A menstruációval kapcsolatban szokták azt mondani, hogy ha nincs méhed, ne legyen véleményed. Hasonló a szituáció az abortusszal kapcsolatban is: ha nem neked kell kihordani, felnevelni, nem a te életedet, testedet változtatja meg egy terhesség, akkor ne nagyon mondd meg, mit gondoljunk az abortuszról.
A „szívverés-törvény”
A texasi abortusztörvény már a hathetes terhesség megszakítását is megtiltja. A rendelkezés értelmében a terhességet nem lehet megszakítani, ha már észlelhető a magzati szívhang – ezért hívják szívverés-törvénynek –, ez alól pedig a nemi erőszak vagy a vérfertőzés sem jelent kivételt.
Az apa szava smafu?
Egy közösségi oldalon robbant ki hatalmas vita a felhasználók között a texasi „szívverés-törvény” miatt, ami még a lengyel abortusztörvénynél is szigorúbb. Közvetlenül ugyan (szerencsére) nem érint minket, mégis az, hogy a világban ilyen törvény megszülethet, a 21. században betilthatják bárhol az abortuszt – főleg egy ennyire szabadnak kikiáltott helyen –, az felborzolja a kedélyeket. Az egyik tábor a szabad választás sárba tiprását látja ebben a törvényben, míg a másik oldal szerint az abortusz döntése nem csupán a nőre tartozik, hanem egyrészt az apának is legyen ugyanannyi beleszólása, másrészt pedig a magzatot is védeni kell, mert már egy élet. Egy férfi véleménye szerint „A legtöbb férfinak van 15 másodperc kontribúciója a gyerek összehozásában és megszületésében, de arról beszélnek, hogy mihez van joguk. Az alapján ítélve, hogy mennyivel járulnak hozzá, pont 15 másodpercük van elmondani, mit szeretnének. Ehhez van joguk, semmi máshoz.”
De egyébként nem azzal van általában a gond, hogy apa annyira meg akarná tartani, anya meg mindenáron el akarja vetetni a babát, így ez az ellenérv nem igazán állja meg a helyét az esetek többségében. Sokkal jellemzőbb forgatókönyv az, hogy anya azért megy abortuszra, mert nem biztos a párkapcsolat, nincs megfelelő háttér érzelmileg vagy anyagilag ahhoz, hogy gyereket vállaljon. És sajnos ez van, akárhogy is akarjuk romantizálni a gyerekvállalást: a nő magának szül, az apa bármikor leléphet, nem nagyon védi Magyarországon semmi az egyedülálló anyákat és gyerekeiket, kicsit olyan, mintha csak addig számítana a gyerek, amíg megszületik és be lehet húzni a rovátkát a statisztikába, utána már nőjön fel, ahogy tud. Úgyhogy a válasz az, hogy az apa egyáltalán nem smafu, és igen, meg kell beszélni egy ilyen nagy döntést, mint az abortusz egy normális párkapcsolatban, de azért a végén mégis oda vezet minden út, hogy a nő teste és élete a tét, így a döntés is az ő kezében kell legyen.
Abortuszpárti tüntetők A szolgálólány meséje című sorozat szereplőinek öltözve tiltakoznak (Fotó: Getty Images)
Az anya alapvető jogai és a gyerek élete
A leggyakoribb érv az abortusz ellen és az abortusztörvény mellett az, hogy az első szívveréstől kezdve egy élő emberről van szó az anya méhében. Sokan azonban ezzel nem értenek egyet. A vita során az egyik felhasználó elég egyértelműen megfogalmazta a tényeket: „Az abortusz nem a gyerekek életéről szól, hanem egy teljesen életképtelen, gondolatokkal és érzelmekkel nem rendelkező, magzatnak nevezett sejtgócról.” Persze ez egy olyan bioetikai kérdés, amiben nem tudunk laikusként igazságot tenni, véleményünk, érzéseink azonban lehetnek ezzel kapcsolatban, mint amit például a következő komment megfogalmaz: „Nem az a kérdés, hogy hány sejttől kezdődik az élet, hanem inkább az a fontos, hogy annak a gyereknek, aki erőszakból, vérfertőzésből, vagy csupán úgy születik, hogy nem akarják a létezését a szülei, milyen élete lenne egy ilyen kezdéssel? A történet összes résztvevőjének, a gyereknek is jobb általában, ha az abortusz megtörténik.”
A Ratkó-korszak
„A terhességmegszakítások számáról az 1950-es évek közepétől állnak rendelkezésre viszonylag megbízható adatok. Az 1953-ban bevezetett Ratkó-féle egészségügyi miniszteri utasítás szigorúan büntette az illegális terhességmegszakítást, 1956 júniusától viszont az anya kérésére lényegében feltétel nélkül engedélyezték a terhességek művi megszakítását. Az 1959 és 1973 közötti 15 év mindegyikében több terhességmegszakítás történt, mint amennyi gyermek ezekben az években világra jött. 1974-től változó mértékben ugyan, de a születések száma minden évben felülmúlta a terhességmegszakításokét. Az 1990-es évek közepén mért csaknem 79 ezer művi vetélés száma az ezt követő két évtizedben kevesebb mint felére, 30,4 ezerre esett 2016-ig” – olvashatjuk a KSH Terhességmegszakítások című kiadványában.
Az abortusz betiltása – vagy bármilyen korlátozásra törekvő intézkedés – olyan, mintha visszamennénk az időben. Arra a korszakra emlékeztet, amikor a nő még a férfi tulajdona volt, és kiűzték egy barlangba, ha menstruált, mert az tisztátalan dolog. Az abortusz betiltása olyan sötétséget feltételez, amivel nehéz megküzdeni, mert már azt hittük, a hátunk mögött hagytuk, tovább fejlődtünk, agyilag már nem ott tartunk, hogy meg akarjuk mondani a nőknek, hol is van a helyük. Ha épp nem a konyhában, akkor szülőszobán, a texasi és más hasonló középkori törvények szerint.
Ezek az abortusztiltások olyan alapvető jogokat vesznek el tőlünk, nőktől, csak azért, mert méhünk van és képesek vagyunk a szülésre, amiket nagyon nehezen, rengeteg idő alatt küzdöttünk ki magunknak. Az abortusz alapvető jog, ahogy a TASZ oldalán is olvashatjuk: „Mindenkinek alapvető joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Ez következik az emberi méltóság tiszteletéből. (…) Akit a teste és sorsa fölötti rendelkezésben korlátoznak, azt a személye fölötti rendelkezésben, az önmaga fölötti rendelkezésben korlátoznak. A nők önrendelkezési jogának része az is, hogy terhességükről rendelkezhetnek. A terhesség a nő testében zajló folyamat. Amíg fennáll, a terhes nő életének minden fontos vonatkozását, a nő egész identitását döntően meghatározza. Ezért a róla való rendelkezés elvonása a legsúlyosabb módon érinti a nő önrendelkezését.”
