Kádár János (eredeti neve: Czermanik János József) magyar kommunista politikus, a Kádár nevet 1943-ban kapta a kommunista mozgalomban. Az 1945 utáni szovjet típusú rendszer 1956–1989 közötti időszakának vezetője volt. Kádár János és Tamáska Mária 40 évig élt együtt, gyerekkoruk óta ismerték egymást, ám Kádár csak a második férje volt Máriának, előtte három évig Róna Ottó felesége volt, aki később Kádár jó barátja lett, nem annyira Mária, mint inkább a közös, illegális kommunista mozgalom miatt. 1949-től azonban megpecsételődött a sorsuk, Kádár és Tamáska összeházasodtak és egészen a politikus halálig, 1989-ig együtt voltak jóban-rosszban.
Férj és feleség levelei
Kádár Jánosné nem az a tipikus politikusfeleség volt, aki csendben mosolyogva tűrte, amit a férje által betöltött politikai tisztség megkívánt. A Huszár Tibor: Kedves, jó Kádár elvtárs! című dokumentumkötetben olvasható Kádár János és Tamáska Mária levelezéséből több részlet, mely szerint az asszony olykor keményen megmondta a véleményét a férjének.
A betegeskedő Mária gyakran volt távol Kádártól szanatóriumi kezelései miatt, ezekben az időszakokban a levelezés pótolta számára a férje hiányát: „Jánoskám, látod fent, gondolatban már otthon vagyok. Szófogadó gyerek viszont ott marad, ahová küldik, igaz? (…) Most már számolom a napokat, órákat, hisz már 3 hete hogy indultam, s ez nálam mindig a kritikus idő, mert elfogy a türelmem lassan. Remélem, a Vidám Színházba, nem mentél nélkülem, mert együtt nevetni mégiscsak jobb. Na nem?” – írja Tamáska egy levelében a prágai szanatóriumból.
Kádár és a börtön
Kádár Jánost 1951 májusában letartóztatták és minden politikai tisztségétől megfosztották, sőt, feleségét és rokonait is kirúgták az állásukból. Ezek után Tamáska Mária egy játékbabákat összeszerelő üzembe került, ahol a levelei alapján arra következtethetünk, hogy ellenségesek voltak vele a kollégái, mert nem hitték el róla, hogy nem kémként került oda titkos megbízatással.
A legtöbb levelében Tamáska Mária kedvesen becézgeti Kádárt: a „Kis Fiam, Gyermekem, Jánoskám” neveket használja, ám egy ‘58-as levelében elvtársként szólítja meg férjét, és bírálja mint embert és politikust, amiért nem állt ki a felesége érdekeiért a börtönből szabadulása és rehabilitációja után: „Ugyanis volt egy idő a kettőnk életében, amikor Te, akár elismered, akár nem – sok tekintetben merev voltál. Jómagam meg bután respektáltam elfoglaltságodat, és nem feszegettem sok olyan dolgot, ami bántott. (…) Voltak pillanatok, amikor azt kérdeztem magamtól, »mi a fenének szentesítette, törvényesítette a köztünk lévő kapcsolatot ez az ember, hiszen közömbössége még egy kutyának is sok lenne.« (…) Nekem nincsenek nagy allűrjeim, de némi önérzetem még van és ezt a maradékot úgy gondoltam, Neked lett volna kötelességed óvni, sőt ápolni. Hisz én, mint belügyi beosztott, nem abból éltem, hogy Kádárné vagyok. Többet dolgoztam, mint a hozzám beosztott elvtársak bármelyike. Reád való tekintettel is, úgy éreztem a plusz is a kötelesség. (…) Évek óta azért hallgatok illedelmesen, mert a férjem vagy. Könyörgöm, meddig mehet ez? És miért vagyok én mindég csak árnyék?”
Balra Kádár János, mellette Tamáska Mária 1969-ben egy prágai látogatásról hazatérve a Keleti pályaudvarra érkezett (Kép: MTI/Vigovszki Ferenc)
Ellentmondásos kapcsolat
A férje ridegségére panaszkodó levélre írásban nem maradt fenn válasz, így nem tudjuk, hogyan sikerült rendezni a konfliktust, mindenesetre a benne említett probléma, miszerint Kádárnét nem rehabilitálták még és nem helyezték állásba, a levél után megoldódott, hiszen az asszony a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának osztályvezetője lett. Ez az állás azzal járt, hogy így a Parlamentben dolgoztak mindketten, valószínűleg ez is segített a kapcsolatukon, hiszen nem voltak távol egymástól 12-14 órákat naponta, amennyit Kádár dolgozott.
