nlc.hu
Család

Arnold Schwarzenegger szerint felelőtlen és önző, aki nem hord maszkot a járvány megállítására

Arnold Schwarzenegger „gyökérnek” nevezte a maszktagadókat

A színész és Kalifornia egykori kormányzója szerint olyan ez, mintha nem állnánk meg a piros lámpánál.

Nem finomkodott a véleményével Arnold Schwarzenegger, amikor e hét kedden a CNN egyik műsorvezetőjével, Bianna Golodyragával, illetve az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács egy korábbi tagjával, Alexander Vindmannel beszélgetett, többek között a koronavírus elleni maszkviselés kérdéséről.

A 74 éves sztár, aki Kalifornia 38. kormányzója is volt, felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kérdésekben a szakértőkre, orvosokra kellene hallgatnia mindenkinek.

„Én abban tudok tanácsot adni valakinek, hogy hogyan kell izmokat építeni, hiszen ezt tanulmányoztam ötven éven át – mondta az egykori testépítő bajnok. – A vírussal kapcsolatban ezért én azokra hallgatok, akiknek ez a szakterülete.”

Schwarzenegger: "gyökér vagy, ha nem hordasz maszkot"

Arnold Schwarzenegger nem finomkodott a maszkivselés kérdésével kapcsolatban (Fotó: Getty Images)

Schwarzenegger a maszktagadók egyik népszerű érvére is reagált, amely szerint a maszkviselés sérti a személyes szabadságukat.

„Egy gyilkos vírus kering a világon, amit csak úgy tudunk megállítani, ha beoltatjuk magunkat, maszkot viselünk, távolságot tartunk és rendszeresen kezet mosunk – fogalmazott a színész. – Nem pedig arra gondolunk, hogy »ezzel korlátozzák a szabadságomat«. B***d meg a szabadságodat. A szabadsággal ugyanis kötelezettségek és felelősség is jár.”

A színész ahhoz hasonlította a maszkviselést megtagadását, mintha nem lennénk hajlandóak megállni a piros lámpánál. 

„Nem gondolhatjuk, hogy »senki sem mondhatja meg, hogy én itt álljak meg, hogy egy jelzőlámpánál meg kellene állnom«”– fogalmazott Schwarzenegger. – Mert ennek az lesz a vége, hogy megölünk valakit, ami aztán a mi lelkünkön szárad majd.”

Ezután még erősebb szavakkal illetve a maszktagadókat: „Össze kellene fognunk, ahelyett, hogy veszekedünk és olyanokat mondunk, hogy ez egy szabad ország és jogom van megtagadni a maszkviselést. Igen, van ehhez jogod, de tudod mit: egy igazi gyökér vagy, ha nem hordasz maszkot.”

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top