nlc.hu
Család
Fiatal szeretőért hagyott el a férjem

Nyílt levél az exférjemhez, aki elhagyott a 22 éves szeretője miatt

Egy nő nyílt levele az exférjéhez – nem dühből és utálatból, hanem a megértés vágyából született írás.

A férjemnek, aki elhagyott egy 22 éves szeretőért: rossz ember vagy. Mérgező és önző ember. De én is az vagyok. A különbség kettőnk között az, hogy én tudom magamról, te viszont abban az illúzióban élsz, hogy milyen jó ember vagy. Mindenkinek eljátszod, hogy ami velünk történt, amit velem tettél, az rendben van. A szeretőd sem jobb nálad, megérdemlitek egymást, csakhogy ez nem igaz szerelem, csak egymás téveszméinek támogatása.

Az igazi szerelemben az ember önismeretet tanul, a határait feszegeti és a legjobbat akarja kihozni saját magából. Legalábbis én ezt tettem melletted, ám fordítva ez sajnos egyáltalán nem történt meg. Sosem szeretted a kihívásokat, inkább a kényelem számít neked, most pedig úgy viselkedsz, mintha a szeretőd valami főnyeremény lenne. Teljes tévedésben élsz. Rossz ötlet volt újra találkozni veled, csak feltépted a sebeket a lelkemben, emlékeztettél a sok árulásra a házasságunk alatt, amihez szerinted jogod volt. Amikor megismerkedtem veled, egészségesen álltam a szerelemhez, nem kerestem a másik felemet, mert tudtam, hogy nem kell ahhoz egy másik ember, hogy egésznek érezzem magam.

Aztán jöttél te és teljesen összezavartál, addig manipuláltál, míg elhittem neked, hogy nélküled nem vagyok elég erős. Mekkorát tévedtem! Nélküled vagyok csak igazán erős, eszembe juttattad, mennyire fájdalmas volt veled élni, és hogy azóta tudok megint lélegezni, hogy leléptél.

Nyílt levél az exférjhez

Az exférj és a szerető új életet kezdett (Kép: Getty Images)

Nem akarok csupa rosszat mondani rólad, mert tényleg szerettelek, és mindig is szeretni fogom azt az ideált, akit beleláttam a személyedbe. Tudom, hogy az igazi éned messze volt ettől, de magát az érzést, hogy milyen szerelmesnek lenni, köszönöm neked, a sok hazugság és hamis remény, érzelmi bántalmazás ellenére is. Én sem vagyok ártatlan a sok fájdalomban, például abban nagyot hibáztam, hogy ilyen sokáig bedőltem a manipulációknak.

Az igazság mindig visszaköszön, akármennyit rágódom a házasságunkon: szerettem egy férfit, aki cserbenhagyott, és most össze kell szednem a darabjaimat, meg kell próbálni továbblépni és magam mögött hagyni minden neheztelést és gyűlöletet, hogy ne mérgezzem magam tovább. Ez elmondhatatlanul nehéz. Fogalmad sincs, hogy mennyire, hiszen nem tudod, milyen tiszta szívből szeretni. Olyan érzés, mintha elraboltad volna az élet értelmét, vissza kell szereznem a céljaimat és azt az ősbizalmat, amit elvettél tőlem.

Ráébredtem, hogy te csak egy szomorú öregember vagy. Egy bolond, aki azt hiszi, visszafiatalodhat, ha 22 éves szeretője van. Sajnos teljesen reménytelen, hogy valaha lásd az igazságot, hogy milyen sokat vesztettél, amikor eldobtad a házasságunkat. Remélem, hogy soha nem érzed majd azt a fájdalmat, amit te okoztál nekem.

Via

Nyílt levél:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top