nlc.hu
Család

A gyalázkodó kommentelők büntetése Horvátországban

Büntethetők lesznek a gyalázkodó kommentelők Horvátországban

A most megszavazott jogszabály a hozzászólás tartalmáért annak szerzőjét teszi felelőssé.
Kommentet ír a mobilján

A horvát parlament pénteken elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a kommentelőket a gyalázkodó hozzászólások miatt – közölte a Nova TV kereskedelmi hírcsatorna.

A jogszabály tiltja a médiafelületeken olyan tartalmak megjelenítését, amelyek gyűlöletet keltenek, erőszakra hívnak fel, súlyosan sértik mások személyiségi jogait, valamint terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak.

A törvény egy korábbi tervezete a teljes tartalomért – beleértve a névtelen hozzászólásokat is – a médiaszolgáltatót vonta volna felelősségre, és százezer kunától egymillió kunáig (4,8-48 millió forint) terjedő pénzbírsággal büntette volna a felületükön megjelent gyalázkodó kommentekért. A törvényjavaslatot azonban számos kritika érte, többek között a Horvát Újságíró Szövetség (HND) is óvást nyújtott be ellene. Ezért át kellett dolgozni.

A most megszavazott jogszabály a hozzászólás tartalmáért annak szerzőjét teszi felelőssé. Amennyiben pedig a média tulajdonosai el akarják kerülni a büntetést, meg kell változtatniuk a kommentelés szabályait. Regisztrációhoz kell kötniük a hozzászólások lehetőségét, a felhasználókat pedig jól érthetően tájékoztatniuk kell a szabályok megsértésének következményeiről. Amennyiben a felhasználó sértő kommenteket, a bejegyzéshez fűzött gyalázkodó hozzászólásokat ír, az oldal üzemeltetőjének el kell azt távolítania, de le is tilthatja a felhasználót a további hozzászólás lehetőségétől.

Az új törvény sokkal nagyobb átláthatóságot tesz lehetővé az elektronikus médiapiacon. Annak szereplői kötelesek lesznek feltüntetni tényleges tulajdonosi hátterüket és finanszírozásuk forrását is.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pexels/cottonbro)

Negatív kommentek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top