A leveleket olvasva nem csodálkozunk, hogy Tamáska Mária a férje ridegségét nehezményezi, hiszen míg a feleség becézgeti a levelekben Kádárt, addig a férj formálisan, tárgyilagosan ír Máriának. Amikor messze voltak egymástól, mert Kádár külföldön járt hivatalos úton, akkor is csak ilyen hangvételre telt tőle a levelekben: „A kongresszus folyik. Meg vagyunk híva az október elsejei felszabadulási nemzeti ünnepre is, majd azt követően vidéki látogatásokra is.” Az is lehet természetesen, hogy nem a felesége iránt volt ilyen érzelemmentes, hanem talán tisztában volt vele, hogy a levelei nyilvánosságra fognak kerülni egy ponton, így kizárta belőlük a személyességet, ezt megtartotta inkább a hétköznapokra, amikor kettesben volt az asszonnyal.
Nemcsak a levelezésükből ismerhetjük meg ellentmondásos viszonyukat, több emlékiratban is szerepelnek olyan jelenetek, melyeken nyilvánosan mondott ellent Tamáska Mária a férjének. Például akkor is, amikor Kádár János a szovjetekkel együtt a Parlamentbe indult, akkor több szem- és fültanú előtt kiabálta után a felesége a következő szavakat: „Ezt a disznóságot is neked kellett vállalnod, miért nem hagyod Rákosira!” A háttérben Tamáska nagy befolyással bírt a férjére, politikai kérdésekben is a bizalmasa volt, valószínűleg épp zárkózott, bizalmatlan természete miatt hallgatott inkább a feleségére, mint tanácsadóira. Ezzel pedig abban a korban az egyik legbefolyásosabb nővé tette Máriát, akinek a szavai sok esetben formálták egy ország jövőjét.
„Az öreg felesége”
Tamáska Máriát csak „az öreg felesége” néven emlegették, anyagi és hivatali felemelkedése szinte természetes volt abban az időszakban, hiszen a pártvezető feleségének magas állami tisztség járt. A főcenzori munkából – feladata többek között a „külföldi emigráns sajtó kiértékelése” volt – származó jövedelme nemcsak nőként, hanem minden szempontból kiemelkedőnek számított, az átlagnál jóval többet, nagyjából annyit keresett a mai bérekre átszámolva, mint most egy államtitkár. A havi bér mellé pedig több olyan juttatást is kapott munkája elismeréseként, ami jócskán meghaladta az átlagember átlagfizetését. A luxus nemcsak a fizetésben, a lakhatásban is megmutatkozott: a Rózsadomb legmagasabb pontján, egy 173 négyzetméteres ingatlanban élt a házaspár, amiről Tamáska így beszélt: „Itt nincs és nem is volt soha semmilyen luxus. Nekem sem volt rá szükségem, az uram pedig nem tűrt volna meg semmit.” Ez azonban a valóság ferdítése volt részéről, ugyanis az átlaghoz képest igen nagy luxusban éltek Kádár Jánosék.
1960. június 3. – Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára és felesége Tamáska Mária a Virágkiállításon (Fotó: MTI/Kácsor László)
Ám a rang és pénz nem jelentette azt, hogy pezsgő szociális életük lett volna, Mária magányosnak írja le magát ebben az időszakban a visszaemlékezéseiben, annak ellenére, hogy gyakran fogadtak vendégeket otthon, de valószínűleg hiányoztak az igaz barátok az asszonynak. Az utazásaikban azonban talált a magányban menedéket a feleség, a feljegyzések szerint lenyűgözőnek találta 1977-es római útjukat, amiről még 10 év múlva is szívesen mesélt, hogy milyen hatalmas és csodálatos alkotásokkal találkozott ott. Minden évben szakítottak időt a nyaralásra, általában az aligai pártüdülőben pihentek, télen pedig Dobogókőre utaztak. Kádár és Kádárné is aktívan vadászott, ezért például az asszony névnapját minden évben a Budakeszi-Telki vadászházban ünnepelték.
Tamáska Máriának és Kádár Jánosnak nem született gyermeke, amiről több összeesküvés-elmélet is keringett, például az, hogy amikor 1951-ben Kádárt bebörtönözték illegális kommunizmus miatt, akkor kiherélték a kínzások közben, ám erről – és a többi mítoszról is – kiderült később, hogy nem igaz. A gyermektelenségnek valószínűleg csupán olyan prózai okai voltak, mint hogy mindketten küzdöttek egészségügyi problémákkal és egyébként sem házasodtak fiatalon – 37 évesek voltak –, amikor pedig Kádár szabadult a börtönből, már a 42. évüket taposták. Tamáska Mária a férje 1989-es halála után magányosan élt a rózsadombi villában 1992-ben bekövetkezett haláláig. Idejét azzal töltötte, hogy férje emlékét ápolta és pénzt gyűjtött a Kádár János Alapítvány számára.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
