nlc.hu
Család
Elkelt az egyik leghíresebb netes mém

Elkelt a világ leghíresebb mémje, főszereplője egy vagyont kapott érte

Zoë Roth áruba bocsátotta a képet, amit még gyerekként készített róla édesapja, és nem is akármilyen formában adott túl rajta.

180 ethereumért, azaz nagyjából 500 ezer dollárért (kb. 150 millió forintért) kelt el az a fotó, amit  Zoë Roth apja készített 2005-ben, és Disaster girl néven vált híres mémé az interneten. Roth a New York Times magazinnak elmondta, hogy a fényképből befolyt összeget a diákhitelének törlesztésére és jótékonykodásra fogja költeni, írja a 24.hu.

Disaster Girl

Forrás: Know Your Meme

Roth természetesen nem kinyomtatva, hanem NFT-ként (non-fungible token, azaz nem-helyettesíthető token) árulta a róla készült fotót. Az eladás érdekessége, hogy bár Roth értékesítte a híres fényképet, de megtartotta annak szerzői jogait, aminek értelmében a jövőben minden eladás után 10 százalék illeti meg.

A kérdéses NFT-t egy dubaji bázisú zenei stúdió, az 3F Music szerezte meg, és nem ez volt az első ilyen üzletük, hiszen korábban 411 000 dollárt (kb. 123 millió forint) fizettek egy másik nagyon híres, az Overly Attached Girlfriend néven elhíresült mémért.

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top