogy szívesen laktak volna együtt, pláne nem hosszú távon. Neil Kramer fotós megtapasztalta, milyen az, amikor a véletlen összezár embereket. Történetesen az anyjával és az ex-feleségével.
Végig fotózta a karantént

A történet úgy kezdődik, hogy Neil Kramer kényelmesen éldegélt a nem túl nagy, de neki pont kényelmes, két hálószobás, egy fürdőszobás apartmanjában, a New York-i Queensben.

Egészen addig, amíg be nem költözött hozzá egy időre (?!) az édesanyja, mondván, a szokásos floridai utazásának a terve meghiúsult, hadd maradjon egy kicsit nála. Nem sokkal később a volt felesége is bejelentkezett, akinek a tető szivárgása tette lehetetlenné az otthoni életét. Csak pár hétről volt szó, de aztán jött a Covid-19, és egy egész évre ott ragadtak a fotósnál.

Kramer korábban főleg utcai fotókat készített, de a lakásba szorulva arra jutott, abból fog meríteni témát, amiben él. A karantén-pillanatokból.

Végül az anyját és az exfeleségét is bevonta az új projektjébe: a karantén mindennapjait, bosszúságait, vicces vagy épp megható pillanatait karikírozta ki megkomponált fotók segítségével. 

Kramer azt mondta a My Modern Metnek, hogy a  fényképek a szorongásuk feldolgozásának egyik módjává váltak, a fotózás szinte önterápiaként működött. 

A sorozat jó unaloműzésnek tűnt, ám a fotós nem számolt azzal, hogy a segítségnek felkért hozzátartozói művészi öntudatra ébrednek. Miután a képek elkezdtek élni az Instagramon, Kramer és a két nő sokat vitáztak azon, egyáltalán helyes-e egy ilyen projektet életre hívni a világjárvány ideje alatt, ami sok ember számára tragédiát, veszteséget hozott.

Kramer azt mesélte, hogy bár a fotók többnyire viccesek, a képek elkészítése sokszor fáradtságos és kényelmetlen volt. Különösen nehezen készült el az a fotó, ami aztán a legnépszerűbb lett az Instagramon.

Ezen a férfi a kádban látható, a két nő épp megzavarja fürdés közben. Bevallása szerint a képet kész szenvedés volt elkészíteni: a fürdőszoba ugyanis nagyon kicsinek bizonyult hármójuknak és a világító állványoknak, meg a laptopnak, ami a WC ülőkéjén billegett. Az édesanyja mindvégig azon izgult, hogy az egyik lámpa nehogy beleessen a vízbe, áramütést okozva mindannyiuknak. Végül szerencsére semmi ilyen nem történt.

Kramer azt is elmondta, hogy a kezdeti humoros képek idővel egyre komorabbá váltak, ahogy mindenki más, ők is egyre belefáradtak, belefásultak a járványba, aminek még mindig nincs vége.

Kramer további képeit itt és itt találjátok.
 

Fotó: Instagram

(My Modern Met)

Még több izgalmas fotó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top